Premier League: megszakadt a Man. United győzelmi sorozata

K. Zs.K. Zs.
2021.04.25. 16:55
null
A leedsi Stuart Dallas (balra) és a manchesteri Scott McTominay csatája (Fotó: AFP)
Nem hozott gólt a Leeds United és a Manchester United presztízsmérkőzése az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 33. fordulójának vasárnapi játéknapján. Az MU öt megnyert bajnoki után veszített pontokat.

 

Az Elland Road felett ezúttal is elhúzott egy molinót húzó kisrepülőgép a kezdés előtt („Kétmilliárdot elloptak – takarodjatok, Glazerék”), ezzel együtt az MU ellen nem nyilvánult meg olyan nagy ellenszenv a leedsi stadion környékén, mint hétfőn egy másik Szuperliga-szakadár, a Liverpool látogatásakor.

S amilyen nyugodt volt a fogadtatás, annyira nyugis volt az első félidő is – legalábbis a gólhelyzetek számát illetően. Ez viszont muníciót adott a statisztikusoknak: 2017 februárja óta először fordult elő a Manchester Uniteddel, hogy egymást követő öt bajnoki mérkőzés egyikén sem szerzett gólt az első félidőben.

A második játékrész első felében nagyon nyomott az MU, de megbújt némi veszély a Leeds ellencsapásaiban is. A végjátékban aztán megint felbillent a pálya – ennek már részese volt a 76. percben beálló Paul Pogba és a 85.-ben becserélt Edinson Cavani is –, de a vendégek nem tudták begyömöszölni a győztes gólt.

A Leeds tehát pontot szerzett a decemberben az Old Traffordon 6–2-re elveszített bajnoki „visszavágóján”, és immár hat forduló óta őrzi veretlenségét, s bár az MU ötös bajnoki győzelmi sorozata megszakadt, az idegenbeli veretlenségi szériája életben maradt: immár 24 meccset számlál, azaz már csak háromlépésnyire van az Arsenal PL-rekordja.

ANGOL PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések

Leeds United–Manchester United 0–0
Később
Aston Villa–West Bromwich Albion 2–2 (El Ghazi 9. – 11-esből, K. Davis 90+2., ill. Matheus Pereira 23. – 11-esből, Mings 47. – öngól)
Korábban
Wolverhampton Wanderers–Burnley 0–4 (Wood 15., 21., 44., Westwood 85.)

A FORDULÓ TÖBBI MÉRKŐZÉSÉN
Március 4., csütörtök
Fulham–Tottenham Hotspur 0–1
Március 10., szerda
Manchester City–Southampton 5–2
Április 23., péntek
Arsenal–Everton 0–1
Április 24., szombat
Liverpool–Newcastle United 1–1
West Ham United–Chelsea 0–1
Sheffield United–Brighton 1–0

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 33 24 5 4 69–24 +45 77
2. Manchester United 33 19 10 4 64–35 +29 67
3. Leicester City 32 18 5 9 58–37 +21 59
4. Chelsea 33 16 10 7 51–31 +20 58
5. West Ham 33 16 7 10 53–43 +10 55
6. Liverpool 33 15 9 9 55–39 +16 54
7. Tottenham 33 15 8 10 56–38 +18 53
8. Everton 32 15 7 10 44–40 +4 52
9. Leeds United 33 14 5 14 50–50 0 47
10. Arsenal 33 13 7 13 44–37 +7 46
11. Aston Villa 32 13 6 13 46–37 +9 45
12. Wolverhampton 33 11 8 14 32–45 –13 41
13. Crystal Palace 31 10 8 13 33–52 –19 38
14. Burnley 33 9 9 15 30–45 –15 36
15. Southampton 32 10 6 16 40–58 –18 36
16. Newcastle 33 9 9 15 36–54 –18 36
17. Brighton & Hove Albion 33 7 13 13 33–39 –6 34
18. Fulham 33 5 12 16 25–43 –18 27
19. West Brom 33 5 10 18 30–64 –34 25
20. Sheffield United 33 5 2 26 18–56 –38 17

 

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
9 órája

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
15 órája

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
17 órája

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
19 órája

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt szerzett – videó

Légiósok
2026.03.15. 18:00

PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.03.15. 17:09

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:31
Ezek is érdekelhetik