Bánhidi-Farkas Petra már az Eb-döntőt is elérhetőnek látja – nem ok nélkül!

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
2026.06.05. 20:39
null
Bánhidi-Farkas Petra (Fotó: Kovács Péter)
Nagyon jól kezdte meg a szabadtéri szezont Bánhidi-Farkas Petra, aki múlt héten az MTK Budapest ugróversenyén 678 centis egyéni csúcsot és Eb-szintet ért el távolugrásban, majd csütörtökön St. Pöltenben 663 centivel a 2. lett.

Az elmúlt hetekben látottak alapján könnyen lehet, hogy 2026 nyarán végre eljött Bánhidi-Farkas Petra ideje! Talán elsőre furcsa lehet ezt olvasni egy olimpiai 21., csak távolugrásban tízszeres magyar bajnok atléta kapcsán, de a legutóbbi két egynaposán elért 678, majd 663 centis teljesítménye mégis ezt mondatja velünk.

Az MTK Budapest ugróversenyén nyújtott 678 centijével a legtöbb nagy nemzetközi megméretésen simán be lehet jutni a fináléba. Oda, ahol eddig „csak” korosztályos világversenyeken járt – amikor 2021-ben az U23-as Európa-bajnokságon 673 centire repült, meg is nyerte azt.

„Az edzések alapján benne volt, hogy ez a szabadtéri szezon jobban fog sikerülni, mint az elmúlt években – mondta Bánhidi-Farkas Petra a Nemzeti Sportnak. – Korábban a nekifutásommal voltak gondjaim, maga az ugrás rendben volt. A távolugrásban az a legnagyobb kihívás, hogy a sík sebességem át tudjam vinni, több biztató ugrásom is volt már a múlt heti 678 centiméter előtt is.”

Május végén előbb Kecskeméten, majd Limassolban is 641 centi volt a leghosszabb ugrása, ezután jött a már említett két kimagasló eredménye. 2025 nem úgy sikerült neki, mint ahogyan tervezte, ennek az oka egy régebbről meglévő csigolyasérülés volt a derekában, azóta a kényes részeket sikerült gyógytornával megerősítenie. Tavaly még egy fontos változás történt a pályafutásában.

„Az ősszel edzőt váltottam, Szenczi László helyett Szabó Dezsővel készülök. Azelőtt mindig volt egy rákocogásom a nekifutásra, Dezsővel arra jutottunk, hogy ezt a részt vegyük le, és helyből fussak neki, tizenkilenc lépésből. Fedett pályán még nem volt stabil, de most úgy néz ki, hogy a szabadtérre jól összeállt, ráéreztem a nekifutásra. Jót tett az edzőváltás, más ingerek érnek az edzéseken is, havi lebontásban kicsit más tematikában készülünk” – mondta a 27 éves távolugrónő, aki nemrég olyanra volt képes, amire 2020 óta nem.

„A covid miatt elhalasztott Európa-bajnokság óta először jutottam ki szinttel egy nagy világeseményre. A szintek is emelkedtek, és én sem tudtam megmutatni, hogy mire vagyok képes. Így, hogy megvan az Eb-kvalifikáció, nyugodtabban tudok versenyezni, kísérletezni a viadalokon, már a birminghami selejtezőt imitálva velük. Az Eb-re a döntőbe jutást tűztem ki célul, két éve Rómában 670 centi kellett a döntőhöz, előtte a legtöbb évben 650-660 centi közötti eredmény is elég volt” – bizakodik.

A júniusi versenyblokkjából még három állomás van hátra, 10-én Finnországban (Lahti), 14-én Svédországban (Sollentuna), 19-én Németországban (Dessau) fut neki, majd ismét a kőkemény tréningekre helyezik a hangsúlyt, hogy aztán júliusban a Gyulai István Memorialon és az országos bajnokságon méresse meg magát.

 

Legfrissebb hírek

Gyémánt Liga: Duplantis bemelegítés közben megsérült, már Van Niekerk világrekordja is veszélyben!

Atlétika
2026.09.04. 22:24

Gyémánt Liga: Molnár Attila harmadik a meghívásos 400 méteres versenyben

Atlétika
2026.09.04. 20:12

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
2026.09.02. 23:22

Az Eb-ezüstérmes Vindics-Tóth Lili is fut a Budapest Félmaratonon

Atlétika
2026.09.02. 12:46

Népsport: közértreklám dobókörből, súlygolyóval

Népsport
2026.09.02. 12:00

Már csak 10 nap! Impozáns trófea jár az atlétikai világdöntő győzteseinek

Atlétika
2026.09.01. 14:08

Bob Beamon csak akkor tudta meg, mekkorát ugrott, amikor lábra is átszámolták neki

Népsport
2026.08.29. 08:47

Atlétika: eldől, melyik a legerősebb egyesület

Atlétika
2026.08.29. 08:36