MU: mindent egy lapra tesznek fel a Real Madrid-klasszisért?

Vágólapra másolva!
2016.01.11. 09:32
Most vagy soha! Bár a Real Madrid labdarúgócsapata már többször nemet mondott a Manchester Unitednek az átigazolási időszakban, a „vörös ördögök” nem adják fel, tesznek egy utolsó kísérletet Gareth Bale megszerzésére – legalábbis angol sajtóhírek szerint.

Bale madridi korszaka pletykákkal átitatott, a walesit szinte mindennap összeboronálják egy európai topcsapattal.

Rafa Benítez távozásával újra felröppent a pletyka: a villámgyors ballábas szélső is búcsút int a spanyol fővárosnak.

Ha Bale és a távozás a téma, akkor pedig mindig szóba kerül a Manchester United. A „vörös ördögök” az előző átigazolási időszakban állítólag már tettek egy ajánlatot a walesiért, ám akkor egyértelműen visszautasította azt a madridi vezetőség.

A The Times úgy tudja, a manchesteriek nem mondtak le a támadóról, 2016 nyarán tesznek egy utolsó ajánlatot a blancók klasszisáért, ráadásul mélyen a zsebükbe nyúlnak, 120 millió euróval kopogtatnak majd.

Persze az idény végéig még rengeteg minden történhet, ám könnyen lehet, hogy Zinedine Zidane, az új madridi edző máshogy képzeli el a csapat összeállítását, mint Benítez, így inkább a pénzt választja Bale helyett.

Legfrissebb hírek

Újabb brazil támadó Zalaegerszegen – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Megvan, melyik klub mentheti ki Garnachót Manchesterből – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
16 órája

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:31

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:05

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Zombori Zalán: A Portsmouth nagy lehetőség Kosznovszkynak

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 08:05
Ezek is érdekelhetik