Dopping: elvehetik az amerikai női 4x400-as váltó athéni aranyát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.16. 13:08
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) azt javasolja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy Crystal Cox doppingvétsége miatt fossza meg aranyérmétől a 2004-es athéni játékokon győztes amerikai női 4x400-as váltót.

Az Egyesült Államok Doppingellenes Bizottsága januárban négy évre eltiltotta az Athénban az előfutamban szereplő Coxot, és 2001-től az összes eredményét törölte. A futónő a BALCO-labor doppingbotránya során bukott le, amikor is kiderült, hogy 2001 és 2004 között anabolikát és hormonokat használt teljesítménynövelőként.

Az IAAF a fegyelmi eljárás lefolytatására kéri a NOB-ot, s azt szeretné elérni, hogy ne csak Coxtól, hanem a döntőben szerepet kapó Monique Hendersontól, Monique Hennagantől, Sanya Richardstól és Deedee Trottertől is vegyék el az aranyérmüket. Ebben az esetben az eredetileg második orosz váltó lenne az olimpiai bajnok.   

Az amerikaiakat Marion Jones doppingolása miatt már megfosztották a 2000-es sydneyi játékokon a 4x400-as váltóban elért első helyüktől és a 4x100-on szerzett bronzérmüktől. Az Egyesült Államok ugyancsak Sydneyben győztes férfi 4x400-as stafétájától – soraiban Michael Johnsonnal – Jerome Young és Antonio Pettigrew doppingolása miatt vették el a medáliákat.

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
20 órája

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14

Harmincnégy kínai doppingeset volt még 2024-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 12:00
Ezek is érdekelhetik