PL: Rooney magát, a Man. United a Tottenhamet ütötte ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.15. 18:51
null
Rooney nem feledkezett meg a Bardsley elleni bokszmeccsről, gólörömében felidézte a kiütést (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójában a Manchester United a Tottenham Hotspurt, az Everton pedig a Newcastle-t győzte le 3–0-ra.

MANCHESTER UNITED–TOTTENHAM

Miközben az Old Trafford háza táján újra felvetődött, hogy a nyáron visszatérhet Cristiano Ronaldo, Louis van Gaal most ütközött több problémába a támadószekció összetételét illetően. Ángel Di María eltiltás, Robin van Persie sérülés miatt maradt ki a keretből, a formán kívüli (a hét közben az U21-eseknél bevetett) Radamel Falcao pedig csak a kispadról nézte a találkozó elejét.

Bekerült a kezdő tizenegybe ugyanakkor Juan Mata, és egy sorral feljebb (a csatár mögött) kapott helyet Marouane Fellaini. Nemcsak helyet, remek labdát is kapott a középpályás – utóbbit már Michael Carricktől – a lehetőséggel pedig élt is a belga, a kilencedik percben betört a 16-oson belülre, és ballal a bal alsó sarokba gurított (1–0).

Tíz perccel később Mata szöglete után Fellaini szokása szerint felmászott ellenfele hátára, de a játékvezető nem fújt a sípjába. A belga fejesét még blokkolták a Spurs-védők, a kipattanót azonban Carrick nagyon okosan a bal alsó sarokba bólintotta (2–0). A középpályás megünnepelte gólját korábbi klubja ellen, de külön öröm lehetett a számára az is, hogy ez volt a negyedik alkalom, hogy betalált és gólpasszt is jegyzett egy PL-meccsen.

A szünet előtt tovább növelte előnyét az MU, Wayne Rooney három vendégvédő mellett is könnyedén szólózott, majd a jobb alsó sarokba lőtt (3–0). Sem a gól, sem annak öröme nem volt mindennapi: a támadó a Phil Bardsley-val, a saját konyhájában megvívott bokszpárharcra emlékezve „kiütötte magát”.

A második félidő annyira unalmas és eseménytelen volt, hogy Haraszti Ádám, a Magyarországon közvetítő DIGI Sport kommentátora többször is arra biztatta a nézőit, nyugodtan kapcsoljanak át a másik DIGI-csatornára a Bordeaux–Paris Saint-Germain francia élvonalbeli rangadóra

Az utolsó tíz percben csereként Falcao is lehetőséget kapott, de újabb gól már nem született, a Manchester United öt alkalommal nem tudta legyőzni a Tottenhamet, most azonban igen.

EVERTON–NEWCASTLE

Az Európa-liga-menetelés mellett az Everton január 31-én nyert legutóbb a Premier League-ben, de a szurkolók nyilván szerették volna, ha az angol élvonalban is nyer a csapatuk. A 20. percben Romelu Lukaku passza után James McCarthy lőtt távolról a kapuba (1–0).

A második félidő elején Aaron Lennon buktatása után tizenegyeshez jutott az Everton, és Lukaku nem hibázott (2–0). Az 59. percben Fabricio Coloccini is felvágta Lennont, az argentin ezért a tettéért piros lapot kapott. Az emberelőnybe kerülő liverpooliak a 93. percben tudták növelni előnyüket, Ross Barkley alakította ki a 3–0-s végeredményt.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ

Manchester United–Tottenham 3–0 (Fellaini 9., Carrick 19., Rooney 34.)
Everton–Newcastle United 3–0 (McCarthy 20., Lukaku 56. – 11-esből, Barkley 93.)

KORÁBBAN
Chelsea–Southampton 1–1 (D. Costa 11., ill. Tadics 19. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 28 19 7 2 58–23 +35 64
2. Manchester City 29 17 7 5 59–28 +31 58
3. Arsenal 29 17 6 6 56–30 +26 57
4. Manchester United 29 16 8 5 50–26 +24 56
5. Liverpool 28 15 6 7 42–30 +12 51
6. Southampton 29 15 5 9 40–21 +19 50
7. Tottenham 29 15 5 9 46–42 +4 50
8. Stoke City 29 12 6 11 33–35 –2 42
9. Swansea 28 11 7 10 33–37 –4 40
10. West Ham 29 10 9 10 39–37 +2 39
11. Newcastle 29 9 8 12 32–46 –14 35
12. Crystal Palace 29 8 9 12 34–40 –6 33
13. West Bromwich Albion 29 8 9 12 27–36 –9 33
14. Everton 29 7 10 12 36–41 –5 31
15. Hull City 29 6 10 13 26–37 –11 28
16. Aston Villa 29 7 7 15 19–38 –19 28
17. Sunderland 29 4 14 11 23–43 –20 26
18. Burnley 29 5 10 14 26–47 –21 25
19. Queens Park Rangers 29 6 4 19 30–52 –22 22
20. Leicester City 28 4 7 17 24–44 –20 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik