Atlétika: Remélem, a bűnösök egyszer elnyerik méltó büntetésüket – Iszinbajeva

– Emlékszik, hol volt 2004. március 6-án?
– Itt, Budapesten, ahol fedett pályás világbajnokságot nyertem – vágja rá a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjújában a World Urban Games sztárvendégeként a magyar fővárosban tartózkodó Jelena Iszinbajeva, az első nő, aki rúdugróként túlszárnyalta az 5 méteres álomhatárt. A kétszeres olimpia bajnok, háromszoros vb-győztes és Európa-bajnok orosz atléta 2009-ben elért 506 cm-es világrekordja a mai napig áll.

– Azt is fel tudja idézni, mekkorát ugrott?
– Négyszáznyolcvanhat centimétert. Emlékezetes időszak volt az, három hét leforgása alatt három világcsúcsot sikerült megdöntenem.

– Jó memóriája lehet, hiszen pályafutása során huszonnyolc alkalommal állított fel világcsúcsot.
– A 2004-es év mégis különleges, az első olimpiámon szerepelhettem Athénban, ahol végül aranyérmet szereztem. Még mielőtt megkérdezné, az összes világcsúcsomat fel tudom idézni, ha akarja, be is tudom bizonyítani: elég egy fotó, s én megmondom hol, mekkorát ugrottam.

– Az idei szabadtéri atlétikai világbajnokságot Dohában rendezik, a katari fővárosról nem őrizhet kellemes emlékeket.
– Na látja, ezzel most megfogott, hirtelen azt sem tudnám megmondani, melyik évben voltam ott.

– Segítek: 2010-ben.
– Ne szépítsük, kikaptam fedett pályán, ezzel bizonyítva, hogy én is emberből vagyok. Nem voltam jó formában, de a körülményekre nem foghattam: jó volt a rendezés, biztos vagyok benne, hogy most is az lesz. Ahogy a győzelmekből, úgy a vereségekből is tanultam valamit, ez Dohában sem volt másképp.

– Amikor egyszer azt nyilatkozta, képesnek érzi magát, hogy akár az öt méter húsz centit is átugorja, komolyan gondolta?
– Teljesen. Kétezertizenhatban, a riói olimpia előtt két hónappal rendezték az orosz nemzeti bajnokságot, ahol 4.90-et ugrottam. Tudtam, sőt biztos voltam benne, hogy abban az évben megfelelő körülmények között legalább 5.15-ig jutok majd. Kár, hogy már sohasem fogjuk megtudni, vajon igazam volt-e.

– Az orosz sportolókat érintő doppingbotrány miatt nem indulhatott Brazíliában, a fellebbezés elutasítása után egyből bejelentette visszavonulását. Nem bánja, hogy így lett vége?
– Nagyon bosszantott, hogy a felelősök helyett kollektíven büntettek mindenkit, úgy éreztem, nem maradt más választásom, ezért is döntöttem a visszavonulás mellett. A többség „tisztán” versenyzett, de hiába tiltakoztunk minden lehetséges fórumon, a nemzetközi szövetség hajthatatlan maradt. Nagyon sajnálom azokat a fiatal orosz atlétákat, akiknek ez lett volna az első olimpiájuk és akiknek esélyt sem adtak arra, hogy megmutathassák magukat a nagyvilágnak. Ez egyáltalán nem volt fair, remélem, a bűnösök egyszer elnyerik méltó büntetésüket.

– Azóta mennyiben változott honfitársai nemzetközi megítélése?
– Lavinát indított el az ügy, ami egyrészt a sportág megtisztulásához is vezetett Oroszországban, másrészt összekovácsolt minket. Sokan rájöttek, nem lehet mindent a szőnyeg alá seperni, sokkal többen – köztük én is – mernek beszélni a problémákról, és keresnek segítséget. Aki profi sportoló szeretne lenni, annak be kell tartani a szabályokat: ha az éjszaka közepén kopogtatnak be a doppingellenőrök, akkor sem lehet azt mondani, hogy „bocs, most nem érek rá”.

– Kétezernégy és kétezerkilenc között szinte verhetetlen volt a nagy versenyeken. Öt év hosszú idő, mi volt a titka?
– Nem tudok semmilyen hangzatos válasszal szolgálni, egyszerűen imádtam versenyezni. Sokat dolgoztam a sikerért, a szurkolók talán látták bennem az alázatot, elszántságot, s talán ezért is szerettek. Én meg élveztem a győzelem minden pillanatát. Egy percig sem féltem attól, hogy kikaphatok, de amikor megvertek, utána kettőzött erővel dolgoztam, hogy ismét én legyek a legjobb.

– A magánéletben is ilyen kiegyensúlyozott?
– A sportnak köszönhetően beutaztam a világot, mindent megnyertem, amit csak lehetett, rengeteg barátot szereztem, csodálatos családom, két gyermekem van – mi többet kérhet még az ember az élettől? Élvezem az új életem, mert világszerte a hazámat képviselhetem, és ezért nagyon hálás vagyok.

– Olyannyira, hogy még az orosz hadseregbe is belépett.
– Nem civilként, sportolóként. Katonacsapatban versenyeztem pályafutásom során, majd a visszavonulásom után a klub egyik edzője lettem, így jelenleg is állományban vagyok.

– Úgy hallottam, rajong a delfinekért.
– Jók az információi, gyerekkorom óta gyűjtök mindent, ami ezekkel a csodálatos állatokkal kapcsolatos. Erről Orbán Viktor miniszterelnök úr és Fürjes Balázs államtitkár úr is értesült, és amikor a karmelita kolostorban vendégül láttak, kaptam is egy kis ajándékot tőlük.