Atlétika: Pars nehezen dolgozta fel a riói szereplését

MTI MTIMTI MTI
2017.01.17. 10:11
Pars Krisztián bízik benne, hogy sérülésmentes lesz a következő öt-hat hónapja, és sikerül érmet nyernie a londoni világbajnokságon.

Az olimpiai bajnok kalapácsvető az M4 Sport Sportreggeli című műsorában kedden elmondta, hogy nehéz volt feldolgozni a tavalyi olimpiai szereplést, illetve az egész idényt, de most már rendbe jött és „gőzerővel készül” az idei feladatokra.

A kétszeres Európa-bajnok (2012, 2014) és kétszeres világbajnoki-ezüstérmes (2011, 2013) atléta tavaly áprilisban lovaglóizom-műtéten esett át, a riói játékokon 75.28 méterrel hetedik lett, most a 20. versenyidényére készül.

„Úgy vagyok vele, hogy szeretek versenyezni, szeretem a kihívást, ez hajt előre minden év elején” – reagált a 34 éves Pars arra, miként tud nekikezdeni évről évre az edzéseknek. Hozzátette: motiválja az is, hogy a körülötte lévő fiatalokkal fel kell vennie a versenyt.

A műtétjétől mostanáig eltelt időszakról azt mondta, a felépülés kettő helyett négy hónap volt, mert az izom nem úgy működött, ahogy kellett volna.

„Ezért most, az elmúlt másfél hónapban szépen vissza kellett rakni a mozgást abba az irányba, ahol tartottunk” – majd magyarázatként annyit fűzött hozzá, hogy az operációt követően kicsit kifelé ment a jobb lába, és azon kellett dolgozni, hogy ismét szűken bent tudja tartani a dobókörben.

Elmondta, hogy a múlt héten fölfázott a kinti hideg edzések miatt, de vasárnap négy hétre – már 12. alkalommal – a Dél-afrikai Köztársaságba utazik meleg égövi edzőtáborozásra.

Az augusztus első felében sorra kerülő világbajnokságot Londonban rendezik, ahol aranyérmet nyert a 2012-es játékokon.

„Kevés emlékem van az olimpiai versenyről, mert menet közben eksztázisban vagyok, a dobási sorrendet, a részletes eredményeket nem tudnám felsorolni, de maga az élmény megvan, és az is, hogy a dobókör jó volt. Ez azért fontos, mert ehhez tudunk felkészülni” – nyilatkozott.

A kérdésre, hogy különleges lenne-e ott egy érem, esetleg a legfényesebb megszerzése, úgy reagált: „Ez a cél”.

Legfrissebb hírek

Halász Bence második lett, Duplantis majdnem világcsúcsot ugrott

Atlétika
2026.09.11. 21:15

Megdöntik-e valaha a kalapácsvető Jurij Szedih világcsúcsát?

Népsport
2026.08.30. 08:31

Németh Zsanett és Rába Dániel is második lett a Németh Pál-emlékversenyen

Atlétika
2026.08.27. 10:02

Halász Bence még Birminghamet is túldobná Budapesten

Atlétika
2026.08.25. 10:23

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
2026.08.13. 06:36

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2026.08.11. 22:56

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
2026.08.11. 21:42

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
2026.08.11. 21:26