MU: Van Gaal De Gea és Di María ügyéről is szót ejtett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.26. 16:07
null
De Gea és Di María jövője is bizonytalan
Louis van Gaal, az angol Premier League-ben szereplő Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere elmondta, nem tudja, mi lesz David de Geával, de reméli, hogy a spanyol kapus marad a klubnál. Ángel Di Maríával kapcsolatban a holland szakember azt mondta, nincs tisztában vele, miért nem érkezett meg az Egyesült Államokban túrázó együtteshez.

De Geát az átigazolási időszakban többször is szóba hozták a Real Madriddal, konkrétumról azonban nem lehetett beszámolni. Ráadásul Keylor Navas megkapta az egyes számú mezt a királyiaknál, ami arra enged következtetni, hogy az MU kapusa ezen a nyáron nem szerződik a spanyol fővárosba.

Van Gaal, a manchesteriek menedzsere azonban nem biztos abban, hogy meg tudják tartani De Geát, de mindenképpen szeretné megtartani a kapust, aki a Barcelona elleni, 3–1-es győzelemmel zárult mérkőzésen újra az MU-ban védett.

„Kihagyott egy rövidebb időszakot a sérülése miatt, ennek ellenére megmutatta ezen a meccsen, mit tud – mondta Van Gaal. – A Barcelona előtt adódott az első lehetőség, és ha azt sikerül megállítani, akkor lehetőséged nyílik arra, hogy megszerezd a vezetést. Ezt sikerült végrehajtanunk.”

„Természetesen bízom benne, hogy De Gea marad, de a futball jelenlegi állása szerint semmi sem elképzelhetetlen.”

A holland menedzser elismerte, Marcos Rojo és Ángel Di María még nem csatlakozott a kerethez. Előbbinek az útlevelével vannak problémái, ám Van Gaal azt mondta, nem tudja, utóbbi miért nem érkezett meg időben. Korábban viszont elismerte, 60 millió euróért hajlandó elengedni az argentint a PSG-hez.

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
23 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17
Ezek is érdekelhetik