PL: Pulisic hetekre kidőlt, a Chelsea drukkerei Tuchelt éltették

Vágólapra másolva!
2023.01.09. 12:02
null
Graham Potternek magyarázkodnia kellett (Fotó: Getty Images)
Az angol első osztályban (Premier League) szereplő Chelsea labdarúgócsapata több hétig nem számíthat a megsérült Christian Pulisic játékára. Az együttes vezetőedzője, Graham Potter magyarázkodni kényszerült a gyenge szereplés miatt.

 

Pulisic még az együttes csütörtöki találkozóján szenvedett térdsérülést, Potter tájékoztatása szerint pontosan még nem tudják, hogy mennyi időt kell kihagynia, az viszont már biztos, hogy hetekre harcképtelenné vált. A Chelsea csütörtökön, a hazai bajnoki mérkőzésen 1–0-ra kapott ki a címvédő Manchester Citytől, a 24 éves amerikai szélsőt a 22. percben kellett lecserélni.

A két együttes vasárnap, az FA-kupa 3. fordulójában, Manchesterben ismét megmérkőzött egymással, akkor a Pulisicet már nélkülöző londoniak 4–0-ra maradtak alul a házigazda Cityvel szemben. A Chelsea a mostani évadban harmadszor kapott ki a Manchester Citytől, amely novemberben a Ligakupában 2–0-ra nyert, míg vasárnap már a szünetben háromgólos előnyben volt.

Utóbbi meccs szünetében a londoni drukkerek kifütyülték a vendégcsapat öltözőbe tartó játékosait, és a korábbi orosz tulajdonost, az ukrajnai háború miatt tavasszal távozott Roman Abramovicsot, illetve a szeptemberben menesztett vezetőedzőt, Thomas Tuchelt éltették.

Potter ezzel kapcsolatban kifejtette: megértik a szurkolók csalódottságát, véleményüket tiszteletben tartják, de azon kívül mást nem tehetnek, minthogy az eddigieknél is jobban, illetve keményebben dolgozzanak.

„A mi feladatunk az, hogy folytassuk a munkánkat, és olyannak lássuk a helyzetet, amilyen az valójában. Természetesen mindig lesz más vélemény, negatív és kritikus megjegyzés, hiszen egyértelműen rossz időszakot élünk meg, az eredményeink nem jók. Ez azonban a munkánk velejárója” – nyilatkozta.

A Chelsea így a Ligakupa után az FA-kupából is kiesett, ráadásul a bajnokságban is gyengélkedik, 17 mérkőzésén 25 pontot szerzett, ezzel a 10. helyen áll a tabellán. Formáját tekintve nem a legjobb előjelekkel várja a Bajnokok Ligájában a Borussia Dortmund elleni nyolcaddöntős párharcot, amelynek első felvonását február 15-én Németországban rendezik.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Jó volt újra védeni

Légiósok
2026.01.13. 19:16

Szoboszlai Dominik bocsánatot kért a csapattól a gólt eredményező hibájáért

Légiósok
2026.01.13. 07:27

Szoboszlai hatalmas gólt lőtt, a Liverpool simán továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.01.12. 22:40

Szoboszlai Dominik bombagóljával szerzett vezetést a Pool az FA-kupában – videó

Angol labdarúgás
2026.01.12. 21:10

A Liverpool élvonalbeli csapattal találkozik, a City negyedosztályú ellenfelet kapott az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.01.12. 20:23

Az MU kikapott a Brightontól, az FA-kupából is kiesett

Angol labdarúgás
2026.01.11. 19:38

Tóth Balázs visszatért, a Blackburn szétlövésben kiesett

Légiósok
2026.01.11. 18:49

FA-kupa: Martinelli első mesterhármasával vezette a 32 közé az Arsenalt

Angol labdarúgás
2026.01.11. 18:26
Ezek is érdekelhetik