PL: hatpontos helyett hatgólos volt Gera csapatának meccse

Vágólapra másolva!
2013.12.28. 15:42
A Gera Zoltán nélkül felálló West Bromwich Albion 3–3-as döntetlent játszott a West Ham United otthonában a Premier League 19. fordulójának nyitó mérkőzésén.

Gerát ezúttal (két nappal azután, hogy kezdő volt a Tottenham ellen) a keretbe sem nevezte Keith Downing, a WBA megbízott menedzsere. Persze ez nem annyira meglepő, a magyar légiós hosszú sérülése után két meccset két nap alatt nem biztos, hogy bírt volna.

Ott volt viszont a kezdőben Nicolas Anelka, aki a kilencedik játékos lett, aki hat különböző csapatban is gólt szerzett a Premier League-ben. Merthogy a francia csatár két közeli találattal megfordította az állást az első félidőben, miután Joe Cole a 4. percben megszerezte a vezetést a West Hamnek.

A második játékrészben aztán a hazai csapat fordított: előbb Modibo Maiga, majd két perccel később, a 67.-ben Kevin Nolan talált be.

Érdemes megemlíteni, hogy Nolan Anelkahoz hasonlóan remek mérkőzést zárt, a másik két WHU-találatnál ugyanis ő volt az előkészítő. A győzelem azonban elmaradt, a WBA ugyanis Saido Berahino révén egyenlített.

Gera a mérkőzés előtt igazi hatpontos mérkőzésről beszélt, most pedig elmondhatjuk: hatgólos mérkőzés volt.

LABDARÚGÁS, PREMIER LEAGUE
19. FORDULÓ

West Ham United–West Bromwich Albion 3–3 (J. Cole 4., Maiga 65., K. Nolan 67., ill. Anelka 40., 45., Berahine 69.)
KÉSŐBB
16.00: Aston Villa–Swansea City
16.00: Hull City–Fulham
16.00: Manchester City–Crystal Palace
16.00: Norwich City–Manchester United (Tv: Digi Sport1)
18.30: Cardiff City–Sunderland (Tv: Digi Sport1)

VASÁRNAP
14.30: Everton–Southampton (Tv: Digi Sport2)
14.30: Newcastle United–Arsenal (Tv: Digi Sport1)
17.00: Chelsea–Liverpool (Tv: Digi Sport1)
17.00: Tottenham Hotspur–Stoke City (Tv: Digi Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 18 12 3 3 36–18 +18 39
2. Manchester City 18 12 2 4 53–21 +32 38
3. Chelsea 18 11 4 3 33–18 +15 37
4. Liverpool 18 11 3 4 43–21 +22 36
5. Everton 18 9 7 2 29–17 +12 34
6. Newcastle 18 10 3 5 29–23 +6 33
7. Manchester United 18 9 4 5 31–22 +9 31
8. Tottenham 18 9 4 5 19–24 –5 31
9. Southampton 18 7 6 5 25–18 +7 27
10. Stoke City 18 5 6 7 18–26 –8 21
11. Swansea 18 5 5 8 23–24 –1 20
12. Hull City 18 5 5 8 16–23 –7 20
13. Aston Villa 18 5 4 9 17–24 –7 19
14. Norwich City 18 5 4 9 16–31 –15 19
15. West Bromwich Albion 19 3 9 7 22–27 –5 18
16. Cardiff 18 4 5 9 13–28 –15 17
17. Crystal Palace 18 5 1 12 12–27 –15 16
18. Fulham 18 5 1 12 19–35 –16 16
19. West Ham 19 3 6 10 18–28 –10 15
20. Sunderland 18 3 4 11 13–30 –17 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik