PL: öt sztárcsapat vinné Lukakut, kettő jöhet szóba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.27. 10:47
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Everton csatára, Romelu Lukaku iránt öt (plusz egy) csapat is érdeklődik – árulta el a futballista édesapja. Roger Lukaku hozzátette, két klub előnyt élvez a versenytársakkal szemben.

A 22 esztendős belga támadó remekül teljesít ebben a szezonban, hiszen minden sorozatot figyelembe véve 37 mérkőzésen 25 gólt szerzett és kiosztott hat gólpasszt is. Nem meglepő, hogy a Chelsea korábbi csatáráért sorban állnak az európai topcsapatok, melyek közül kettő lépéselőnyben van a játékos kegyeiért folyó harcban.

„Készen áll rá, hogy egy topcsapathoz szerződjön. Az Atlético Madrid, a Bayern München, a Juventus, a Manchester United és volt együttese, a Chelsea is érdeklődik iránta, de azt hiszem, az MU és a Bayern közül választ majd” – mondta a Sunnak Roger Lukaku.

Angol lapértesülésekre hivatkozva korábban beszámoltunk róla, hogy Lukakut a Real Madrid is szívesen látná a soraiban, ám a családfő a királyi klubot nem említette a kérők között.

„A Manchester Unitednél jelenleg is zajlik a csapatépítés, míg a Bayern München olyan, mint egy gép, Lukaku kiválóan be tudna illeszkedni. Az egyetlen feltétel, hogy Robert Lewandowski távozzon” – szögezte le az édesapa.

„Ismerem a fiam ügynökét (Mino Raiola – a szerk.), tudom, hogy azt szeretné, ha Olaszországba szerződne. De úgy vélem, mindenképpen az MU és a Bayern közül kell választania” – zárta mondandóját Roger Lukaku.

Az ügy kapcsán a Sky Sports megszólaltatta az Everton csatárát is, aki nem zárta ki a nyári klubváltás lehetőségét.

„Soha nem tudhatjuk. Huszonhárom éves leszek, nem játszottam még a Bajnokok Ligájában, de szeretném magam kipróbálni a legerősebb csapatok ellen” – mondta a Premier League góllövőlistájának harmadik helyezettje.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes kihagyta a büntetőt, ikszelt a Fulhammel a Man. United

Angol labdarúgás
4 órája

Grealish gólpasszokat adott, Pickford büntetőt védett – győzelemmel debütált új stadionjában az Everton

Angol labdarúgás
6 órája

„Ez a szuperereje” – Mikel Arteta a duplázó Viktor Gyökerest dicsérte

Angol labdarúgás
13 órája

Gyökeres megszerezte első góljait az Arsenalban, a Leeds egy ötöst kapott az Emiratesben

Angol labdarúgás
2025.08.23. 20:27

Idegenben kapott ki az Aston Villa; a Bournemouth otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.08.23. 18:07

Ez még mindig nem a régi Manchester City: a Spurs elvitte a három pontot az Etihadból

Angol labdarúgás
2025.08.23. 15:32

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:09

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
2025.08.22. 23:07
Ezek is érdekelhetik