MU: vasárnap estére megtérülhet Ronaldo átigazolási díja a mezeladásokból

B. D. K.B. D. K.
2021.09.05. 09:36
null
Kezd megtérülni a Ronaldo-transzfer (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United csütörtökön bejelentette, hogy Cristiano Ronaldo viselheti a 7-es számú mezt a csapatban. A Givemesport a Lovethesalesre hivatkozva azt írja, hogy a bejelentés utáni első 12 órában összesen 32.5 millió font értékben adtak el a 36 éves portugál játékos nevével és számával ellátott mezeket.

 

Mielőtt azonban azt gondolnánk, a „vörös ördögök” bevétele is ennyi volt az eladásokból, és már profitot termeltek a Cristiano Ronaldo-üzletből, meg kell jegyezni, hogy az MU csupán hét százalékot kap a (60 fontba kerülő) mezek értékesítéséből.

A 36 éves portugál támadó 12 millió fontért érkezett Manchesterbe, ahol a PriceOfFootball szerint évi 20 millió fontot tehet zsebre. Ez azt jelenti, hogy az angol rekordbajnoknak az első két évben 52 millió fontba „fáj” a Ronaldo-transzfer, így a klubnak további 12.4 millió mezt kellene eladnia ahhoz, hogy – csak ebből – profitot generáljon.


A Man. United tehát az első 12 órában nagyjából hárommillió fontot termelt ki magának 542 000 mez eladásából. A PriceOfFootball viszont úgy kalkulál, hogy vasárnap estére megtérülhet Ronaldo átigazolási díja (12.9 millió font).

CRISTIANO RONALDO HAZATÉRÉSE
Cristiano Ronaldo megkapta a 7-es mezt – hivatalos
Habib: CR egy hónapja elmondta, hogy az MU-ba igazol
Cr: Sir Alex Ferguson olyan, mintha az édesapám lenne a futballban
Itt az első kép Cristiano Ronaldóról az új mezben
Újra történelmet fogunk írni – C. Ronaldo üzent az MU szurkolóinak
Az MU és a Juventus hivatalossá tette a Ronaldo-transzfert
Úgy tűnik, mégis C. Ronaldóé lehet a 7-es mez az MU-ban
A szünet után hazai pályán „mutatkozhat be” C. Ronaldo
Mindig is egy leszek közületek – C. Ronaldo elbúcsúzott a Juvétól
C. Ronaldót szerződtette a Manchester United
Közel az egyezség, C. Ronaldo ismét az MU játékosa lehet – sajtóhír

Legfrissebb hírek

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
16 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
17 órája

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
19 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
2026.11.03. 13:08

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05