Atlétika: Pars 77.84 méterrel kezdte az évet Dél-Afrikában

MTI MTIMTI MTI
2014.02.10. 11:34
Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető kifejezetten biztató, 77.84 méteres eredménnyel nyerte meg Dél-Afrikában idei első versenyét.

A Telekom Sporthír Szolgálat hétfői tájékoztatása szerint a szombathelyi atléta január 19-e óta – immár nyolcadik alkalommal – tréningezik „szokásos” helyén, a dél-afrikai Potchefstroomban, ahol meleg időben, magaslati körülmények között készülhet.

Pars elmondása szerint az edzőtábor ideális a kemény munkához, az alapozás közben elért 77.84 méteres versenyeredménye pedig nagyon biztató az idei évre nézve, mivel a korábbi években februárban nem tudott ekkorát dobni.

A londoni olimpia bajnoka jövő hétfőn utazik haza, s biztosan részt vesz majd a február 22-án sorra kerülő téli magyar bajnokságon, s márciusban a portugáliai téli dobó Európa-kupán.

Legfrissebb hírek

Halász Bence második lett, Duplantis majdnem világcsúcsot ugrott

Atlétika
2026.09.11. 21:15

Megdöntik-e valaha a kalapácsvető Jurij Szedih világcsúcsát?

Népsport
2026.08.30. 08:31

Németh Zsanett és Rába Dániel is második lett a Németh Pál-emlékversenyen

Atlétika
2026.08.27. 10:02

Halász Bence még Birminghamet is túldobná Budapesten

Atlétika
2026.08.25. 10:23

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
2026.08.13. 06:36

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2026.08.11. 22:56

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
2026.08.11. 21:42

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
2026.08.11. 21:26