BACSKAI JÁNOS 2010.09.03 09:32 Frissítve: 2014.12.23 01:51

Robinho két klub átigazolási idényét is megmentette

Augusztus 31-én éjfélkor véget ért a labdarúgók számára a nemzetközi átigazolási idény. Nyári sorozatunk utolsó előtti darabjában a Premiership és a Serie A transzferszezonjának utolsó hét napjának legfontosabb eseményeiről számolunk be.

Robinho a vb után a Milanban bizonyíthat (Fotó: Action images, archív)

ANGLIA – ROBINHO MENT, VAN DER VAART JÖTT

Kezdjük egy közös üggyel: a brazil miniraketta, Robinho 18 millió euróért a Milanba igazolt a Manchester Cityből. A játékos már akkor nyilvánvalóvá tette távozási szándékát, amikor visszatért a Santosból kölcsönjátéka után, igaz, Roberto Mancini mester finoman szólva sem marasztalta (Kidobtaaak? Éppen menni akartam!). Eladása azért volt fontos az angoloknak, mert egyes számítások szerint így 27 millió eurót spóroltak meg, hiszen szerződése alatt fizetni kell ugyebár az alkalmazottat, másrészt ha a „polgárok" nyakán és kereten kívül marad a rekordösszegért, 43 millióért megszerzett, de játéklehetőséghez nem jutó zseni, az állandó témát szolgáltatott volna a sajtónak, feszültséget keltett volna a keretben, és a vezetők is rossz szájízzel zárták volna az átigazolási idényt. Maradt viszont a Citynél Roque Santa Cruz és Emmanuel Adebayor is.

ÁTIGAZOLÁSOK 2010
A Premier League összes nyári átigazolása
A Serie A összes nyári átigazolása

Több milliós és többmilliós üzlet is nyélbe üttetett a transzferhajrában. A Wigan 2.4 milliót fizetett például a Chelsea-nek a 21 esztendős argentin-olasz támadóért, Franco Di Santóért, a Newcastle United 3.5 milliót a Twentének Cheik Tiotéért, az elefántcsontparti szűrőért, valamint 2.5 milliót a Marseille-nek Hatem Ben Arfa kölcsönvételéért (de vételi opciót is tartalmaz az ár).

A Stoke City különösképpen nem szűkmarkúskodott, és kiváló játékosokkal acélosodott: kölcsönbe kapta  Jermaine Pennantet a Real Zaragozától, 2.5 millióért megszerezte az izlandi tornyot, Eidur Gudjohnsent a Monacótól és 3.6-ért az ír védekező mindenest, Marc Wilsont a Portsmouthtól. A klub így húszmillió euró fölött költött a nyáron. A Sunderland sem akart lemaradni, hiszen klubrekordot jelentő 16 milliót fizettek a „fekete macskák" a Stade Rennes-nek a ghánai vb-hősért, Asamoah Gyanért. Az afrikai támadó érkezésének esett áldozatául a fiatal angol balszélső, Martyn Waghorn, akit a Leicester Citynek adtak el, 3.6 millióért anyagi haszonszerzés céljából, egy sérülésnek pedig Fraizer Campbell, aki egy fél évre kidőlt. Távozott a pár éve még az új finn klasszisként számon tartott középpályás, Teemu Tainio is, aki az Ajaxhoz került, ingyen.

Tízmillióért vette meg a Real Madridtól a számkivetett holland középpályást, Rafael van der Vaartot a Tottenham Hotspur, állítólag a Bayern München orra elől. Érkezett még a horvát kapus, Stipe Pletikosa is, a Szpartak Moszkvától, kölcsönbe, és az utolsó percekben kis híján eladták 9.6 millióért a Besiktasnak Robbie Keane-t, de aztán mégsem. A Liverpool a „sarkantyúsoktól" Roman Pavljucsenkót szerette volna megvenni, és/vagy a West Hamtől Carlton Cole-t, de egyik támadó sem került hozzá, igaz, végül maradt a Dirk Kuyt, Ryan Babel páros is. Roy Hodgson, korábbi ígéretét egy hiányposzt miatt megszegve csak igazolt egykori klubjától, a Fulhamtől: szavának ára egy négymilliót kóstáló Paul Konchesky volt. A Barcelonához távozott Javier Mascheranót a portugál Raul Meirelesszel pótolta a menedzser, a haszon kilencmillió euró és a két fizetés közötti különbség. No és az, hogy egy elvágyódó sztár helyett egy motivációtól duzzadó futógép dolgozik majd a 'Pool tengelyében.

Sokáig keresgélt egy erőcsatárt a West Bromwich, végül a celtices Marc-Antoine Fortunében találta meg emberét, és hárommillióért meg is kapta játékjogát. A másik nyugatos gárda, a West Ham sem eresztett le a végére: érkezett a rutinos dán bekk, Lars Jacobsen  a Blackburntől és kölcsönbe az Intertől a kiváló Victor Obinna. Nem akart lemaradni a Birmingham City, zsákmányuk a vb-járta chilei bal oldali középpályás, Jean Beausejour, a rutinos cseh középső védő, Martin Jiránek, no és nyaruk ékessége, a Barcától kölcsönbe érkező fehérorosz karmester, az egyre talányosabb sorsú Alekszandr Hleb. A ManCitytől elengedett zimbabwei ék, Benjamin Mwaruwari a Blackburnhöz írt alá. A másik fekete egylet, a Blackpool szinte kapkodva igazolt játékosokat, bár pánikra eleddig nincs oka. Meglepő módon elengedte a kezdőből kiszoruló Joseph Yobót az Everton, még ha csak kölcsönbe is.

Carlos Salcidóval pótolta Koncheskyt a Fulham, a Wolverhamton pedig egy fél évre kölcsönkapta a Birmingham Citytől a jobbszélső Marcus Bentet, akiért eddig pályafutása során közel 15 milliót fizettek (korábban például a birminghamiek is, de most nem).

OLASZORSZÁG – MEGVÁLTÓK MILÁNÓBAN

Nézzük minden átigazolások ősapjait, a Mercato-őrült olaszokat!

A Milan berkeiben szinte megváltóként tekintenek Robinhóra, a klubelnök, Silvio Berlusconi „ajándékára", mert csodákat várnak a Ronaldinho, Robinho, Pato, Zlatan Ibrahimovic négyestől (utóbbi kölcsönbe érkezett a Barcelonától egy évre, 24 milliós vételi opcióval). Nagy kár, hogy Ronaldo nem érte már meg Milánóban Robinho érkezését... Mindenesetre főhet Massimiliano Allegri edző feje, hogyan találja meg a fentiek helyét a csapatban (talán a Florentino Pérez által is preferált 4-4-4-es hadrend jelentene megoldást gondjaira). Érkezett még az utolsó percekben az uruguayi jobb oldali mindenes, Bruno Montelongo is, kölcsönbe a River Plate Montevideótól. Két támadótól megváltak ugyanakkor, Klaas-Jan Huntelaartól végleg,  Marco Borriellótól átmenetileg, míg Kahaber Kaladze a Genoához került, mégpedig ingyen (bizonyára nem mertek pénzt kérni érte a Boateng-ügy után). Az Inter nyári átigazolási idénye tulajdonképpen nagy csalódás, csak a klubpénztáros örülhet a 45 milliós bevételnek.

A Roma kihozta kevéske pénzéből a maximumot, és a hőn óhajtott idősebb Burdissót is megszerezte végül, és keretét is ügyesen nyesegette. Belehomorított a Palermo, amely három fiatal tehetséges középső középpályást is beszerzett sürgősségileg. Véget ért a José Sosa-saga is: a Bayerntől a Napoli vette meg az ügynöke szerint a fél világ által leigazolni óhajtott támadót, akinek játékára ezek után most már mi is igen kíváncsiak vagyunk. Kékből kékbe öltözött a Laziótól érkezett Emílson Cribari, és naná, hogy közös tulajdonba került az Empolitól jött román származású csodagyerek, a középcsatár Nicolao Dumitru.

Tovább frissítette keretét a Juventus, ahová érkezett éppen a Napolitól Fabio Quagliarella, és négy meglepetés, Marco Costantino, Leandro Rinaudo, Armand Traoré és Vincenzo Camilleri személyében. Ahogyan az várható volt, Diego otthagyta az Öreg Hölgyet a „farkasok", azaz a Wolfsburg kedvéért, vele szinte egy időben távozott két idősb világbajnok: Mauro Camoranesi (Stuttgart) és David Trezeguet (Hércules). A kiegyensúlyozatlanság  szobraként is emlegetett védő, a Bresciába száműzött Jonathan Zebina torinói napjai is végleg leperegtek.

A legnagyobb jövés-menés talán a Parmában volt, de nem tanúsított önmérsékletet a Genoa és az Udinese sem. Nagy halat fogott a Chievo a svájci szűrő, Gelson Fernandes kölcsönvételével, a Cagliari egy régi ismerősünk, a válogatott kapuvédő, Ivan Pelizzoli Moszkvából történő hazacsábításával, a Bologna az uruguayi keménység, Diego Pérez megvételével, a Lecce az uru szélső, Rubén Olivera Serie A-ba való visszahozatalával. A Cesena alaposan megerősödött a végére, és a jó angol kapcsolatokat kiépítő Brescia sem tétlenkedett – nem csak az érmekért zajlik tehát nagy verseny az olasz élvonalban.

 

2021.09.19 13:54:11

Angol labdarúgás R. P.

CR ismét betalált. A West Ham a 95. percben büntetőt hibázott. A Brighton legyőzte a Leicestert.

2021.09.17 23:50:42

Angol labdarúgás CSILLAG PÉTER

ALAPVONAL. Olyankor általában a társaság legharsányabb tagja, mintha csak várta volna már a magas labdát, lélegzetvételnyi hatásszünet után beböfögi a kocsmaasztal fölött, a szurkolói lélek kéjes kíméletlenségével: „Hát a dagadt!”

2021.09.11 14:44:35

Angol labdarúgás R. P.

A portugál 12 év után játszott, és szerzett újabb gólokat. A Newcastle-nek nem sok esélye volt.

2021.09.01 16:57:58

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Van a Premier League, és van a többi liga: C. Ronaldo, Varane, Sancho és R. Lukaku megszerzése csak a jéghegy csúcsa.

2021.08.31 12:35:11

Angol labdarúgás NAGY ZSOLT

Az idei Eb-döntő első gólját szerző játékos kettős lábtörését és José Mourinho terrorját is túlélte.