Atlétika: Pars csak a jövő évi vb után műtteti meg magát

MTI MTIMTI MTI
2016.09.26. 19:36
Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető idén nem fekszik kés alá, hogy jövőre reális esélye legyen aranyérmet nyerni a londoni világbajnokságon.

„Nehezen határoztunk, de szerintem jó döntést hoztunk azzal, hogy a gerincműtéttel jövő őszig várunk. Ha idén operálnának, elmenne három hónapom a teljes gyógyulásomig és még két hónap azzal, hogy újra élsportolónak érezhessem magamat. Kimaradna az alapozás, anélkül pedig nem lehet nekifutni a versenyeknek, legkevésbé nem a londoni világbajnokságnak, ahol – már most ki merem mondani – győzelemmel szeretnék bizonyítani” – mondta el a Telekom Sporthír Szolgálatnak Pars.

A szombathelyi nehézatléta azt is elárulta, olyan eredménnyel szeretne győzni, amely egyértelművé teszi, nem lehet leírni. Szerinte semmi sem lenne szebb annál, minthogy a két vb-ezüstje után éppen abban a városban szerezze meg az első világbajnoki aranyát, ahol négy esztendeje olimpiai bajnok lett.

Pars kiemelte, a számára idegőrlő 2016-os esztendőt félig-meddig már sikerült kivernie a fejéből.

„Most azon töprengek, miként is kezdjem újjáépíteni azt a Pars Krisztiánt, akiből olimpiai bajnok lett, aki kétszer nyert Európa-bajnokságot. Ha nem bíznék ennek a küldetésnek a sikerében, nem erőlködnék” – fejtette ki a 34 éves versenyző, aki címvédőként hetedik lett a riói játékokon. Hozzátette, a 2020-as tokiói játékokra még nem tekint előre, mert úgy gondolja, ebben a korban mindig csak egy-egy évadra szóló terveket szabad szőnie.

Legfrissebb hírek

Halász Bence második lett, Duplantis majdnem világcsúcsot ugrott

Atlétika
2026.09.11. 21:15

Megdöntik-e valaha a kalapácsvető Jurij Szedih világcsúcsát?

Népsport
2026.08.30. 08:31

Németh Zsanett és Rába Dániel is második lett a Németh Pál-emlékversenyen

Atlétika
2026.08.27. 10:02

Halász Bence még Birminghamet is túldobná Budapesten

Atlétika
2026.08.25. 10:23

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
2026.08.13. 06:36

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2026.08.11. 22:56

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
2026.08.11. 21:42

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
2026.08.11. 21:26