Mandrikin kapus óriási bakija után Figo győzelemmel jubilált

2007.10.23. 20:28
Az Internazionale együttese 2-1-re győzött Moszkvában, a CSZKA vendégeként. Hiába vezettek félidőben Jo révén az oroszok, előbb Crespo, majd Samuel révén sikerült bevenniük Mandrikin hálóját a vendégeknek, a hazai kapus ráadásul utóbbi esetben óriásit hibázott. Luis Figo 100. meccsét játszotta a BL-ben.
Luis Figo (balra) gólpasszal járult hozzá csapata győzelméhez
Reuters
Luis Figo (balra) gólpasszal járult hozzá csapata győzelméhez
Luis Figo (balra) gólpasszal járult hozzá csapata győzelméhez
Reuters
Luis Figo (balra) gólpasszal járult hozzá csapata győzelméhez

A hazai CSZKA együttesében nem léphetett pályára Vágner Love, így honfitársaira, Daniel Carvalhóra és Jóra várt a támadások befejezése. Az Interben Sztankovics kimaradt, Dacourt kapott szerepet a kezdőben. Pályára lépett Luis Figo is, aki 100. mérkőzését játszotta a legrangosabb európai kupasorozatban.

Sztankovics nem sokáig koptatta a kispadot, Vieira ugyanis megsérült, így a szerb középpályás már a 17. percben lehetőséget kapott.

Az első félórában nem sikerült komoly helyzetet kialakítani a csapatoknak, végül Jo remek egyéni teljesítménye kellett a vezető gól megszerzéséhez. A brazil támadó honfitársa, Daniel Carvalho felpasszolt labdája után befordult, majd a kissé kint álló Julio Cesar fölött a bal felső sarokba ívelt.

A játékrész végén kényszerűségből bele kellett nyúlnia Gazzajev mesternek a CSZKA gépezetébe, előbb Dudunak fordult alá a lába, majd Figo felezte meg a pályán lévő Berezuckij testvérek számát, brutális belépője után Alekszejt kellett lecserélni.

Szünet után hamar sikerült az egyenlítés a vendégeknek, egy labdát Kraszics rosszul csúsztatott meg, Sztankovics és Crespo rajtolt a játékszerre, és végül az argentin csatár lőtte azt Mandrikin hálójába. Két perccel később Sztankovics előtt is nagy lehetőség nyílt, de a középpályás lába között átment Ibrahimovic labdája az ötösön, majd Ibrahimovic is az ötösről lőtt kapu fölé.

A 79. percben egy óriási kapushiba döntötte el a mérkőzést: Figo jobb oldali szabadrúgását Samuel valahogy még kapura fejelte. Úgy tűnt, semmi gondot nem okozhat Mandrikinnek a hárítás, ám az orosz kapus csúnyán mellényúlt, és a labda a hálóban kötött ki.

Az orosz csapat már nem tudott egyenlíteni, az olaszok elvitték a három pontot.

BAJNOKOK LIGÁJA, G CSOPORT

Helyszín: Moszkva, Lokomotiv Stadion
Nézőszám: 23 000
Játékvezető: Mike Riley (angol)
Asszisztensek: Glenn Turner, Mo Matadar (angolok)
CSZKA Moszkva Internazionale
1 Mandrikin 12 Julio Cesar
24 V. Berezuckij 4 J. Zanetti
4 Ignasevics 2 Cordoba
6 A. Berezuckij 25 Samuel
22 Aldonyin 6 Maxwell
25 Rahimic 7 Figo
17 Kraszics 14 Vieira
20 Dudu 15 Dacourt
18 Zsirkov 19 Cambiasso
10 Jo 8 Ibrahimovic
7 Daniel Carvalho 18 Crespo
Vezetőedző: Vezetőedző:
Valerij Gazzajev Roberto Mancini
Gólszerző(k): Jo (32.), Crespo (52.)
Csere: Vieira h. Sztankovics (17.), Dudu h. Eduardo (42.), A. Berezuckij h. Grigorjev (45.), Crespo h. J. Cruz (62.), Eduardo h. Janczyk (76.), Dacourt h. Solari (77.)
Sárga lap: Figo (43.), D. Carvalho (61.), Solari (83.)
Legfrissebb hírek

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Újra elbukta a milánói derbit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.03.08. 22:45

A BL-blama után a bajnokságban vigasztalódott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2026.02.28. 22:40

Három játékosától is megválhat az Inter a BL-kiesés után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 13:01

A Bodö/Glimt a BL valaha volt legnagyobb meglepetését szolgáltatta

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 09:51

Szétszedték az Intert a BL-kudarc után, de Chivu megtalálta a kifogást a kiesésre

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 09:00

A téli olimpia sikerei után a BL-ben is a norvégok örülhettek Milánóban

Bajnokok Ligája
2026.02.24. 22:51

Cristiano Ronaldo nélkül is sikerülhet a bravúr az Internek

Bajnokok Ligája
2026.02.24. 11:04
Ezek is érdekelhetik