Egy cél Barcelonában: lemásolni az egy évvel ezelőtti AC Milant

2008.04.22. 19:52
Megint három az egy ellen. Ezúttal a Barcelona próbál dacolni az esélyekkel, és egyedüli nem angol csapatként megnyerni a Bajnokok Ligája 2007-2008-as kiírását. Egy évvel ezelőtt ugyanez sikerült az AC Milannak, ráadásul az olasz csapat ugyanazzal a három ellenféllel együtt került a legjobb négy közé, mint most a Barca. Kérdés: a történelem részben, vagy egészben ismétli-e önmagát.
A mostani szezonban már csak a Barca törheti meg az angolok lendületét
Fotó: Reuters
A mostani szezonban már csak a Barca törheti meg az angolok lendületét
A mostani szezonban már csak a Barca törheti meg az angolok lendületét
Fotó: Reuters
A mostani szezonban már csak a Barca törheti meg az angolok lendületét

Bajnokok Ligája. 2006-2007-es szezon. Három angol csapat, s mindössze egy olasz, név szerint az AC Milan a legjobb négy között. A végeredmény ismert: az athéni döntő után a piros-feketék játékosai egytől egyig az égbe emelik a győzelemért járó serleget. Az AC Milan egyedüli nem szigetországi csapatként a legjobb négy között megnyerte a rangos sorozatot.

Eltelik nem egész egy év, és a történelem ismétli önmagát. Ezúttal is három angol csapat (ráadásul most is a Manchester United, a Liverpool és a Chelsea) jutott a BL két elődöntőjébe, s egy nem angol - az FC Barcelona.

A katalánoknak tehát egyszerű dolguk van: mindössze le kell másolniuk az olaszok egy évvel ezelőtti teljesítményét.

Tehát három az egy ellen. A futballpályán azonban a Barcelona szerencséjére csak egy csapat lesz az aktuális ellenfél, s ha a katalánok legyűrik a „vörös ördögöket”, már csak egy meccset kell hozniuk - a döntőt.

Természetesen nagyobb esélye van az angol triónak a végső győzelemre, mint az egy árva „külsősnek”, ám a múlt, s nem csak a közelmúlt, azért bizakodásra adhat okot.

A Liverpool 1984-ben megnyerte a BEK-et, azóta azonban csak kétszer nyerte szigetországi csapat a legrangosabb európai kupaküzdelmet: 1999-ben a Manchester United, míg 2005-ben a Liverpool szurkolói örülhettek. A másik huszonegy döntőben más ország csapata (az olaszé például hétszer) diadalmaskodott. Persze az angol együttesek 1984 utáni kizárása az 1990-1991-es szezonig is hozzájárulhatott a sikertelenséghez.

Az előző idényben „elszórakozta a ziccert” az angol labdarúgás, most pedig a Barcelona próbálja megfricskázni a sokak által a legerősebb bajnokságnak tartott Premier League csapatait.

A Milan egy évvel ezelőtti és a Barcelona mostani szereplése között sok a hasonlóság. Akkor a milánói egylet végül 36 ponttal az Inter mögött zárt a Serie A-ban, s az idény végén már csak a Bajnokok Ligájára kellett összpontosítania.

Most a Barcelona szállt ki idő előtt a spanyol bajnoki elsőségért folytatott küzdelemből (Messiéknek tizenegy pont a hátrányuk az éllovas Real Madrid ellen), így már a katalánoknak is csak a BL-re kell fókuszálniuk.

A követendő példa tehát adott a Barca számára.

A kérdés már csak az: mit éreznének az angol futballszeretők, ha a háromszoros túlerőben lévő kedvenceik kétszer egymás után elveszítenék Európa legrangosabb csatáját?
Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55