PL: őrült döntetlen, kétszer is kiegyenlített a Chelsea ellen a Southampton

V. J.V. J.
2020.10.17. 18:01
null
Timo Werner (jobbra) két gólt szerzett (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-élvonal (Premier League) 5. fordulójában a Chelsea hazai pályán 3–3-as döntetlent játszott a Southamptonnal. A vendégek kétszer is egyenlíteni tudtak a mérkőzésen.

Mindkét csapat a harmadik győzelmére hajtott a találkozón, amelynek bár a hazaiak voltak az esélyesei, a Frank Lampard vezette londoni „kékeknek” nem volt egyszerű dolguk a „szentek” ellen.

A mérkőzés eleje simának tűnt: Werner nagyszerű szólógóljával már a 15. percben vezetett a Chelsea, majd a német csatár bő tíz perccel később megduplázta együttese előnyét.

A Southampton nem esett össze: a játékrész vége előtt nem sokkal Ings hagyta ott gyönyörűen védőit, egy testcsellel elfektette Kepát, majd a kapuba vágta a labdát.

A második félidőben egy katasztrofális védelmi hibát követően Adams révén kiegyenlítettek a vendégek, ekkor azonban még nem tartott sokáig a southamptoni öröm: két perccel később Werner nagyszerű passzát követően Havertz góljával ismét vezetett a Chelsea.

Ekkor már úgy tűnt, a londoniak behúzzák a meccset, ám a végén jött még egy drámai fordulat: a hosszabbításban Vestergaard egy gyönyörű fejessel kiegyenlített, így döntetlennel zárult a találkozó.

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ

CHELSEA–SOUTHAMPTON 3–3 (2–1)
London,
Stamford Bridge. V: Bankes
Chelsea: Kepa – Azpilicueta, Christensen, Zouma, Chilwell – Kanté, Jorginho – Pulisic (R. James, 87.), Havertz, Mount (Zijes, 72.) – Werner (Abraham, 90.)
Menedzser: Frank Lampard
Southampton: McCarthy – Walker-Peters, Bednarek, Vestergaard, Bertrand – Walcott, Ward-Prowse, Romeu (I. Diallo, 87.), Redmond (Tella, 77.) – Adams (Long, 86.), Ings
Menedzser: Ralph Hasenhüttl
Gólszerző:
Werner (15., 28.), Havertz (59.), ill. Ings (43.), Adams (57.), Vestergaard (90+2.)
KÉSŐBB:
18.30: Manchester City–Arsenal (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
21.00: Newcastle United–Manchester United (Tv: Digi Sport2) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Everton 5 4 1 14–7 +7 13
2. Liverpool 5 3 1 1 13–13 0 10
3. Aston Villa 3 3 11–2 +9 9
4. Leicester City 4 3 1 12–7 +5 9
5. Arsenal 4 3 1 8–5 +3 9
6. Chelsea 5 2 2 1 13–9 +4 8
7. Tottenham 4 2 1 1 12–5 +7 7
8. Leeds United 4 2 1 1 9–8 +1 7
9. Newcastle 4 2 1 1 6–5 +1 7
10. Southampton 5 2 1 2 8–9 –1 7
11. West Ham 4 2 2 8–4 +4 6
12. Crystal Palace 4 2 2 5–7 –2 6
13. Wolverhampton 4 2 2 4–7 –3 6
14. Manchester City 3 1 1 1 6–7 –1 4
15. Brighton & Hove Albion 4 1 3 8–10 –2 3
16. Manchester United 3 1 2 5–11 –6 3
17. West Brom 4 1 3 5–13 –8 1
18. Burnley 3 3 3–8 –5 0
19. Sheffield United 4 4 1–6 –5 0
20. Fulham 4 4 3–11 –8 0
Legfrissebb hírek

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.07. 12:25

Liverpool: tiltakozást szerveznek a szurkolók – a jegyárak emelése miatt

Angol labdarúgás
2026.04.07. 11:31

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
2026.04.06. 13:11

A Southampton kiejtette az Arsenalt az FA-kupából; a Chelsea megszórta harmadosztályú ellenfelét

Angol labdarúgás
2026.04.04. 22:55

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19

Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak

Angol labdarúgás
2026.04.02. 09:09

Az angol labdarúgás történetének legnagyobb veszteségét jelentette be a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.04.01. 17:50

Ki pótolhatja idén nyártól Mohamed Szalahot Liverpoolban?

Angol labdarúgás
2026.03.30. 08:43
Ezek is érdekelhetik