Tottenham: Bale átszakította a gátakat – Mourinho

2021.03.08. 13:01
null
Mourinho (jobbra) szerint a Tottenham csak támogatta Bale-t (Fotó: AFP)
A Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának vezetőedzője, Jose Mourinho úgy véli: a Crystal Palace elleni vasárnapi, győztes bajnoki egyik vezéregyénisége, Gareth Bale túljutott a korábbi sérüléseiből adódó pszichés sebeken – számolt be róla az MTI..

A walesi támadó és Harry Kane egyformán két gólt szerzett a 4–1-es hazai sikerrel végződött találkozón, amely után a Spurs feljött a hatodik helyre a tabellán, s már csak két pontra van a negyedik Chelsea-től.

Bale szeptemberben, egy szezonra kölcsönbe tért vissza korábbi sikerei színhelyére a Real Madridtól, amelyben a 2019–20-as idényben mindössze három gólt szerzett minden sorozatot figyelembe véve. Londonban lassan állt össze a játéka, előbb térdproblémákkal küzdött, majd hiányzott a meccsrutinja, de az utóbbi hetekben régi önmagát idézően futballozik: a csapat előző hat mérkőzésén hat gólt szerzett.

„Pszichés sebeket érzékeltem nála” – mondta Mourinho. – „Ha van jó néhány szezonod, amelyekben a sérülések a meghatározók, akkor félelem és bizonytalanság lesz úrrá rajtad. És ezek nem az izmokat érintik, hanem a lelkedet.”

A portugál tréner szerint erre a helyzetre egy gyógymód van: keményen kell dolgozni és ha a környezet minden támogatást megad, ahogyan a Tottenhamnél mindenki ezt tette Bale-lel, akkor ennek a pszichés gátnak egyszer csak át kell szakadnia.

„És ő átszakította. Ő volt, nem mi. Mi csak támogattuk” – jelentette ki a vezetőedző.

A 31 éves Bale először 2007 és 2013 között volt a Tottenham futballistája, abban az időszakban 203 tétmeccsen 56 gólt szerzett a csapat színeiben. Ezután igazolt a Realhoz, amelyben 2013-tól 251 mérkőzés és 105 gól volt a mérlege.

A Spursre fontos hét vár Angliában és a nemzetközi porondon is: az Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén csütörtökön a Dinamo Zagrebet fogadja, majd vasárnap a bajnokságban az Arsenal vendége lesz az észak-londoni derbin.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:25

Liverpool: tiltakozást szerveznek a szurkolók – a jegyárak emelése miatt

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:31

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
2026.04.06. 13:11

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19

Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak

Angol labdarúgás
2026.04.02. 09:09

Az angol labdarúgás történetének legnagyobb veszteségét jelentette be a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.04.01. 17:50

Ki pótolhatja idén nyártól Mohamed Szalahot Liverpoolban?

Angol labdarúgás
2026.03.30. 08:43

Premier League: az infláció mértékével emeli jegyárait a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.03.26. 12:05
Ezek is érdekelhetik