Gyász: elhunyt a 3-szoros olimpiai bajnok Tamara Pressz

K. T. I.K. T. I.
2021.04.27. 11:56
null
Tamara Pressz és edzője (Fotó: AFP)
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Tamara Pressz ukrán születésű, szovjet színekben háromszoros olimpiai bajnok atléta – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

Ötkarikás aranyait az 1960-as és az 1964-es játékokon nyerte súlylökésben és diszkoszvetésben, háromszor volt Európa-bajnok, amellett 1959 és 1965 között 12 világrekordot állított fel a két dobószámban.

Testvére, Irina – aki 2004-ben hunyt el – az 1960-as római olimpián gátfutásban végzett az élen. Ők voltak az első nővérek atlétikában, akik aranyérmet nyertek ugyanazon az olimpián.

Kissé férfias alkatuk miatt számos támadás érte őket nemi hovatartozásukat illetően, a visszatérő vádak szerint férfihormon-injekciókat kaptak, s a spekulációk is közrejátszottak abban, hogy a sportági világszövetség 1966-ban szexvizsgálatot vezetett be. Ezek után a nemzetközi sajtóban olykor csak „Pressz fivérekként” emlegetett testvérpár visszalépett az Eb-indulástól, eltűntek a nyilvánosság elől, Tamara pedig 1967-ben hivatalosan is bejelentette pályafutása befejezését – írta az MTI.

Amint az origo.hu írja, visszavonulásuk után Irina KGB-tisztként a határőrségnél dolgozott, Tamara pedig építőmérnök lett, számos szakkönyvet is írt.

 

Legfrissebb hírek

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
2026.07.02. 18:42

Édesapja halálhírét hozták szóba, dühös lett a kongóiak kapitánya – videó

Foci vb 2026
2026.07.02. 07:35

Gyász: elhunyt a Rába ETO válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 22:14

Gyász: elhunyt a tromsői sakkolimpia magyar sikercsapatának szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.06.26. 18:51

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Édesanyja halála miatt kihagyja a norvégok elleni csoportrangadót Didier Deschamps

Foci vb 2026
2026.06.23. 22:15

Gyász: tragikus hirtelenséggel elhunyt a birkózó Németh Zsanett

Birkózás
2026.06.23. 16:31

Vb 2026: halálos áldozat a jordániai tolongásban

Foci vb 2026
2026.06.23. 14:48
Ezek is érdekelhetik