Elbúcsúzott a Real Madrid, az AS Roma jutott a negyeddöntőbe

Vágólapra másolva!
2008.03.05. 22:42
Az AS Roma jutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé, miután a hazai pályán elért 2-1-es sikere után Spanyolországban is megverte a Real Madridot. A visszavágón Rodrigo Taddei találatával szerezték meg a vezetést az olaszok a 73. percben. Két minutummal később Raúl ugyan egyenlített, ám a hosszabbításban érkezett Mirko Vucsinics és találatával kialakította az 1:2-es végeredményt.
Michel Salgadóval együtt a Real Madrid is elbukott De Rossiék (jobbra) ellenében
Fotó: Reuters
Michel Salgadóval együtt a Real Madrid is elbukott De Rossiék (jobbra) ellenében
Michel Salgadóval együtt a Real Madrid is elbukott De Rossiék (jobbra) ellenében
Fotó: Reuters
Michel Salgadóval együtt a Real Madrid is elbukott De Rossiék (jobbra) ellenében

Madridban telt ház várta a Real továbbjutását. Bernd Schusternek nem volt könnyű dolga a kezdőcsapat összeállításánál. A temérdek sérült (Metzelder, Robben, Saviola, Sneijder) mellett a német edző eltiltás miatt nem számíthatott Sergio Ramos-ra sem, aki eddig egyetlen találkozót sem hagyott ki idén a BL-ben.

Az első félidőt az idegesség jellemezte, Kirosz Vasszarasz játékvezetőnek rengeteg dolga volt a fegyelmezéssel. A szünetig négy sárga lapot osztott ki a görög sporttárs, és 25-ször(!) szakította meg a játékot kisebb-nagyobb szabálytalanság miatt.

A Roma igyekezett játszani a saját játékát, és jobban is sikerült, mint a Real-nak a sajátját. A széleket mindkét védelem jól lezárta, így a játék középre koncentrálódott. Ezért sok volt a labdavesztés mindkét oldalon, és a csapatok elsősorban távoli lövésekkel próbálkoztak.

Ebben a műfajban a rómaiak 23 éves középpályása, Alberto Aquilani járt az élen. A játékos az első negyedóra leteltével egy percen belül kétszer találta el a kapufát.

Első lövését Iker Casillas is csak nézte, a 27 méteres lövés a jobb felső saroknál csattant a lécen. Még ugyanabban a támadásban volt dolga is a spanyol cerberusnak.

Aquilani ezúttal 22 méterről veszélyeztetett, a labda a gólvonal előtt pattant le, Casillas is csak beleérni tudott, majd róla a bal oldali kapufára, onnét pedig szögletre pattant.

Ezen kívül csupán kisebb lehetőségek adódtak a kapuk előtt, de sem Casillas-nak, sem Doninak nem kellett különösebben közbeavatkozni.

A félidőben Schuster minden bizonnyal igyekezett felrázni játékosait, akik tüzesebben is jöttek ki a második játékrészre. Júlio Baptista kapufája jelezte, hogy izgalamas negyven perc van hátra...

Egyre jobban felpörögtek a csapatok, és hatalmas volt a küzdelem, aminek következtében Pepe a rendkívül agilis, kapufával "nyitó" Vucsinics mellett a kiállítás sorsára jutott.

Taddei ki is használta az átmeneti zavart a Real védői között, és a 73. percben gyönyörűen fejelt a bal felsőbe. Rögtön jött a válasz a madridiak részéről, két perccel később Raúl lőtte Guti kiugratását a kapu közepébe. (1-1)

Hihetetlenül felpörgött a meccs, a Real nagyon küzdött az "egyenlítő" gólért, de a "királyiak” támadói nem tudtak mit kezdeni a taktikusan játszó Romával. Az utolsó 10 percben teljesen kinyíltak a hazaiak, ennek következtében azonban az olaszok előtt is egyre több lehetőség adódott.

A 92. percben a remek cserének bizonyuló Mirko Vucsinics fejelt a hálóba, és eldöntötte a nyolcaddöntőt. A "farkasok” 2-1-re megnyerték a mérkőzést, 4-2-re a párharcot, és továbbjutottak a nyolc közé.

LABDARÚGÁS, BAJNOKOK LIGÁJA

Helyszín: Madrid, Santiago Bernabéu
Nézőszám: 80 000
Játékvezető: Kirosz Vasszarasz
Asszisztensek: Dimitriosz Bozacidisz, Dimitriosz Saraidarisz (görögök)
A KEZDŐCSAPATOK
REAL MADRID AS ROMA
1 Casillas 32 Doni
2 M. Salgado 3 Cicinho
5 F. Cannavaro 5 Mexes
3 Pepe 4 Juan
16 Heinze 22 Tonetto
6 M. Diarra 11 Taddei
8 Gago 16 De Rossi
14 Guti 8 Aquilani
10 Robinho 20 Perrotta
7 Raúl 30 Mancini
19 Júlio Baptista 10 Totti
Vezetőedző: Vezetőedző:
Bernd Schuster Luciano Spalletti
Gólszerzők: Raúl (75.), ill. Taddei (73.), Vucsinics (92.)
Cserék: Diarra h. Drenthe (61.), M. Salgado h. M. Torres (65.), ill. Mancini h. Vucsinics (65.), Perrotta h. Pizarro (76.), Cicinho h. Panucci (87.)
Sárga lap: Heinze (13.), Pepe (41.), Robinho (76.), Guti (80.), Aquilani (83.), Tonetto (84.), ill. Taddei (20.), De Rossi (34.), Perrotta (55.), Cicinho (68.)
Piros lap: Pepe (71.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik