PL: Agüeróval sokkal erősebb lesz a Barca – Guardiola

Vágólapra másolva!
2021.05.24. 09:30
null
„Agüero esetében különleges személyről van szó” – véli Guardiola (Fotó: AFP)
Újabb jel utal arra, hogy Sergio Agüero a Manchester Cityből az FC Barcelonába igazol – Pep Guardiola arról is nyilatkozott BBC Sportnak, hogy a katalán klubban a világ valaha volt legjobb játékosa, Lionel Messi mellett játszhatna a támadó.

 

Mint azt már megírtuk, a nemzetközi átigazolásokban mindig jól értesült olasz újságíró, Fabrizio Romano információi szerint a Manchester Cityből tíz év után távozó Sergio Agüero mindenben megegyezett a La Ligában szereplő Barcelonával, s 2023-ig írhat alá. Erre utalt a manchesteriek vezetőedzője, Pep Guardiola is a BBC Sportnak az Everton ellen 5–0-ra megnyert bajnoki mérkőzés után adott interjúban a Premier League záró fordulójában – az argentin vasárnap lépett pályára utoljára az Etihad Stadionban, és két gólt szerzett.

„Talán elárulhatok egy titkot: Agüero közel áll ahhoz, hogy megállapodjon a szeretett klubommal, az FC Barcelonával, amelyben a világ valaha volt legjobb játékosa, Lionel Messi mellett játszhatna. Biztos vagyok abban, hogy élvezni fogja, ahogyan abban is, hogy a Barcelona sokkal erősebb lesz vele a pályán” – mondta Guardiola, aki azt is hozzátette, Agüero esetében „különleges személyről van szó, aki az Everton ellen is tökéletes meccset játszott, és meseszerű pillanatokat élt át.”

Sergio Agüero 389 meccsen 260 gólt szerzett a Manchester City színeiben. Korábban beszámoltunk arról, hogy a klub vezetősége hálája jeléül szobrot állítana neki a stadionnál, ám ezt az ötletet nem támogatta a klasszis:

„Amikor a vezetők elmondták, hogy szobrot állítanak a tiszteletemre, azt válaszoltam nekik, hogy nem szeretném. De ha a klub ezt valóban meg akarja csinálni, akkor csak annyit tehetek, hogy megköszönöm” – idézte a BBC a szavait.

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
15 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
16 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
21 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01
Ezek is érdekelhetik