Premier League: Bale és Kane is remekelt, nyert a Tottenham

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.07. 22:08
null
Gareth Bale (9) és Harry Kane (10) is remekelt, nyert a Tottenham (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 27. fordulójának vasárnapi játéknapján a Tottenham Hotspur hazai pályán 4–1-re legyőzte a Crystal Palace-t.

A Tottenham esélyeshez méltóan kezdett a legutóbbi öt bajnokijából csak egyet megnyerő Crystal Palace ellen, s az utóbbi időben remek formában futballozó Gareth Bale góljával a 25. percben meg is szerezte a vezetést: labdaszerzést követően Harry Kane adta be a labdát, s az üresen érkező walesi szélső közelről nem hibázott. 1–0

Aztán az első félidő ráadásában némileg váratlanul egyenlített a vendégcsapat, Milivojevics bal oldali beadása után Christian Benteke védhetetlenül a bal felső sarokba fejelte a labdát. 1–1

Sokáig nem reménykedhetett a pontszerzésben a Crystal Palace, a 49. percben visszavette a vezetést José Mourinho csapata: Reguilón beadása után Kane visszafejelte a labdát, amelyet Bale közelről a kapuba bólintott. 2–1

Nem kellett sokat várni, érkezett a következő gól, az 52. percben Kane állítgatás nélkül, 18 méterről pazar mozdulattal küldte a labdát a kapuba (3–1). Az angol válogatott csatár itt nem állt meg, a 76. percben Szon Hung Min passzát követően is betalált, így a Tottenham 4–1-re legyőzte a Crystal Palace-t, és sorozatban harmadszor nyert a Premier League-ben.

A mérkőzés összefoglalója

ANGOL PREMIER LEAGUE
27. FORDULÓ

Tottenham Hotspur–Crystal Palace 4–1 (Bale 25., 49., Kane 52., 76., ill. Benteke 45+1.)

KORÁBBAN
West Bromwich Albion–Newcastle United 0–0
Liverpool–Fulham 0–1(Lemina 45.)
Manchester City–Manchester United 0–2 (B. Fernandes 2. – 11-esből, Shaw 50.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Sheffield United–Southampton 0–2(Ward-Prowse 32. – 11-esből, Ché Adams 49.)
Aston Villa–Wolverhampton Wanderers 0–0
Brighton & Hove Albion–Leicester City 1–2(Lallana 10., ill. Iheanacho 62., Amartey 87.)

Burnley–Arsenal 1–1(Ch. Wood 39., ill. Aubameyang 6.)

HÉTFŐN
19.00:
Chelsea–Everton (Tv: Spíler1)
21.00:West Ham United–Leeds United (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 28 20 5 3 56–19 +37 65
2. Manchester United 28 15 9 4 55–32 +23 54
3. Leicester City 28 16 5 7 48–32 +16 53
4. Chelsea 27 13 8 6 42–25 +17 47
5. Everton 26 14 4 8 39–33 +6 46
6. Tottenham 27 13 6 8 46–28 +18 45
7. West Ham 26 13 6 7 40–31 +9 45
8. Liverpool 28 12 7 9 47–36 +11 43
9. Aston Villa 26 12 4 10 38–27 +11 40
10. Arsenal 27 11 5 11 35–28 +7 38
11. Leeds United 26 11 2 13 43–44 –1 35
12. Wolverhampton 28 9 8 11 28–37 –9 35
13. Crystal Palace 28 9 7 12 30–47 –17 34
14. Southampton 27 9 6 12 33–44 –11 33
15. Burnley 28 7 9 12 20–36 –16 30
16. Newcastle 27 7 6 14 27–44 –17 27
17. Brighton & Hove Albion 27 5 11 11 27–35 –8 26
18. Fulham 28 5 11 12 22–33 –11 26
19. West Brom 28 3 9 16 20–56 –36 18
20. Sheffield United 28 4 2 22 16–45 –29 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik