Atlétikai vb: Kemény volt ez az 5000 méter, de egyben áldás is – Kovács Ferenc Soma

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2023.08.24. 21:21
Kovács Ferenc Soma szerint a mai futása 5000 méteren tükrözte a valóságot, de biztos benne, hogy a lemaradását a következő években be fogja hozni. Pláne, hogy még csak 19 éves és szeptembertől az Amerikai Egyesült Államok egyik legnívósabb egyetemén, a Harvardon folytatja a tanulmányait és a sportkarrierjét. 

„Ez az ötezer méter kicsit kemény volt, de ugyanakkor áldás is. A tizenkét és fél kör során, minden egyes körben felrobbant a közönség, és akkora hangorkán fogadott minden egyes részén a pályának, ami nekem nagyon sokat jelentett. Még most, a verseny után is nehéz ezt feldolgozni. Nagyon köszönöm mindenkinek!” – mondta Kovács Ferenc Soma az NSO Tv-nek.

Videónkban arról is beszél, hogy mire kellett fókuszálni a bemutatását övező üdvrivalgást követően. Azt is elmondja, hogyan jutott be a Harvardra és mikor kell beköltöznie az egyetem campusára. Valamint arra is kitér, hogy kinek a nevét fogja teli torokból üvölteni a következő napokban immár szurkolóként a lelátóról.

Az atlétikai vb-ről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja:Csinta Samu, Németh Andrea, Patai Gergely, Vincze Szabolcs, Nagy-Pál Tamás (videó), Pusztai Viola (videó), Szabóky Zsolt, Árvai Károly (fotó), Szabó Miklós (fotó), Török Attila (fotó)

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
23 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Eldőlt: az Európa-bajnokságon tér vissza a norvég klasszis

Atlétika
2026.07.27. 19:27

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

A szakadó esőben is izgalmas döntőkkel, versenycsúcsokkal zárult az atlétikai vb

Atlétika
2025.09.21. 15:25

Világos Adriana a 8. lett, óriási döntők férfi 800-on és női 5000-en

Atlétika
2025.09.20. 16:43