Wenger csalódott a „ritmustalan” játék miatt

Vágólapra másolva!
2007.02.21. 13:18
Arsene Wenger vezetőedző csalódott az Arsenal kedd esti szerény teljesítménye miatt, de a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első felvonását hazai pályán 1-0-ra megnyerő PSV Eindhoven taktikáját is bírálta, túlságosan védekezőnek találta. A londoni együttes szakmai főnöke azonban biztos a továbbjutásban, bár tudja, nehéz feladat vár csapatára a londoni visszavágón.
Koeman és Wenger nem értett egyet az értékelésben...
Reuters
Koeman és Wenger nem értett egyet az értékelésben...
Koeman és Wenger nem értett egyet az értékelésben...
Reuters
Koeman és Wenger nem értett egyet az értékelésben...

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
„Az első félidőben még megfelelően futballoztunk, helyzeteket alakítottunk ki. Előnyt szerezhettünk volna, de nem tettük – kezdte értékelését az Arsenal trénere, majd rátért a szünet utáni produkcióra. - Nehéz szavakat találni a második félidőre. Csökkent a csapat kohéziójának a szintje, átadásaink pontatlanok voltak, s a támadójátékunk gördülékenysége is elveszett.”

Arsene Wenger külön értékelte a PSV-t, és bizony meglehetősen szigorúan beszélt a holland bajnokról.

„A mérkőzés elején úgy játszottak, mintha megelégednének egy 0-0-s eredménnyel. A gól után inkább ügyeltek a védekezésre, megszállták kapujuk előterét. Pedig valakinek játszania kellett volna…” – jegyezte meg a világhírű francia szakember.

Az Arsenal edzője tudja, nehéz visszavágó vár csapatára, de nincsenek kétségei a továbbjutást illetően.

„Bonyolult második mérkőzésünk lesz, mert úgy kell két gólt szereznünk, hogy saját kapunkat megóvjuk. De az első találkozón látottak alapján magabiztosak lehetünk, s hihetünk abban, hogy elérhetjük célunkat.

Arsene Wenger eindhoveni kollégája, Ronald Koeman „fantasztikus győzelemnek” tartja az 1-0-s sikert.

„Büszke vagyok csapatomra, megérdemelten értünk el nagyszerű eredményt. Főleg a második félidőben játszottunk jobban ellenfelünknél, egyre nagyobb nyomást gyakoroltunk. Csodálatos helyzetben vagyunk, ha a második félidőhöz hasonló teljesítményt nyújtunk Londonban, akkor esélyünk lesz a sikerre” – értékelt az egykori kiváló játékos.

Ronald Koeman egyébként visszautasította Wenger kritikáját, szerinte az „élethez” igazította taktikáját.

„Nem látok rosszat abban, hogy így futballoztunk. Sok a sérültünk, azt tettük, amit ilyen helyzetben lehetett. Bebizonyítottuk, hogy jól szervezett teljesítménnyel is győzhetünk” – zárta mondandóját a PSV szakmai főnöke.

EMLÉKEZTETŐ
BAJNOKOK LIGÁJA

NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
PSV Eindhoven – Arsenal 1-0 (0-0)
Eindhoven, 35 ezer néző, vezette: Tom Henning Övrebö (norvég)
PSV EINDHOVEN:
Gomes- Kromkamp, Alex, Da Costa, Salcido- Culina, Simons, Cocu- Mendez, Diego- A. Koné.
Vezetőedző: Ronald Koeman.
ARSENAL
Lehmann- Gallas, Touré, Senderos, Clichy- Hleb, Gilberto Silva, Fabregas, Rosicky- Henry, Adebayor.
Menedzser: Arséne Wenger.
Gólszerző: Mendez (61.)
Sárga lap: Senderos (63.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik