Dopping: a CAS felmentette az olimpiai bajnok jamaicai futót

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.24. 16:52
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) felmentette a háromszoros olimpiai bajnok sprinter Veronica Campbell-Brownt, aki egy tavaly májusi doppingvizsgálaton adott pozitív mintát.

A női 200 méter kétszeres ötkarikás bajnokának (2004, 2008) tisztázásáról hétfőn amerikai ügyvédje, Howard Jacobs számolt be, hozzátéve, hogy az atléta korábbi eredményei megmaradnak, s azonnal folytathatja versenyzői pályafutását. Jacobs kijelentette, Campbell-Brown a márciusban Lengyelországban sorra kerülő fedett pályás világbajnokságon rajthoz akar állni.

A 31 éves sprinter szervezetében tavaly májusban a hidroklorotiazid nevű vízhajtó nyomaira bukkantak az ellenőrök. Az atléta versenyzési jogát júniusban felfüggesztette a Jamaicai Atlétikai Szövetség (JAAA), amely októberben nyilvános figyelmeztetéssel „büntette” Campbell-Brownt.

A CAS megállapította, hogy az atléta mintájának begyűjtése és kezelése során nem teljes mértékben a szabályok szerint jártak el.

A tavalyi szabadtéri szezonban nem Jamaica első női 100-as világbajnoka (2007) volt az egyetlen nagy név, aki doppingügybe keveredett. Honfitársai, Asafa Powell és Sherone Simpson szintén pozitív mintát adtak egy ellenőrzésen, s ugyancsak lebukott Tyson Gay, az amerikaiak háromszoros világbajnok vágtázója.

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
7 órája

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14

Harmincnégy kínai doppingeset volt még 2024-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 12:00
Ezek is érdekelhetik