Megnyugtató előnyt szerzett a csehországi visszavágóra a Fiorentina

2008.08.12. 22:45
A Fiorentina hazai pályán 2–0-s győzelmet aratott a Slavia Praha ellen a Bajnokok Ligája 3. selejtező fordulójának első mérkőzésén. A gólokat Adrian Mutu és Alberto Gilardino szerezte. Visszavágó két hét múlva.
A Fiorentina nagy lépést tett a továbbjutás felé
Fotó: Reuters
A Fiorentina nagy lépést tett a továbbjutás felé
A Fiorentina nagy lépést tett a továbbjutás felé
Fotó: Reuters
A Fiorentina nagy lépést tett a továbbjutás felé

Karel Jarolím ért a szakmához, ez nem vitás. A Slavia Praha vezetőedzője a találkozó előtt elmondta: Alberto Gilardino és Adrian Mutu a két legveszélyesebb Fiorentina-játékos.

Nos, a trénernek igaza lett, hiszen éppen ez a két támadó vette be a cseh csapat kapuját a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első összecsapásán. Végül az olasz gárda hazai pályán 2–0-ra nyert, így megnyugtató előnnyel várhatja a Slavia otthonában megrendezésre kerülő visszavágót.

Cesare Prandelli együttese természetesen az első perctől irányította a játékot. Az olasz együttes jóval többet birtokolta a labdát ellenfelénél, s már rögtön a találkozó elején megszerezte a vezetést.

A 3. percben a román Adrian Mutu mattolta Vaniak kapust.

A gól után többször növelhette volna előnyét a Fiorentina, de ez az első félidőben még nem sikerült. Nem úgy, mint a másodikban.

A friss szerzemény, Alberto Gilardino is eredményes volt a találkozó 57. percében.

Persze Prandelli tudta, hogy nem vásárol zsákbamacskát Gilardinóval a nyáron, hiszen annak idején a Parmánál már dolgozott együtt mester és tanítványa. A lilák szerencséjére ráadásul góllal mutatkozott be tétmeccsen az AC Milantól érkező támadó.

A kétgólos előny pedig – főleg úgy, hogy a Fiorentina nem kapott gólt hazai pályán – elegendő kell hogy legyen a két hét múlva esedékes, csehországi visszavágóra.

BAJNOKOK LIGÁJA

3. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Fiorentina–Slavia Praha 2–0
Fiorentina: Frey – Zauri, Kröldrup, Dainelli, Vargas (Almirón 63.) – Santana, Kuzmanovics, Felipe Melo, Gobbi – Gilardino (Pazzini 76.), Mutu (Osvaldo 76.)
Slavia: Vaniak – Suchy, Latka, Brabec (Necid 55.), Hubácek – Janda (Krajcík 70.), Tavares, Jarolím, Svento – Gebre Selassie (Belaid 53.), Senkerík
Legfrissebb hírek

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Nem csitul a Vinícius körüli balhé: a rasszizmussal megvádolt játékos elmondta, miért takarta el az arcát

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 17:18

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01
Ezek is érdekelhetik