BL: Aki Glasgow-ban nyer, sok helyen győzhet – Marco Rose

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.10.12. 10:28
null
Volt oka ünnepelni a szakvezetőnek kedden este (Fotó:: AFP)
Örömmel fogadta csapata hosszú idő utáni első idegenbeli győzelmét Marco Rose, az RB Leipzig vezetőedzője, akinek együttese kedden 2–0-ra nyert a Celtic vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában.

A magyarok közül Szoboszlai Dominikot a 76. percben lecserélték, Willi Orbán végigjátszotta a skóciai találkozót, melyen a lipcseiek fél év után az első idegenbeli sikerüket aratták.

„Hűha, erről nem tudtam, de ezt a statisztikát most félretesszük. Aki Glasgow-ban nyer, az sok helyen tud nyerni – jelentette ki a szeptemberben kinevezett Rose. – Két vereséggel kezdtük a BL-szezont, de most már valóban belelendültünk, persze messze még a vége. Két meccsünk még hátravan, a második helyen állunk a Real Madrid mögött.”

A német gárda előzőleg április 17-én nyert vendégként, akkor Leverkusenből hozta el a három pontot egy 1–0-s sikerrel.

A sérült Gulácsi Pétert nélkülöző Leipzig akár már a következő körben kiharcolhatja a BL-nyolcaddöntőt, ehhez otthon le kell győznie a Realt, miközben a Sahtar Donecknek nem szabad nyernie Glasgow-ban.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ
F-CSOPORT
Celtic (skót)–RB Leipzig (német) 0–2 (Werner 75., Forsberg 84.)
Sahtar Doneck (ukrán)–Real Madrid (spanyol) 1–1 (Zubkov 46., ill. Rüdiger 90+5.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 4 3 1 8–2 +6 10
2. RB Leipzig 4 2 2 6–7 –1 6
3. Sahtar Doneck 4 1 2 1 7–5 +2 5
4. Celtic 4 1 3 2–9 –7 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik