Atlétikai vb: Telt ház lesz a kalapácsvetés döntőjén – Németh Balázs

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2023.08.07. 16:35
Aki szeretné élőben látni a kalapácsvetés versenyét a budapesti atlétikai világbajnokságon, annak gyorsnak kell lennie, hiszen már csak néhány jegy maradt az augusztust 19-i, délelőtti selejtezőkre. Az augusztus 20-i döntőre majdnem minden jegy elkelt – erről Németh Balázs, a vb-t szervező cég vezérigazgatója számolt be az NSO Tv-nek, ahogy azt is elmondta, hol találkozhat majd a közönség Youhuu-val, illetve milyen időjárásban reménykednek a szervezők a világbajnokság alatt. 

„Azt látom rajtuk, és ezt erősítette meg Halász Bence is, hogy jól vannak, jókedvűek és nagy várakozásokkal tekintenek a következő másfél-két hét elé. Bencét nem lebénítja az a nyomás, ami rajta lesz, hanem örül neki, hogy telt ház lesz augusztus huszadikán este, amikor a férfi kalapácsvetés döntőjét rendezik. Akik szeretnék látni a versenyszám selejtezőjét augusztus tizenkilencedikén délelőtt itt a Nemzeti Atlétikai Központban, azok még a fenti részre tudnak venni jegyet, akad még egy-két üres szék” – mondta Németh Balázsaz NSO Tv-nek a magyar atléták hétfői nyílt edzésén.

Videónkban az atlétikai vb-t szervező cég vezérigazgatójától azt is megtudtuk, hogy akinek már nem jut jegy, az hol szurkolhat a Halász Bencének és a többi magyar atlétáknak Budapesten a városban, illetve milyen plusz aktivitás várja az érdeklődőket a szurkolói zónákban. Valamint azt is megkérdeztük, hol lehet találkozni Youhuu-val, a vb kabalájával, illetvehaza lehet-e vinni plüssfigura formájában? Emellett szó esett arról is, hogy akadályozta-e bármiben a múlt hétvégi vihar a szervezőket, s a világbajnokság alatt milyen időjárás kedvezne a versenyeknek.

Schmidt Ádám is elégedett az előkészületekkel és a jegyeladás adataival.

„Az utolsó simításokon dolgozunk, és a stadionon kívül is zajlik még a kiegészítő helyszínek végleges formába öntése. Ezek már csak szépészeti munkálatok – mondta a sportért felelős államtitkár az M1-nek. – Örömteli, hogy a magyar atléták már elfoglalhatták ezt a gyönyörű létesítményt. Több mint 270 ezer jegyet eladtunk már, ehhez még biztosan hozzáadódik néhány tízezer belépő, azaz szinte garantálható, hogy a kilenc esti program majdnem telt ház előtt lesz.”

Legfrissebb hírek

Halász Bence ezüstérmes a dobó Európa-kupán

Atlétika
2026.03.15. 16:06

Halász Bence 17 éves sorozatot szakíthat meg a dobó Ek-n

Atlétika
2026.03.13. 11:51

Halász Bence: A cél, hogy az Európa-bajnokságon döntsek egyéni csúcsot

Atlétika
2026.03.10. 09:54

Halász Bence: Éveken át még nyáron is küzdöttem a 80 méterért…

Atlétika
2026.03.03. 10:57

Halász Bence 80 méter felett kezdte a szezont, Kozák Luca és Molnár Attila is meggyőző volt Nyíregyházán

Atlétika
2026.03.01. 20:04

Atlétika: történelmi magyar szereplés mindenhol

Atlétika
2026.01.17. 09:09

Elhunyt a müncheni olimpia kalapácsvető-bajnoka

Atlétika
2025.12.24. 13:02

Takács Boglárka és Halász Bence az év legjobb atlétája

Atlétika
2025.11.14. 22:20
Ezek is érdekelhetik