Torres ma hatalmas taktikai csatát, holnap pedig gólparádét vár

2008.04.22. 18:25
A végsőkig kiélezett csata várható a mai Liverpool–Chelsea BL-elődöntőn, legalábbis Fernando Torres szerint. A remek szezont maga mögött tudó támadó úgy véli, a két, egyaránt zártan védekező gárda találkozóján egy gól is rengeteget érhet.
Mint nyilatkozatából is kitűnik, Fernando Torres (vörösben) ma estére sem várja, hogy ennél könnyebb dolga lesz
Fotó: Action Images
Mint nyilatkozatából is kitűnik, Fernando Torres (vörösben) ma estére sem várja, hogy ennél könnyebb dolga lesz
Mint nyilatkozatából is kitűnik, Fernando Torres (vörösben) ma estére sem várja, hogy ennél könnyebb dolga lesz
Fotó: Action Images
Mint nyilatkozatából is kitűnik, Fernando Torres (vörösben) ma estére sem várja, hogy ennél könnyebb dolga lesz

„Nagyon hasonló a két csapat. Remekül szervezettek, taktikailag tökéletesen felkészítettek, és kevés gólt kapnak” – mondta a Pool spanyol csatára.

„Az elmúlt két évben is hasonló forgatókönyv szerint játszódtak az események, most sem számítok másra. Kevés gólt hoznak a meccsek, óriási a taktikai csata, és nüanszok dönthetnek” – tette hozzá.

A házigazdák mestere, Rafa Benítez sem vár mást.

„Nem hinném, hogy nyílt meccs lenne. Mi is jól védekezünk, ők is, nagyon kemény lesz” – nyilatkozta.

A holnapi, Manchester United–Barcelona mérkőzés már egészen más képet mutathat Torres szerint.

„A mi elődöntőnk totális ellentéte lesz. Sok gólt várok, nyílt csatát és rendkívül látványos összecsapásokat. Mindkét csapat imádja, ha nála van a labda, látványos a passzjátékuk, és nagyon szórakoztató a focijuk” – mondta.

„Nagyon nehéz dolga lesz a Barcelonának. Néhányan meg fognak szerintem lepődni Spanyolországban azon, hogy milyen magas szinten focizik a United. De az MU nem szeret olyan gárdák ellen játszani, amelyek sokat és türelmesen tartják a labdát, mégpedig a Barca pont ezt teszi. Ez lehet a legnagyobb esélyük” – elemezte a szerdai elődöntőt.

A Chelsea kapitánya, John Terry azt állítja, támadni fognak az Anfield Roadon is.

„Azért jövünk, hogy gólokat lőjünk, nem azért, hogy kihúzzuk a meccset. Nyomást akarunk gyakorolni a Liverpoolra. Kemény mérkőzést várok, de az idegenben szerzett góloknak döntő szerepük lehet, így mindenképpen be akarunk találni. Nagyszerű a csapatszellemünk és az egységünk, minden együtt van a továbblépéshez” – mondta.

A középhátvéd elismerte, még mindig fájdalmas visszagondolnia a Pool elleni korábbi BL-kudarcokra.

„Kétszer is kivertek minket a sorozatból, és ez a fájdalom nem múlik el. De most csak a mai meccsre koncentrálunk, és arra, hogy történelmet írhatunk. A Chelsea kapitányaként akarom felemelni a BL-trófeát” – nyilatkozta.

A 20.45-kor kezdődő elődöntő kezdőcsapatait, majd online közvetítésünket itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Nem csitul a Vinícius körüli balhé: a rasszizmussal megvádolt játékos elmondta, miért takarta el az arcát

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 17:18

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01
Ezek is érdekelhetik