Kővágó második helyen zárt a Gyémánt Ligában

Vágólapra másolva!
2010.08.19. 20:23
null
Kővágó összességében elégedett a második hellyel (Fotó: Action Images)
Kővágó Zoltán negyedik lett Zürichben, az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat döntőjének első viadalán, így a második helyen zárta a férfi diszkoszvetők pontversenyét.

A viadal honlapja szerint az athéni olimpia ezüstérmese az első három sorozatban folyamatosan javítani tudott, s harmadikra érte el legjobbját, 65.32 métert, később negyedikre 64.94-ig jutott, míg a két utolsó dobása érvénytelen volt. A magyar nehézatléta ezzel lemaradt a dobogóról, így ezúttal nem kapott pontot, és 13 ponttal zárt.

A számot a csütörtökön második lengyel Piotr Malachowski (68.48) nyerte meg 18 ponttal, s összetettbeli győzelméért egy 80 ezer dollár értékű, négykarátos gyémánttal gazdagodott. A zürichi versenyen a világbajnok német Robert Harting győzött 68.64 méterrel.

„Összességében elégedett vagyok – nyilatkozta a távirati irodának a Bp. Honvéd dobója. – Ez a sorozat az atlétika Formula–1-e, s itt második helyen végezni mindenképpen nagy eredmény, különösen ilyen sűrű mezőnyben. Malachowski fantasztikus volt az egész szezonban, megérdemelten nyert, mögötte azonban szoros volt a verseny. Nem hiszem, hogy sokan gondolták volna, hogy második leszek, de sikerült, aminek nagyon örülök. Hosszú volt ez a szezon, rengeteg energiát felemésztett, de két versenyem van még talán, s jöhet a pihenés. Nagyon jó lesz már a kisfiammal, a családommal lenni."

Jeremy Wariner férfi 400 méteren, David Oliver pedig férfi 110 m gáton nyert nagyszerű idővel az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat döntőjének első viadalán, Zürichben. A világ- és olimpiai bajnok Wariner a világ idei legjobbjával, 44.11 mp-cel győzött, míg honfitársa, Oliver ötödször futott idén 13 mp-en belül, ezúttal 12.93-mal lett első.

A 14 állomásból álló GYL minden versenyén az 1-8. helyezettek részesülnek pénzdíjban, a győztesek 10 ezer dollárt kapnak. A pontverseny végső győztesei egy-egy 80 ezer dollár értékű, négykarátos gyémánttal gazdagodnak. A sorozat utolsó viadalára, a második döntőre Brüsszelben kerül sor jövő pénteken.

 ATLÉTIKA, GYÉMÁNT LIGA, 1. DÖNTŐ, ZÜRICH
                                      FÉRFI DISZKOSZ  
1. Robert Harting (német) 68.64 méter
2. Piotr Malachowski (lengyel) 68.48
3. Mario Pestano (spanyol) 66.49
4. Kővágó Zoltán (magyar)
65.32
                                     A PONTVERSENY VÉGEREDMÉNYE
 
1. Malachowski (lengyel) 18 pont
2. Kővágó Zoltán 13
3. Gerd Kanter (észt) 10
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
FÉRFIAK
200 m: 1. Wallace Spearmon (amerikai) 19.79 mp 
A pontverseny győztese: Spearmon 13 pont
400 m: 1. Jeremy Wariner (amerikai) 44.11 mp – a világ idei legjobbja
A pontverseny győztese: Wariner 28
5000 m: 1. Tariku Bekele (etióp) 12:55.03 p
A pontverseny győztese: Imane Merga (etióp) 16
110 m gát:  1. David Oliver (amerikai) 12.93 mp
A pontverseny győztese: Oliver 28
3000 m akadály: 1. Ezekiel Kemboi (kenyai) 8:01.74 p
A pontverseny győztese: Paul Kipsiele Koech (kenyai) 15
Távol: 1. Dwight Phillips (amerikai) 820 cm
A pontverseny győztese: Phillips 24
Magas: 1. Ivan Uhov (orosz) 229 cm
A pontverseny győztese: Uhov 20
 
NŐK
100 m: 1. Veronica Campbell-Brown (jamaicai) 10.89 mp, 2. Carmelita Jeter (amerikai) 10.89
A pontverseny győztese: Jeter 21 pont
400 m: 1. Allyson Felix (amerikai) 50.37 mp
A pontverseny győztese: Felix 20
1500 m: 1. Nancy Jebet Langat (kenyai) 4:01.01 p
A pontverseny győztese: Langat 25
400 m gát: 1. Kaliese Spencer (jamaicai) 53.33 mp
A pontverseny győztese: Spencer 24
Távol: 1. Brittney Reese (amerikai) 689 cm
A pontverseny győztese: Reese 18
Rúd: 1. Fabiana Murer (brazil) 481 cm
A pontverseny győztese: Murer 23
Gerely: 1. Christina Obergföll (német) 67.31 m
A pontverseny győztese: Barbora Spotakova (cseh) 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik