Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

L. P. I.L. P. I.
2026.08.10. 23:50

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

 

A Benelux államok jelenthetik ifjainknak az ugródeszkát. Borbola Bence kétoldalas összeállításában a mostani belgiumi és hollandiai átigazolások (Bárány Donát vagy Átrok Zalán) apropóján Kű Lajostól Kiprichen és Dzsudzsákon át nemcsak a régióba szerződő egykori magyar klasszisokat, hanem a maiak beilleszkedését, lehetőségeit és az elit ligákba való továbblépésükhöz szükséges tulajdonságokat is végigvette.

Nyíregyházán nem nyugszanak a kedélyek a debreceni vereség után. Bódog Tamás és Temesvári Attila piros lapját nehezen emésztik meg, és a Galambos Dániel által megkérdezett játékvezetők (természetesen név nélkül…) is értetlenül állnak az előtt, hogy miképpen alakulhattak így az ítéletek.

Európa-bajnokság Saint-Denis-ben és Birminghamben. Kovács Erika az úszók, Szendrei Zoltán pedig az atléták kontinensviadalának első napjáról számolt be részletesen a női 4x200-as gyorsváltó ezüstjétől Jackl Vivien újjászületéséig és Milák Kristóf bemutatkozásáig, illetve Enyingi Patrik és Takács Boglárka nagy hétfői futásáig.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
7 órája

Világcsúcsot úszott a japánok 17 éves tehetsége férfi 200 méter mellen

Úszás
19 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51