Atlétikai vb: Huller és Vindics sem folytatja 800-on – videó

Vágólapra másolva!
2023.08.22. 20:25
null
Huller bátran futott, de kiesett (Fotó: Árvai Károly)
A budapesti atlétikai világbajnokság férfi 800 méteres síkfutószámában Huller Dániel és Vindics Balázs is búcsúzott az előfutamok után.

A férfi 800 méter második előfutamában Huller Dániel alaposan odatette magát, s igencsak bekezdett: az első körben szinte végig a harmadik helyen haladt, a másodikat a második helyen kezdte, ám 650 méter után fokozatosan kezdett visszacsúszni, s végül a 7. helyen, 1:47.41-es idővel haladt át a célvonalon.

„Ebben most csak ennyi volt, a végére elfáradtam, lehet, hogy túlhajtottam magam. Taktikailag sikerült megvalósítani, amit akartunk de az utolsó száz méter hiányzik” – értékelt az M4 Sportnak Huller.

HULLER FUTÁSA

Az utolsó futamban állt rajthoz Vindics Balázs, aki Hullerrel szemben ellentétes taktikát választott, s az első kört lassabbra vette, a második elején pedig szép fokozatosan megkezdte a felzárkózást a világranglistát vezető kanadai Marco Arop mögött, ám az utolsó 150 méterre neki is elfogyott az ereje, s végül 1:47.18-as idővel, ötödiknek futott be. Ez pedig azt jelenti, hogy összesítésben Huller előtt egy hellyel a 35. helyen zárt.

A lebonyolítás érdekessége egyébként, hogy a leglassabb előfutamból továbbjutó három versenyző mindegyike a két magyar mögött végzett – többek között a tavalyi vb-n a távon ezüstérmet szerző algériai Djamel Sedjati is.

VINDICS FUTAMA

Legfrissebb hírek

A szakadó esőben is izgalmas döntőkkel, versenycsúcsokkal zárult az atlétikai vb

Atlétika
2025.09.21. 15:25

Világos Adriana a 8. lett, óriási döntők férfi 800-on és női 5000-en

Atlétika
2025.09.20. 16:43

Atlétikai vb: Venyercsán Bence 32., Spiller Tiziana 36. lett a 20 kilométeres gyaloglásban

Atlétika
2025.09.20. 08:17

Atlétikai vb: Világos Adriana bejutott a gerelyhajítás döntőjébe

Atlétika
2025.09.19. 14:31

Atlétikai vb: 18 századon múlt, hogy Sydney McLaughlin-Levrone csodát tesz

Atlétika
2025.09.18. 16:11

Bátori Lilianna a 20. helyen végzett a női magasugrásban

Atlétika
2025.09.18. 14:15

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Portugál siker 1500 méteren, Takács Boglárka 200-on is búcsúzott az atlétikai vb-n

Atlétika
2025.09.17. 16:19
Ezek is érdekelhetik