Frank Rijkaard: Első helyen jutottunk tovább, ez a legfontosabb

Vágólapra másolva!
2007.11.28. 11:37
A Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben az ötödik fordulót rendezik meg a héten. Az E csoportban kedden lejátszották a hétre kiírt két összecsapást: a Barcelona Lyonban is pontot szerzett, a Rangers kikapott Stuttgartban. A spanyolokat trenírozó Frank Rijkaard a legfontosabb dolognak azt tartja, hogy az egy ponttal már biztos csoportelsőként jutottak a nyolcaddöntőbe, míg a lyoni Alain Perrin és a Glasgow-i Walter Smith egyaránt csalódott az elszalasztott lehetőség miatt.
A Stuttgart a becsületéért, a Rangers a továbbjutásért küzdött
Reuters
A Stuttgart a becsületéért, a Rangers a továbbjutásért küzdött
A Stuttgart a becsületéért, a Rangers a továbbjutásért küzdött
Reuters
A Stuttgart a becsületéért, a Rangers a továbbjutásért küzdött

Lyonban gyors gólváltás követően - a harmadik percben Iniesta szerzett vezetést a vendégeknek, a hetedikben Juninho egyenlített -, a katalánok mezőnyfölényben játszottak, de gól csak a második felvonásban esett újra. Messi büntetőből ismét a Barcának szerzett vezetést, de Juninho ugyancsak tizenegyesből a 80. percben egyenlített.

„Csalódott vagyok, mert ha nyerünk, kétpontos előnyre teszünk szert a Rangers-szel szemben a Glasgow-i mérkőzés előtt - mondta Perrin. – Skóciában nem ijeszt meg majd el bennünket a fogadtatás, és nagyon figyelnünk kell a kontrákra. A Barcelona technikailag fantasztikus együttes, nagyon nehéz visszavenni tőlük a labdát. Juninho volt este a kulcsemberünk, aki képest volt azt az extra pluszt adni, amellyel rászolgáltunk az egy pontra.”

„Jól játszottunk - értékelt Rijkaard -, jobban, mint ellenfelünk, a Lyon, akár nyerhettünk is volna. Legalábbis közelebb álltunk a győzelemhez, mint a házigazdák. De nem bánkódunk, csoportelsőként kvalifikáltuk magunkat a nyolcaddöntőbe, ezt volt most a legfontosabb dolog számunkra. A Lyonnak jó esélye van Glasgow-ban a továbbjutás kivívásához, úgy gondolom, nagy meccsre van kilátás.”

Stuttgartban a négy találkozót követően pont nélkül álló házigazdák legyőzték a BL-nyolcaddöntőről okkal álmodó Rangerst. A skótok szereztek vezetést, a németek a szünet előtt egyenlítettek, majd a folytatásban előnyhöz jutottak. A Rangers azonban kiegyenlített, de végül a hajrában a Stuttgart megszerezte a győztes találatot.

„Arról beszéltünk a találkozó előtt, hogy négy vereség után magunknak, közönségünknek és a csoportbeli ellenfeleinknek is bizonyítatunk kell - nyilatkozta Armin Veh, a Stuttgart mestere. - Ez sikerült, megérdemelten nyertünk.”

„Természetesen csalódott vagyok - mondta a vereség után Walter Smith. - Buta gólt kaptunk a szünet előtt, amellyel lendületet adtunk ellenfelünknek. Erősen is kezdtek a második felvonásban, át is vették a vezetést. De mi is tudtunk újítani, sőt Charlie Adam még a vezetést is megszerezhette volna és akkor 3-2-vel miénk a mérkőzés. Minden bizonnyal izgalmas találkozó lesz a Lyon elleni hazai mérkőzésünk. Ha azon a szinten tudunk teljesíteni, amelyet eddig nyújtottunk a BL-ben, elégedett leszek.”

A Lyon nehéz feladat előtt áll a továbbjutást illetően - mármint a BL-ben, hiszen az UEFA-kupában való szereplés már biztos -, mivel hazai pályán 3-0-ra kikaptak a Rangerstől. A franciáknak mindenképpen győzniük kell tehát Glasgow-ban a döntetlen már a skótoknak kedvez.

EMLÉKEZTETŐ - BAJNOKOK LIGÁJA, E CSOPORT, 5. FORDULÓ:


Helyszín: Lyon, Stade Gerland
Nézőszám: 43 000
Játékvezető: Stefano Farina
Asszisztensek: Renato Faverani, Giuseppe Foschetti

LYON BARCELONA
30 Vercoutre 1 Valdés
20 Révelliáre 11 Zambrotta
29 Squillaci 5 Puyol
22 Anderson 3 Milito
11 Grosso 22 Abidal
28 Toulalan 6 Xavi
26 Fábio Santos 24 Yaya Touré
8 Juninho 7 Gudjohnsen
14 Govou 19 Messi
9 Fred 8 Iniesta
18 Ben Arfa 27 Krkic
Vezetőedző: Vezetőedző:
Alain Perrin Frank Rijkaard

Gólszerző: Juninho (7., 80) ill. Iniesta (3.), Messi (58.)
Csere: Fred helyett Keita (60.), Fábio Santos helyett Källström (68.), Ben Arfa helyett Rehmy (82.) ill. Gudjohnsen helyett Ronaldinho (72.), Zambrotta helyett Marquez (82.)
Sárga lap: Fábio Santos (37.), Juninho (58.) ill. Yaya Touré (44.), Messi (58.), Xavi (60.) Puyol (61.)

EMLÉKEZTETŐ - BAJNOKOK LIGÁJA, E CSOPORT, 5. FORDULÓ:


Helyszín: Stuttgart
Nézőszám: 51 300
Játékvezető: Darko Ceferin (szlovén)
Asszisztensek: Andrej Kokolj, Marko Stancin (szlovének)

STUTTGART RANGERS
1 Schäfer 1 McGregor
2 Beck 2 Hutton
6 Fernando Meira 24 Carlos Cuéllar
17 Delpierre 3 Weir
21 Magnin 5 Papac
19 Hilbert 20 Beasley
13 Pardo 6 Ferguson
28 Khedira 7 Hemdani
11 Hitzlsperger 8 Thomson
20 Marica 27 McCulloch
18 Cacau 19 Darcheville
Vezetőedző: Vezetőedző:
Armin Veh Walter Smith

Gólszerző: Cacau (45+2.), Pardo (62.), Marica (85.), ill. Adam (27.), Ferguson (70.)
Csere: Khedira h. Antonio (46.), Hilbert h. Ewerthon (83.), Cacau h. Tasci (88.), ill. McCulloch h. Adam (26.), Beasley h. Naismith (49.), Darcheville h. Cousin (82.)
Sárga lap: Magnin (37.), ill. McCulloch (24.), Adam (87.), Hutton (89.)

AZ E CSOPORT ÁLLÁSA:

1. Barcelona 5 3 2 0 9-2 +7 11
2. Rangers 5 2 1 2 7-6 +1 7
3. Lyon 5 2 1 2 8-10 -2 7
4. VfB Stuttgart 5 1 0 4 6-12 -6 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik