PL: a 96. percben nyerte meg a meccset a Tottenham

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.01.01. 20:35
null
Davinson Sánchez fejes gólja három pontot ért a Tottenhamnek (Fotó: AFP)
A Tottenham Davinson Sánchez 96. percben szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a Watfordot az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 21. fordulójának szombati mérkőzésén.

Antonio Conte csapata rengeteg helyzetet kidolgozott a találkozó folyamán, ám a remek formában védő Daniel Bachmann eszén nem tudott túljárni – egészen a hajráig. Az egyik néző rosszulléte miatt bekövetkezett nyolcperces ráadás vége felé közeledve Szon Hung Min ívelte középre a labdát szabadrúgásból, Davinson Sánchez pedig mindenkit megelőzve a kapuba fejelt (0–1).

A Tottenham így győzelemmel kezdte a 2022-es évet, és két pontra megközelítette a Manchester Citytől vereséget szenvedő, két mérkőzéssel többet játszó Arsenalt.

Az esti összecsapáson a West Ham United az első félidőben háromgólos előnyre tett szert a Crystal Palace vendégeként, s bár a hazaiak a hajrában kétszer is betaláltak, az egyenlítés már nem jött össze (2–3).

ANGOL PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ

Arsenal–Manchester City 1–2 (Saka 31., ill. Mahrez 57. – 11-esből , Rodri 90+3.)
Kiállítva: Gabriel (Arsenal, 59.)

Watford–Tottenham Hotspur 0–1 (D. Sánchez 90+6.)
Crystal Palace–West Ham United 2–3 (Édouard 83., Olise 90., ill. Antonio 22., Lanzini 25., 45+5. – a másodikat tizenegyesből)
Vasárnap
15.00: Brentford–Aston Villa (Tv: Spíler1)
15.00: Everton–Brighton
15.00: Leeds United–Burnley
17.30: Chelsea–Liverpool (Tv: Digi Sport1)
Hétfő
18.30:
Manchester United–Wolverhampton Wanderers (Tv: Digi Sport1)

Leicester–Norwich City – elhalasztva
Southampton–Newcastle United – elhalasztva

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 21 17 2 2 53–13 +40 53
2. Chelsea 20 12 6 2 43–14 +29 42
3. Liverpool 19 12 5 2 50–16 +34 41
4. Arsenal 20 11 2 7 33–25 +8 35
5. West Ham 20 10 4 6 37–27 +10 34
6. Tottenham 18 10 3 5 23–20 +3 33
7. Manchester United 18 9 4 5 30–26 +4 31
8. Wolverhampton 18 7 4 7 13–14 –1 25
9. Leicester City 18 7 4 7 31–33 –2 25
10. Brighton & Hove Albion 18 5 9 4 17–18 –1 24
11. Crystal Palace 20 5 8 7 29–30 –1 23
12. Aston Villa 18 7 1 10 24–28 –4 22
13. Southampton 19 4 9 6 20–29 –9 21
14. Brentford 18 5 5 8 21–25 –4 20
15. Everton 17 5 4 8 21–29 –8 19
16. Leeds United 18 3 7 8 18–36 –18 16
17. Watford 18 4 1 13 22–36 –14 13
18. Burnley 16 1 8 7 15–24 –9 11
19. Newcastle 19 1 8 10 19–42 –23 11
20. Norwich City 19 2 4 13 8–42 –34 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik