PL: most Rashford hibázott 11-est, megégett otthon az MU

Vágólapra másolva!
2019.08.24. 17:57
null
Jordan Ayew találatával szerzett vezetést a Crystal Palace az Old Traffordon (Fotó: AFP)
A Manchester United meglepetésre 2–1-es vereséget szenvedett a Crystal Palace-tól az Old Traffordon az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 3. fordulójában szombaton. A Southampton a Brighton, a Leicester City a Sheffield United, a West Ham United a Watford vendégeként győzött.

Csaknem két év után, 2017 decembere óta először állt fel ugyanazzal a kezdőcsapattal egymást követő két Premier League-mérkőzésen a Manchester United, amely a bajnokság első fordulójában 4–0-ra megverte a Chelsea-t, majd a másodikban 1–1-es döntetlent játszott idegenben a Wolverhamptonnal.

A „vörös ördögök” esélyeshez méltó módon már az első félidőben is mezőnyfölényben játszottak a Crystal Palace-szal szemben, de nem esélyeshez méltó eredménnyel vonulhattak pihenőre, mivel a vendégek szó szerint az első olyan lehetőségükből megszerezték a vezetést, amikor beléptek az MU tizenhatosának területére: a 32. percben Vicente Guaita kapus felívelése után Victor Lindelöf mellett Jeffrey Schlupp megcsúsztatta a labdát, amellyel Jordan Ayew a kapuig „gyalogolhatott”, és David de Gea mellett higgadtan a jobb alsó sarokba passzolt (0–1).

Mivel a Watford ekkor már (illetve ekkor még…) vezetett a West Ham United ellen, utolsó csapatként a Crystal Palace is gólt szerzett a mostani PL-idényben.

A második játékrészben a Manchester United még nagyobb fölényt alakított ki, és a 69. percben Scott McTominay buktatása miatt tizenegyest kapott: a labda mögé ezúttal nem a Wolverhampton elleni hétfői meccsen hibázó Paul Pogba, hanem Marcus Rashford állt, ám az angol válogatott támadó a kapufát találta el. Rashford profi pályafutása során először rontott büntetőt.

Ami nem sikerült a tizenegyespontról, az összejött akcióból: amikor már néhány szurkoló elindult hazafelé, a 89. percben Daniel James gyönyörű csavarásával az MU egyenlített (1–1).

Igen ám, de a csattanót nem ez a gól jelentette, hanem négy perccel később az, hogy Patrick van Aanholt találatával – és De Gea közreműködésével – ismét előnybe kerültek a vendégek! 1–2

A holland támadó a Premier League történetének második játékosa Thierry Henry után – az Old Traffordon az első –, aki a 90. perc után győztes gólt szerzett a Manchester United ellen.

A Crystal Palace a PL-ben először verte meg az MU-t. Legutóbbi győzelméig 1991-ig kell visszalapoznunk a történelemkönyvekben.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN TÖRTÉNT

A Southampton úgy verte meg 2–0-ra idegenben a Brightont, hogy a hazaiak Florin Andone kiállítása miatt a 30. perctől emberelőnyben játszott. A „szentek” vezető gólját szerző Moussa Djenepo hetvennyolc másodperccel a becserélése után talált be.

A West Ham Unitedben a Watford 3–1-es legyőzése alkalmával Mark Noble megszerezte a 25. tizenegyesgólját a Premier League-ben, míg az Eintracht Frankfurttól megvásárolt Sébastien Haller duplázott.

A Leicester City az újonc Sheffield United vendégeként könyvelte el idénybeli első sikerét.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Brighton–Southampton 0–2 (Djenepo 55., Redmond 91.)
Manchester United–Crystal Palace 1–2 (James 89., ill. J. Ayew 32., Van Aanholt 93.)
Sheffield United–Leicester City 1–2 (McBurnie 62., ill. Vardy 38., H. Barnes 70.)
Watford–West Ham United 1–3 (A. Gray 17., ill. Noble 3. – 11-esből, Haller 64., 73.)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Norwich City–Chelsea 2–3 (Cantwell 6., Pukki 30., ill. Abraham 3., 68., Mount 17.) – BŐVEBBEN ITT!
KÉSŐBB
18.30:
Liverpool FC–Arsenal (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

VASÁRNAP
15.00: AFCBournemouth–Manchester City (Tv: Digi Sport1)
17.30: Tottenham Hotspur–Newcastle United (Tv: Spíler 1)
17.30: Wolverhampton Wanderers–Burnley

PÉNTEKI EREDMÉNY
Aston Villa–Everton 2–0 (Wesley 21., El Ghazi 96.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 2 2 6–2 +4 6
2. Arsenal 2 2 3–1 +2 6
3. Leicester City 3 1 2 3–2 +1 5
4. Manchester City 2 1 1 7–2 +5 4
5. Manchester United 3 1 1 1 6–3 +3 4
6. Tottenham 2 1 1 5–3 +2 4
7. Brighton & Hove Albion 3 1 1 1 4–3 +1 4
8. Bournemouth 2 1 1 3–2 +1 4
9. Sheffield United 3 1 1 1 3–3 0 4
10. Crystal Palace 3 1 1 1 2–2 0 4
11. Everton 3 1 1 1 1–2 –1 4
12. West Ham 3 1 1 1 4–7 –3 4
12. Chelsea 3 1 1 1 4–7 –3 4
14. Burnley 2 1 1 4–2 +2 3
15. Aston Villa 3 1 2 4–5 –1 3
16. Norwich City 3 1 2 6–8 –2 3
17. Southampton 3 1 2 3–5 –2 3
18. Wolverhampton 2 2 1–1 0 2
19. Newcastle 2 2 1–4 –3 0
20. Watford 3 3 1–7 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik