PL: Watkins-tripla, kiütötte az Aston Villa a Brightont

L. M.L. M.
2023.09.30. 15:37
null
Oliie Watkins helyzetkihasználásra ma semmi panasz nem lehetett (Fotó: Getty Images)
Hazai pályán 6–1-re legyőzte az Aston Villa a Brightont az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Premier League) 7. fordulójának nyitó mérkőzésén.

 

Rémálomszerűen indult a találkozó a Brighton szempontjából, a forduló előtt a tabella harmadik helyét elfoglaló együttes védelmét ugyanis háromszor is mattolni tudta az Aston Villa, már az első félidőben. Unai Emery legénysége ráadásul tizenkét perc alatt szerzett három gólt, az előző fordulóban, a Chelsea ellen győztes gólt szerző Ollie Watkins kétszer is betalált, majd Moussa Diaby lövése Pervis Estupinanon változtatott irányt, és a labda a kapuba pattant.

Roberto De Zerbi hármat is változtatott a szünetben, ebből két cseréje össze is hozta a Brighon szépítő gólját, Joao Pedro tette vissza a labdát az alapvonal mellől, majd Ansu Fati juttatta be azt a hálóba. Watkins ebben a félidőben is beköszönt, az angol csatár John McGinn átadását szelídítette meg a tizenhatoson belülre érve, majd ballal tüzelt, a labda pedig a becsúszó Adam Websteren megpattanva utat talált Jason Steele kapujába.

Jacob Ramsey révén tette az ötödiket is megszerezte a Villa, a fiatal középpályás Watkins passza után a tizenhatos vonaláról tekert a vendégek kapujába, még a kapufa is a segítségére volt. A koronát a hazaiak teljesítményére Douglas Luiz tette fel, aki a hosszabbításban megrúgta a hatodikat – Watkins ebben is kulcsszereplő volt, az ő lövése utáni kipattanót rúgta a kapuba a brazil középpályás.

Emeryék ezzel a győzelemmel feljöttek a tabella harmadik helyére, pont a Brightont előzték meg, amely jelenleg a negyedik.

ANGOL PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ

Aston Villa–Brighton 6–1 (Watkins 14., 21., 68., Estupinan 26. – öngól, J. Ramsey 85., Douglas Luiz 90+7 ill. Fati 50.)

KÉSŐBB
16.00:
Bournemouth–Arsenal (Tv:Match4)
16.00:Everton–Luton
16.00:Manchester United–Crystal Palace (Tv:Spíler1)
16.00:Newcastle United–Burnley
16.00:West Ham United–Sheffield United
16.00:Wolverhampton–Manchester City
18.30:Tottenham Hotspur–Liverpool (Tv:Spíler1)– élőben az NSO-n!

VASÁRNAP
15.00:Nottingham Forest–Brentford (Tv:Match4)

HÉTFÓ
21.00:
Fulham–Chelsea (Tv: Match4)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 6 6 – – 16–3 +13 18
2. Liverpool 6 5 1 – 15–5 +10 16
3. Aston Villa 7 5 – 2 18–11 +7 15
4. Brighton & Hove Albion 7 5 – 2 19–14 +5 15
5. Tottenham 6 4 2 – 15–7 +8 14
6. Arsenal 6 4 2 – 11–6 +5 14
7. West Ham 6 3 1 2 11–10 +1 10
8. Newcastle 6 3 – 3 16–7 +9 9
9. Manchester United 6 3 – 3 7–10 –3 9
10. Crystal Palace 6 2 2 2 6–7 –1 8
11. Fulham 6 2 2 2 5–10 –5 8
12. Nottingham Forest 6 2 1 3 7–9 –2 7
13. Brentford 6 1 3 2 9–9 0 6
14. Chelsea 6 1 2 3 5–6 –1 5
15. Everton 6 1 1 4 5–10 –5 4
16. Wolverhampton 6 1 1 4 6–12 –6 4
17. Bournemouth 6 – 3 3 5–11 –6 3
18. Luton Town 5 – 1 4 3–11 –8 1
19. Burnley 5 – 1 4 4–13 –9 1
20. Sheffield United 6 – 1 5 5–17 –12 1
Legfrissebb hírek

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
5 órája

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
10 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2026.11.06. 23:03

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55