Atlétikai vb: egy üveg sörrel ünnepli Boros, hogy a 100 méter nagyszínpadán léphetett fel

NÉMETH ANDREANÉMETH ANDREA
Vágólapra másolva!
2023.08.19. 21:28
null
Boros Bence a szombat esti futamban (Fotó: Szabó Miklós)
Boros Bence egy kört ment a férfi 100 méter versenyében a budapesti atlétikai világbajnokságon, vagyis a szombat esti programban a legnagyobb sztárok között futhatott, a Nemzeti Atlétikai Központot csaknem színültig megtöltő közönség előtt. Ugyan futamában csak nyolcadik lett, így esélye sem volt a a továbbjutásra, és 10.70-es idejével a 10.40-es egyéni csúcsától is elmaradt.

– Milyen volt a nagyszínpadon együtt szerepelni ekkora sztárokkal együtt?
– Nem először futhattam ilyen klasszisokkal, hiszen a Gyulai István Memorialon, Székesfehérváron is módom volt rá, de ez azért mégiscsak más érzés volt. Teljesen más szint, ennél magasabb nincs is. Hihetetlen, nem is tudok rá mást mondani.

– Hogy érezte magát a bemutatásnál, amikor az egész stadion tombolt a neve hallatán?
– Nagyon élveztem a pillanatot, őszintén megmondom, döbbenetes volt, hogy ilyen lelkesek a magyar szurkolók, és ennyi szeretetet adnak nekünk. Nagyon durva volt, még most is alig hiszem el, hogy ez velem megtörtént. Ezt a sztárok minden egyes versenyen átélik, s úgy gondolom, hogy ezt minden magyar sportolónak, s nem csak atlétának, át kell élnie karrierje során.

– A futásával mennyire elégedett?
– Az elejével elégedett vagyok, a végére nyilván elfáradtam, már csak a szívem vitt. Úgy beszéltük meg az edzőimmel, hogy a futás technikai részére a táv elején nagyon figyeljek oda, az előfutamban szerintem jobban megcsináltam, mint a délelőtti selejtezőben, de éreztem, hogy fáradok a végére. A szezon vége is van, nem szoktuk kihúzni a versenyzést augusztus második feléig. De annál nagyobb öröm nem érhet, hogy itt voltam és világbajnokságon mutathattam meg magam a hazai közönség előtt.

– Mit fog ma este levezetésként csinálni?
– Semmi különöset: iszom egy üveg sört, és lefekszem aludni.

Az atlétikai vb-ről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Csinta Samu, Németh Andrea, Patai Gergely, Vincze Szabolcs, Nagy-Pál Tamás (videó), Pusztai Viola (videó), Szabóky Zsolt (videó), Árvai Károly (fotó), Szabó Miklós (fotó), Török Attila (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik