Tizennégy magyar atléta utazik Nicosiába a téli dobó Ek-ra

2025.03.13. 11:35
Halász Bence is az indulók között (Fotó: Getty Images)
Tizennégy magyar versenyző utazik Nicosiába a hétvégén sorra kerülő atlétikai téli dobó Európa-kupára.

A verseny honlapja szerint 41 országból több mint 300 nevezés érkezett az eseményre, melyen a ciprusi fővárosban 157 férfi és 146 női dobó vesz részt 16 versenyszámban, felnőtt és az U23-as korosztályban.

A férfi súlylökőknél Fekete István, a diszkoszvetőknél Szikszai Róbert, a kalapácsvetőknél az olimpiai ezüstérmes Halász Bence, valamint Rába Dániel állhat dobókörbe, illetve a tartalékok között szerepel a szintén a Dobó SE-t képviselő Varga Donát. A férfi gerelyhajítóknál ezúttal nem indul magyar versenyző, a nőknél viszont Bogdán Annabella, súlylökésben Beregszászi Renáta, kalapácsvetésben Németh Zsanett, diszkoszvetésben pedig Kling Réka képviseli a magyar színeket, utóbbi az U23-asok között súlylökésben is megméreti magát.

Az U23-asok között férfi diszkoszvetésben Dobó Zsombor, a nőknél Baukó Petra versenyezhet Cipruson, férfi kalapácsvetésben Csekő Miklós, a női mezőnyben Viszkeleti Villő lép dobókörbe, tartalékként Csatári Jázmin is ott van a nevezettek között.

A kétnapos viadal magyar idő szerint szombaton és vasárnap is 9 órakor kezdődik.

 

Legfrissebb hírek

Váltó-vb: jó eredménnyel készült a női 4x100-as váltó Dél-Afrikában

Atlétika
2026.04.29. 13:54

Allyson Felix 40 évesen a visszatérésre készül, célja a Los Angeles-i olimpia

Atlétika
2026.04.28. 11:07

Szabados Ármin: Nem ez a csúcsformám

Atlétika
2026.04.27. 16:00

Sporttörténelem: Sabastian Sawe két órán belül futotta le a maratonit Londonban – videó

Atlétika
2026.04.26. 14:00

Karsai Gábor és Szabó Nóra a magyar bajnok a tízezer méteren

Atlétika
2026.04.25. 21:31

Útmutató a nemzetközi triatlonsorozatokhoz

Képes Sport
2026.04.25. 11:58

Lengyelország először rendez atlétikai Eb-t

Atlétika
2026.04.24. 18:03

A magyar női 4x100-as váltó is rajthoz áll a váltó-világbajnokságon

Atlétika
2026.04.21. 19:48
Ezek is érdekelhetik