Sporttörténelem: Molnár Attila országos csúccsal döntőbe jutott a fedett pályás vb-n

SZENDREI  ZOLTÁN (GLASGOW) SZENDREI ZOLTÁN (GLASGOW)
Vágólapra másolva!
2024.03.01. 23:28
Egész nap remekelt Molnár Attila, aki sporttörténelmet írt: első magyarként világbajnoki döntőt futhat 400 méteren (FOTÓ: MTI)
A 22 éves Molnár Attila lett az első magyar döntős férfi 400 méteren a fedett pályás világbajnokságok történetében. A fiatal sprinter 46.08 másodperces új országos csúccsal jutott be a szombati fináléba. Szűcs Szabina sérülten is végig versenyezte az ötpróbát, és a 10. helyen zárt.

 

Molnár Attila egy napon belül kétszer nyűgözött le minket Glasgow-ban: a budapesti vb-n tavaly nyáron elődöntőbe jutó sprinter délelőtt futamgyőztesként biztosította a helyét az elődöntőben, ahol 46.08 másodperces új magyar csúcsot futott 400 méteren. Ha ez nem lenne elég, a fedett vb-k 1987 óta íródó történetében első magyarként jutott be döntőbe ebben a versenyszámban.

„A lehető legjobbkor sikerült ismét magyar csúcsot döntenem. Örültem az 5-ös pályának, mert az egyetlen srácnak, akinek papíron jobb ideje volt, előttem futott, így tudtam kire tapadni. Megvertem az első 200-on, aztán feltartottam, amennyire lehetett. Edzőmmel Karlik Pállal a buszon idefelé döntöttük el, hogy ezt a taktikát választjuk. A döntő az teljesen más műfaj, szombaton bármi megtörténhet. A mai nap után nem kell majd altatni, jöhet 12 óra alvás” – mondta jókedvűen a futamában harmadik, összesítésben ötödik helyen végző Molnár Attila.

A péntek esti program másik magyar szereplője Szűcs Szabina volt, aki sérülten is teljesítette az ötpróbát. Távolugrásban csak egyetlen kísérletet vállalt, ami 606 centiméterre volt elég, majd becsületből odaállt a 800 méter rajtjához is, amiben a negyedik helyen ért célba (2:14.05). A BHSE korosztályos csúcstartója 4219 pontot gyűjtött, amivel a 10. helyen végzett élete első felnőtt világeseményén.

Ryan Crouser ezúttal sem okozott csalódást: a férfi súlylökés világrekordere 22.77 méteres új versenycsúccsal diadalmaskodott. Női magasugrásban Nicola Olyslagers meglepetésre legyőzte Jaroszlava Mahucsihot. A glasgow-i közönség szájtátva nézte, ahogyan Christian Coleman legyőzi Noah Lylest a férfi 60 méter fináléjában. A szám világcsúcstartója egész nap meggyőzőbb teljesítményt nyújtott, mint a tavalyi budapesti vb legnagyobb sztárja, a döntőben riválisánál sokkal jobb rajtjával három századot megőrzött az előnyéből, és 6.41-cel – a világ idei legjobb eredményével – megnyerte a versenyt.

Szombaton a 400 méter esti döntőjébe bejutó Molnár Attila mellett délelőtt Takács Boglárkának (női 60 méter) és Szeles Bálintnak (férfi 60 m gát) szurkolhatunk. Mindketten előfutamban állnak rajthoz.

19. FEDETT PÁLYÁS VILÁGBAJNOKSÁG,
GLASGOW
Férfiak. 60 m. Világbajnok:  Christian Coleman (Egyesült Államok) 6.41, 2. Noah Lyles (Egyesült Államok) 6.44, 3. Ackeem Blake (Jamaica) 6.46. 400 m. Elődöntők: …5. Molnár Attila (magyar) 46.08 – új országos csúcs, bejutott a döntőbe. 800 m. Előfutamok: …19. Vindics Balázs (magyar) 1:47.83, nem jutott az elődöntőbe. Súly. Vb: Ryan Crouser (Egyesült Államok) 22.77 – új fedett pályás vb-csúcs, 2. Tom Walsh (Új-Zéland) 22.07, 3. Leonardo Fabbri (Olaszország) 21.96.
Nők. 800 m. Előfutamok: …22. Kéri Bianka (magyar) 2:03.95, nem jutott az elődöntőbe. Magas. Vb: Nicola Olyslagers (Ausztrália) 199, 2. Jaroszlava Mahucsih (Ukrajna) 197, 3. Lia Apostolovski (Szlovénia) 195. Súly. Vb: Sarah Mitton (Kanada) 20.22, 2. Yemisi Ogunleye (Németország) 20.19, 3. Chase Jackson (Egyesült Államok) 19.67. Ötpróba. Vb: Noor Vidts (Belgium) 4773,  2. Saga Vanninen (Finnország) 4677, 3. Sofie Dokter (Hollandia) 4571, …10. Szűcs Szabina (magyar) 4219.
 

 

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
10 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
10 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
12 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
15 órája

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
Tegnap, 19:33

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
Tegnap, 18:45

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
Tegnap, 13:57

Atlétika: a nagy párharcok vb-je jöhet

Atlétika
Tegnap, 10:47
Ezek is érdekelhetik