Manchester United: bevonultak az igazi Graal-lovagok?

Vágólapra másolva!
2015.07.20. 19:02
null
A hírek szerint Nicolás Otamendi (balra) és Pedro is szerepel az MU kívánságlistáján (Fotó: Reuters, archív)
Végre itt a nyár, és transzfer az idő – menetrendszerűen elindítjuk átigazolási ámokfutásunkat, hogy nyitókapával csapást vágjunk a nemzetközi labdarúgás őrült költekezésének dzsungelében, sorolóval utat nyissunk az érdeklődések és bejelentkezések vad össztáncában, táblázatba fojtsuk a jöttek-mentek és jöttmentek szülte őskáoszt. Ezen a héten is Angliában kezdjük transzferológiai körsétánkat.

 

„Ha olyan menedzsert akartak David Moyes leszereplése után Sir Alex Ferguson igazi utódaként találni a MANCHESTER UNITED élére, aki a skót legendához hasonlóan elszánt, önfejű, munkamániás és nem ódzkodik a fiatal játékosok bevetésétől, akkor jobbat (tovább) keresve sem találhattak volna Louis van Gaalnál" – írtuk tavaly a holland mester angliai kalandjainak kezdetén.

Amikor is Van Gaal bátran nekilátott az átépítésnek Luke Shaw, Ander Herrera (ők ketten még a hollandus előtt a váltás mellett döntöttek), Víctor Valdés, Ángel Di María, Marcos Rojo, Daley Blind és Radamel Falcao megszerzésével, és többek között Danny Welbeck, Kagava Sindzsi, Alexander Büttner, Wilfried Zaha, Bebé, Javier Hernández, Michael Keane, Patrice Evra, Nani, Tom Cleverley, Federico Macheda, Anderson, Darren Fletcher, Nemanja Vidics és Rio Ferdinand elküldésével.

A távozottak listája elárulja, hogy a fiatalítást nemcsak Van Gaal közismert siheder-mániája, hanem a szükség is diktálta, illetve kiviláglik az is, hogy bizony a nagy Sir Alex is igen gyakran mellényúlt az emberpiacon. Az MU legutóbbi idényéről elég legyen annyi, hogy Van Gaal emberei közül Di María, Falcao és Valdés máris útilaput kapott, Shaw pedig tisztelői is önnön maga szerint is hatalmas csalódást okozott.

Idén az örök csodagyerek Nani és Robin van Persie is távozott, Ángelo Henríqueznek 29 horvátországi gólja és 5 gólpassza sem volt jó ajánlólevél a maradáshoz, mint ahogyan Ben Pearson, Tom Thorpe, Ben Amos és Saidy Janko ideje is kitelt. Nem volt maradása a legjobb korban lévő, saját nevelésű középpályásnak, Tom Cleverleynek sem, akit kölcsön után most végleg eladtak.

Távozók közül természetesen a holland Van Persie hiányzik majd legjobban a csapatból és a szurkolóknak, de bizony már lassan 32 éves az egykori legjobb PL-gólvadász, akit 2012-ben 30.7 millióért vettek az Arsenaltól – aki az elmúlt, meglehetősen zaklatott idényében 27 bajnokin így is jó volt 10 gólra és 2 asszisztra. Távozása után természetesen szidta kicsit Van Gaalt, de az ilyen jellegű transzferek után ez szinte kötelező jellegű szertartás.

Érdekes, hogy Van Gaal mind Barcelonában, mind Münchenben első évében lecserélte a fél keretet, de azután már csak módjával igazolgatott, Manchesterben más módszert választott – már csak az eredménytelenség miatt is.

Most viszont nemcsak a seprűt vette elő, hanem a lasszót és a mézesmadzagot is. A támadószekciót például a széleken és középen is bevethető Memphis Depayjal, régi ismerősével frissítette. A kreatív, néha kimondottan szemtelenül cselezgető holland (mármint Depay) 21 éves korára maga alá gyűrte a holland bajnokságot, a PSV-t búcsúzóul 40 mérkőzésen 36 kanadai ponttal boldogította – és potens világklasszis-jelölt.

A szakember mindig is szívesen akasztott tengelyt bárkivel, most azonban leakasztott egy új tengelyt a transzferpiacról. A gárda új szűrője a francia Morgan Schneiderlin lesz, akiért 35 milliót kellett fizetniük a manchesterieknek a Southampton részére, hogy neki adja el, ne pedig a Tottenham, Arsenal kettősnek. Jó hír ugyanis a unitedeseknek, hogy a gallért a hírek szerint a másik két klub is áldozott volna ennyit, de a középpályás mindenképpen a „vörös ördögöknél” akarta folytatni karrierjét.

„Minden játékosnak megvan a maga ára, nekünk pedig nagy tapasztalataink vannak a játékosok eladásában” – összegzett ironikusan Ronald Koeman, a „szentek” menedzsere.

Előtte a németek középpályás-Panzere, Bastian Schweinsteiger futballozik majd, aki ugyan már idestova 31 éves, de a közelmúltban sokat kihagyott, és három jó idény biztosan áll még előtte. Bár nemrégiben hűségesküt tett a Bayernnek szerződéshosszabbítási tárgyalásai közepette, mégis a távozás hímes (eurómilliókkal teliszórt) mezejére lépett: klubja 18 millióval lett gazdagabb, ő maga 1.6 millió eurót keres majd.

Havonta.

Münchenben sem szűkölködött, havi nyolcszázezer-egymillió eurót vitt haza (szintén bruttóban), de új szerződése bizonyára csökkenő fizetést hozott volna – a Bayern-szurkolók közül pedig az vesse rá az első követ, aki pár milliárd forintról lemondana a klubhűség kedvéért.

Alighanem tökéletesebb Paul Scholes-utódot nem is találhattak volna nála a manchesteriek, mint ahogyan Depay lesz az új Ryan Giggs – az olasz jobbhátvéd, Matteo Darmian pedig pár fotón kiköpött olyan, mint a fiatal Gary Neville.

Róla szintén 18 millióért mondott le a Torino, ami tisztes hasznot jelent, lévén három éve 2.3 millióért érkezett a Palermótól (természetesen először csak közös tulajdonba, de ezt rutinos olvasóink biztosan kitalálták). Egyébként a Milan neveltje. Mostanában az olasz válogatott alaptagja, és ez azért sokat elárul még mindig egy védő képességeiről, ám még így is valóságos olcsójános a maga évi 3.2 millió eurós bérével.

Nani bőven ötmillió fölött keresett, Van Persie 10-nél is többet – de mint láthatjuk, nem sokáig lógott a levegőben a felszabadult bérkeret. Az angol források szerint Depay éves szinten 6.2, Schneiderlin 6.9 millió euróból tengeti leendő manchesteri éveit – vajon miért is igyekszik kézzel-lábbal a Real Madrid, Barcelona, PSG, Bayern München négyesnek nem kellő csillaghad a Premier League-be?

Felszabadul némi „sastojás” a renitens Valdés és a nyíltan piacra dobott Di María eladásával is, utóbbi már gyakorlatilag a PSG játékosa, és kevesen ejtenek érte könnyeket; előbbi pedig csak kiegészítő embernek számított. És lám, annak sem sokáig.

Pedig éppen most lenne rá a legnagyobb szükség, ugyanis David de Gea ha idén nem is, jövőre mindenképpen elszegődik a Real Madridhoz, és ha marad is még egy idényre, bizony a sok variálás kevés labdarúgó teljesítményén nem látszik meg. Mellette Javier Hernández (AS Monaco, Wolfsburg, West Ham, Besiktas, Orlando City, Tottenham), Jonny Evans (Everton, Arsenal), Rafael (Galatasaray) és James Wilson (Hull City) távozhat.

Nem titok, hogy Falcao és Van Persie hiányában szüksége van egy középcsatárra a klubnak (bár Depay ezen a poszton is bevethető, de ebben az esetben a PL-es védőket és szűrőket ismerve a legjobb manchesteri klinikán már foglalhatják is neki az időpontot), így felderengett Edinson Cavani (PSG, mellette szól a Di María-transzfer, ellene, hogy a párizsiaknak eszük ágában sincs eladni, hamarabb áldozzák be nála Zlatan Ibrahimovicot), a WHU-s Diafra Sakho és Van Gaal régi kedvence, Thomas Müller is.

Szerintünk mindegyik ügy megreked a pletyka szintjén, és nem látjuk okát annak sem, hogy Robert Lewandowskit elengedje a Bayern, még 50 millió euróért sem.

Sergio Ramos is hamarabb lesz emós, mint MU-s, Gareth Bale-ért is hiába a világrekordot jelentő állítólagos 140 milliós ajánlat (ennyit áldoznának a hírek szerint Müllerért is). Még az argentin kapus, a parádés képességekkel bíró, de kissé szeleburdi Sergio Romero kegyeiért is heves harcot kellett vívni az AS Roma ellen, de a Sky Italia értesülései szerint nemsokára már az angol orvosok vizsgálják Romerót, nyilván szerződtetése előjeleként.

A középhátvéd posztra kiszemelt John Stones közelebb került a Chelsea-hez, ezt maga José Mourinho volt szíves világgá kürtölni, az egykori citysta Sztefan Szavics megvételét nehezen tűrték volna a drukkerek még Van Gaalnak is (Edin Dzeko előtt is ez csukhatja be a vörös kaput), Antonio Rüdiger (VfB Stuttgart) pedig talán a legismeretlenebb jelölt erre a pozícióra az angolok számára.

Ha Rafaelt elviszi a Galata, a párizsi Gregory van der Wiel pótolhatja, akinek utóda majd a Barnsley 18 éves tehetsége, Mason Holgate lehet.

Bale B-terve a barcelonai Pedro (vele is a Chelsea számlaegyenlegével kell csatázni), a C pedig a benficás Nicolás Gaitán, aki már régi MU-célpont.

Mivel nem valószínű, hogy Harry Kane-t elengedi a Tottenham – noha Roland Koeman szerint semmi sem lehetetlen, ugyebár –, angol lapok máris arról cikkeznek, hogy Van Gaal úgy döntött, Wayne Rooney lesz az egy szem középcsatár a 4–3–3-as felállásban, tartalékjai pedig Javier Hernández, Nick Powell és James Wilson. Roo egyébként nem rejti véka alá, hogy az MLS-be távozna legszívesebben – no, nem most, hanem majd karrierje végén. Szerződése 2019-ig szól az MU-val, és végre most visszakerül kedvenc posztjára, mintegy a szurkolók és a brit média kedvéért.

Az ESPN értesüléseire, miszerint nem érkezik már játékos a Unitedhez a nyáron, nem vennénk mérget, hiszen Di María eladása után kerül némi pénz a csapathoz, Pedro feleannyiba kerülne ráadásul, mint az argentin – de csak hogy érzékeltessük az árakat, Lewandowski ügynöke, Cezary Kucharski bevallotta, hogy védencéért jóval 70 millió euró fölött kellene ajánlani, hogy a Bayern München akár csak elgondolkodjon az elengedésén. Érdekes, hogy egyes angol lapok szerint 72 millió körüli az első ajánlat, amelyet Van Gaal Kane-ért tett.

Felvetődött csatárposztra a lyoni Alexandre Lacazette neve is, ráadásul megszerzésével az Arsenalt is meg lehetne fricskázni.

Jellemző lenne Van Gaalra, ha De Gea „nyakára hozná” volt válogatottbeli kapusát, Jasper Cillessent, ráadásul a holland egyáltalán nem rosszabb képességű labdarúgó, mint a spanyol, és Van Gaal ezzel talán még a Realt is lépéskényszerbe hozná. Cillessen távozásával olyannyira komolyan számol az Ajax, hogy már meg fel is vette a kapcsolatot az Arsenallal Wojciech Szczesny ügyében.

A védelem közepét az argentinok Sergio Ramosa, Nicolás Otamendi acélozhatja meg (Phil Jones ugyebár hosszabbított 2019-ig, eredeti szerződése jövőre járt volna le). Otamendi kimaradt az új mez promotálásából Valenciában, sokak szerint éppen azért, mert küszöbön áll költözése az Old Traffordra (vagy azért maradt le a képről, mert még szabadságon volt…), egyébként Valdés meg éppen ellenkező utat járhat be.

Otamendi 50 millióért vihető, a PSG, a Real Madrid és a City jelentkezett be érte ügynöke szerint, aki elmondta azt is, hogy védence meg Valenciában jelentkezik, edzésre, már megvette a repülőjegyeket is. Eugenio López soha nem titkolta, hogy mindegy neki, hol, de a védő évi négymillió euró körül keressen – Otamendi tehát mindenképpen jól jár, ahogyan ez már szokott lenni a transzferpóker ilyen eseteiben.

A játékos a spanyol sajtó értesülései szerint a múlt héten már meghirdette valenciai házát és autóját, az MU pedig bevetette minden transzfer urát, Jorge Mendest. Hogy, hogyan nem, a hétvégén Portóban találkozott Mendes és López, minden bizonnyal csak véletlenül futottak össze a trafikban.

Van Gaal egyébként hamiskás mosollyal megjegyezte a minap, hogy lesz nagy meglepetés, ha kiderül, hogy milyen csatárt igazol: csak nem az egykori hamis 9-esre, Mario Götzére gondol? Vagy kölcsönkéri az őszre Arda Turant? A pletykalapok gyorsan bedobták Karim Benzema és Gonzalo Higuaín nevét is, de ezt csakis az érdekesség kedvéért jegyezzük meg.

Hogy mire lesz elég Van Gaal és a klub nyári erőfeszítése? Ha minden a jelenlegi állás szerint alakul, és egy kis szerencséje lesz az MU-nak az átigazolások terén, valljuk meg őszintén: egy Cillessen (Romero) – Darmian (Van der Wiel), Ph. Jones (Smalling), Otamendi (Rojo), Blind (Shaw) – Schneiderlin (Fellaini), Mata (Herrera), Schweinsteiger (Carrick) – Pedro (Valencia), Rooney (meglepetéscsatár), Depay (A. Young, Januzaj) csapat finoman szólva is aranyesélyes lesz a PL-ben.

Jövőre meg a Bajnokok Ligájában.

AZ ANGOL PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2015 NYARA
ARSENAL

Érkezett: Mijaicsi Rjo (Twente, kölcsönből vissza), Lukas Podolski (Inter, kv.), Joel Campbell (Villarreal, kv.), Yaya Sanogo (Crystal Palace, kv.), Carl Jenkinson (West Ham, kv.), Damián Martínez (Rotherham United, kv.), Chuba Akpom (Nottingham Forest, kv.), Jack Jebb (Stevenage, kv.), Carl Jenkinson (West Ham, kv.), Petr Cech (Chelsea, 14.000.000 euró)

Távozott: Mijaicsi Rjo (St. Pauli, ingyen), Abou Diaby (szerződése lejárt), Semi Ajayi (Cardiff City, i.), Jack Jebb (szl.), Austin Lipman (szl.), Brandon Ormonde-Ottewill (szl.), Josh Vickers (szl.), Ainsley Maitland-Niles (Ipswich Town, k.), Lukas Podolski (Galatasaray, 2.500.000), Yaya Sanogo (Ajax, k.), Carl Jenkinson (West Ham, k.)

ASTON VILLA
Érkezett: Scott Sinclair (Manchester City, 3.500.000), Micah Richards (Manchester City, i.), Nicklas Helenius (Aalborg BK, kv.), Yacouba Sylla (Kayseri Erciyesspor, kv.), Alekszandar Tonev (Celtic Glasgow, kv.), Antonio Luna (Spezia, kv.), Joe Bennett (Brighton and Hove Albion, kv.), Graham Burke (Notts County, kv.), Lewis Kinsella (Luton Town, kv.), Darren Bent (Derby County, kv.), Enda Stevens (Doncaster, kv.), Idrissa Gueye (Lille, 12.500.000), Mark Bunn (Norwich City, i.), Jordan Amavi (Nice, 11.000.000)
Távozott: Darren Bent (Derby County, i.), Enda Stevens (Portsmouth, i.), Thomas Strain (szl.), Chris Herd (szl.), Ron Vlaar (szl.), Andreas Weimann (Derby County, 3.800.000), Yacouba Sylla (Stade Rennes, 1.500.000), Matthew Lowton (Burnley, 1.400.000), Tom Cleverley (Everton, kv.), Nicklas Helenius (Aalborg BK, i.), Shay Given (Stoke City, i.), Antonio Luna (SD Eibar, i.), Graham Burke (Notts County, i.), Fabian Delph (Manchester City, 11.500.000)
AFC BOURNEMOUTH
Érkezett: Ryan Fraser (Ipswich Town, kv.), Artur Boruc (Southampton, i.), Adam Federici (Reading, i.), Joshua King (Blackburn Rovers, i.), Christian Atsu (Chelsea, k.), Tyrone Mings (Ipswich Town, 11.300.000), Josh O’Hanlon (York City, kv.), Joe Partington (Eastleigh, kv.), Stéphane Zubar (York City, kv.), Harry Cornick (Havant and Waterlooville, kv.), Josh Carmichael (Havant and Waterlooville, kv.), Aristede Bassele (Welling, kv.), Miles Addison (Blackpool, kv.), Mohamed Coulibaly (Port Vale, kv.)
Távozott: Christian Atsu (Chelsea, kv.), Joe Partington (Eastleigh, i.), Mohamed Coulibaly (szl.), Ian Harte (szl.), Josh McQuoid (szl.), Benjamin Büchel (szl.), Darryl Flahavan (szl.), Miles Addison (szl.), Ryan Fraser (Ipswich Town, kölcsönbe), Brett Pitman (Ipswich Town), Kenwyne Jones (Cardiff City, kv.), Jayden Stockley (Portsmouth, k.)
CHELSEA
Érkezett: Christian Atsu (Bournemouth, kv.), Nathan (Atlético Paranaense, 4.500.000), Cristian Manea (FC Viitorul, 3.000.000), Bertrand Traoré (Vitesse, kv.), Wallace (Vitesse, kv.), Thorgan Hazard (Borussia Mönchengladbach, kv.), Mario Pasalic (Elche, kv.), Lucas Piazón (Eintracht Frankfurt, kv.), Gaël Kakuta (Rayo Vallecano, kv.), Oriol Romeu (VfB Stuttgart, kv.), Josh McEachran (Vitesse, kv.), Marco van Ginkel (AC Milan, kv.), Ulises Dávila (Vitória Setúbal, kv.), Marko Marin (Anderlecht, kv.), Mohamed Szalah (Fiorentina, kv.), Matej Delac (FK Sarajevo, kv.), Tomás Kalas (Middlesbrough, kv.), Victor Moses (Stoke City, kv.), Jay Dasilva (Chelsea U18), Hubert Adamczyk (Chelsea U18), Miro Muheim (Chelsea U18), Tomori Fikayo (Chelsea U18), Charlie Wakefield (Chelsea U18), Falcao (AS Monaco, k., 5.700.000), Asmir Begovic (Stoke City, 12.000.000)
Távozott: Thorgan Hazard (Borussia Mönchengladbach, 8.000.000), Didier Drogba (szl.), Christian Atsu (Bournemouth, k.), Gaël Kakuta (Sevilla, 6.000.000), Lewis Baker (Vitesse, k.), Petr Cech (Chelsea, 14.000.000), Mario Pasalic (AS Monaco, k.), Marco van Ginkel (Stoke City, k.), Andreas Christensen (Borussia Mönchengladbach, k.), Isaiah Brown (Vitesse Arnheim, k.), Nathan (Vitesse Arnheim, k.), Josh McEachran (Brentford, 1.040.000), Tomás Kalas (Middlesbrough, k.), Danilo Pantic (Vitesse, k.)
CRYSTAL PALACE
Érkezett: Will Hoare (Crystal Palace U18), Michael Phillips (Crystal Palace U18), Barry Bannan (Bolton Wanderers, kv.), Andreas Breimyr (Bryne FK, kv.), Ezekiel Fryers (Ipswich Town, kv.), Sullay Kaikai (Cambridge United, kv.), Patrick McCarthy (Bolton Wanderers, kv.), Peter Ramage (Barnsley, kv.), Adlen Guédiura (Watford, kv.), Lewis Price (Crawley Town, kv.), Kwesi Appiah (Reading, kv.), Jack Hunt (Rotherham United, kv.), Jonathan Williams (Ispwich Town, kv.), Ryan Inniss (Port Vale, kv.), Yohan Cabaye (PSG, 13.900.000)
Távozott: Owen Garvan (szl.), Shola Ameobi (szl.), Jerome Thomas (szl.), Peter Ramage (szl.), Lewis Price (szl.), Stephen Dobbie (szl.), Michael Chambers (szl.), Kyle De Silva (Notts County, i.), Yaya Sanogo (Arsenal, kv.), Mandela Egbo (Borussi Mönchengladbach II, 400.000), Jack Hunt (Sheffield Wednesday, k.)
EVERTON
Érkezett: Tom Cleverley (Manchester United, i.), Gerard Deulofeu (Barcelona, 6.000.000), Francisco Júnior Santos (Port Vale, kv.), Conor Grant (Motherwell, kv.), Christopher Long (Brentford, kv.), Conor McAleny (Cardiff City, kv.), George Green (Tranmere Rovers, kv.), John Lundstram (Scunthorpe United, kv.), Gethin Jones (Plymouth Argyle, kv.), James Graham (Everton U18), James Yates (Everton U18), Michael Donohue (Everton U18), Mateusz Hewelt (Everton U18), David Henen (Olympiakosz, 280.000)
Távozott: Sylvain Distin (szl.), John Lundstram (szl.), Antolín Alcaraz (szl.), Ben McLaughlin (szl.), George Green (Oldham Athletic, i.), Curtis Langton (szl.), Aaron Lennon (Tottenham, kv.), Christian Atsu (Chelsea, kv.)
LEICESTER CITY
Érkezett: Layton Ndukwu (Leicester City U18), Christian Fuchs (Schalke, i.), Robert Huth (Stoke City, 4.200.000), Okazaki Sindzsi (Mainz, 10.000.000), Michael Cain (Walsall, kv.), Liam Moore (Brentford, kv.), Gary Taylor-Fletcher (Millwall, kv.), Chris Wood (Ipswich Town, kv.), James Pearson (Peterborough United, kv.), Tom Hopper (Scunthorpe United, kv.)
Távozott: Anthony Knockaert (Standard Liége, i.), Zoumana Bakayogo (szl.), Paul Gallagher (Preston North End, i.), Conrad Logan (szl.), Louis Rowley (szl.), Gary Taylor-Fletcher (szl.), Matthew Upson (szl.), Esteban Cambiasso (szl.), Robert Huth (Stoke City, kv.), James Pearson (szl.), Tom Hopper (Scunthorpe United, i.), Adam Smith (Northampton, i.), Kieran Kennedy (Motherwell, i.), Adam Dawson (Central Coast Mariners, i.)
LIVERPOOL
Érkezett: Danny Ward (Aberdeen, kv.), James Milner (Manchester City, i.), Danny Ings (Burnley, i.), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers, i.), Joe Gomez (Charlton Athletic, 4.900.000), Roberto Firmino (Hoffenheim, 41.000.000), Luis Alberto (Málaga, kv.), Iago Aspas (Sevilla, kv.), Divock Origi (Lille, kv.), Tiago Ilori (Girondins Bordeaux, kv.), Sebastián Coates (Sunderland, kv.), Lloyd Jones (Accrington Stanley, kv.), Jordan Williams (Notts County, kv.), Andre Wisdom (West Bromwich, kv.), Jordan Lussey (Bolton Wanderers, kv.), Nathaniel Clyne (Southampton, 17.700.000)
Távozott: Steven Gerrard (Los Angeles Galaxy, i.), Glen Johnson (Stoke City, i.), Brad Jones (szl.), Jordan Lussey (Bolton Wanderers, i.), Iago Aspas (Sevilla, 6.000.000), Danny Ward (Aberdeen, k.), Sebastián Coates (Sunderland, 2.800.000), Jordan Williams (Swindon Town, k.), Javier Manquillo (Atlético Madrid, kv.), Lloyd Jones (Blackpool, k.), Kevin Stewart (Swindon Town, k.), Raheem Sterling (Manchester City, 62.500.000)
MANCHESTER CITY
Érkezett: Enes Ünal (Bursaspor, 3.000.000), Rony Lopes (Lille, kv.), Karim Rekik (PSV, kv.), Micah Richards (Fiorentina, kv.), Álvaro Negredo (Valencia, kv.), Matija Nasztaszics (Schalke, kv.), Bruno Zuculini (Córdoba, kv.), Shay Facey (New York City FC, kv.), Dominic Oduro (IK Frej, kv.), Sinan Bytyqi (Cambuur, kv.), Kean Bryan (Manchester City U18), Fabian Delph (Aston Villa, 11.500.000), Raheem Sterling (Liverpool, 62.500.000), Patrick Roberts (Fulham, 7.000.000)
Távozott: Matija Nasztaszics (Schalke, 9.500.000), Scott Sinclair (Aston Villa, 3.500.000), Dedryck Boyata (Celtic Glasgow, 2.000.000), James Milner (Liverpool, i.), John Guidetti (Celta Vigo, i.), Micah Richards (Aston Villa, i.), Adam Drury (szl.), Greg Leigh (szl.), Dominic Oduro (szl.), Angelino (New York City FC, k.), Frank Lampard (New York City FC, kv.), Jack Byrne (Cambuur, k.), Karim Rekik (Olympique Marseille, 5.000.000), Álvaro Negredo (Valencia, 30.000.000), Angelino (New York City FC, k.), Jordi Hiwula (Huddersfield Town, 215.000)
MANCHESTER UNITED

Érkezett: Memphis Depay (PSV, 27.500.000), Vanja Milinkovics-Szavics (Vojvodina, kv.), Ángelo Henríquez (Dinamo Zagreb, kv.), Nani (Sporting CP, kv.), Javier Hernández (Real Madrid, kv.), Saidy Janko (Bolton Wanderers, kv.), Sam Johnstone (Preston North End, kv.), Jesse Lingard (Derby County, kv.), Guillermo Varela (Real Madrid Castilla, kv.), Bastian Schweinsteiger (Bayern München, 18.000.000), Matteo Darmian (Torino, 18.000.000), Morgan Schneiderlin (Southampton, 35.000.000)

Távozott: Tom Cleverley (Everton, i.), Ben Amos (szl.), Tom Thorpe (szl.), Falcao (AS Monaco, kv.), Andrew Kellett (Bolton Wanderers, kv.), Saidy Janko (Celtic), Nani (Fenerbahce, 6.000.000), Ángelo Henríquez (Dinamo Zagreb, 1.670.000), Will Keane (Preston North End, k.), Robin van Persie (Fenerbahce, 5.500.000), Joe Rothwell (Barnsley, k.), Ben Pearson (Barnsley, k.)
NEWCASTLE UNITED
Érkezett: Liam Gibson (Newcastle United U18), Sylvain Marveaux (Guingamp, kv.), Davide Santon (Inter, kv.), Haris Vuckic (Glasgow Rangers, kv.), Gaël Bigirimana (Glasgow Rangers, kv.), Shane Ferguson (Glasgow Rangers, kv.), Remie Streete (Glasgow Rangers, kv.), Jak Alnwick (Bradford City, kv.), Karl Darlow (Nottingham Forest, kv.), Jamaal Lascelles (Nottingham Forest, kv.), Georginio Wijnaldum (PSV, 20.000.000)
Távozott: Davide Santon (Inter, 3.700.000), Jonás Gutiérrez (szl.), Ryan Taylor (szl.), Jak Alnwick (szl.), Adam Campbell (Notts County, i.), Remie Streete (Port Vale, i.), Facundo Ferreyra (Sahtar Doneck, kv.), Sammy Ameobi (Cardiff City, k.)
NORWICH CITY
Érkezett: Youssuf Mulumbu (West Bromwich, i.), Graham Dorrans (West Bromwich, 4.230.000), Ricky van Wolfswinkel (St.-Étienne, kv.), Kyle Lafferty (Caykur Rizespor, kv.), Cameron McGeehan (Luton Town, kv.), Jacob Murphy (Colchester United, kv.), Louis Thompson (Swindon Town, kv.), Harry Toffolo (Swindon Town, kv.), Michael Turner (Fulham, kv.)
Távozott: Kyle McFadden (szl.), Javier Garrido (szl.), Carlos Cuéllar (szl.), Cameron McGeehan (Luton Town), Luciano Becchio (Belgrano, i.), Sam Kelly (Port Vale, i.), Mark Bunn (Aston Villa, i.), Remi Matthews (Burton Albion, k.), Carlton Morris (Hamilton Academical, k.)
SOUTHAMPTON
Érkezett: Will Wood (Southampton U18), Armani Little (Southampton U18), Juanmi (Málaga, 7.000.000), Cédric Soares (Sporting CP, 6.500.000), Maarten Stekelenburg (Fulham, k.), Pablo Osvaldo (Boca Juniors, kv.), Jos Hooiveld (Millwall, kv.), Gastón Ramírez (Hull City, kv.), Cuco Martina (Twente, 1.500.000), Jordy Clasie (Feyenoord, 12.000.000)
Távozott: Jos Hooiveld (AIK Stockholm, i.), Omar Rowe (szl.), Jake Sinclair (szl.), Chris Johns (szl.), Artur Boruc (Bournemouth, i.), Toby Alderweireld (Atlético Madrid, kv.), Eljero Elia (Werder Bremen, kv.), Filip Djuricsics (Benfica, kv.), Nathaniel Clyne (Liverpool, 17.700.000), Pablo Osvaldo (szerződését felbontották), Morgan Schneiderlin (Manchester United, 35.000.000)
STOKE CITY
Érkezett: Philipp Wollscheid (Bayer Leverkusen, 3.800.000), Jakob Haugaard (Midtjylland, 600.000), Joselu (Hannover, 8.000.000), Daniel Bachmann (Wrexham, kv.), Jamie Ness (Crewe Alexandra, kv.), Robert Huth (Leicester, kv.), Shay Given (Aston Villa, i.), Marco van Ginkel (Chelsea, k.), Moha (Barcelona U18, i.), Glen Johnson (Liverpool, i.), Moha (Barcelona U18, i.)
Távozott: Wilson Palacios (szl.), Thomas Sörensen (szl.), Andy Wilkinson (szl.), James Alabi (szl.), Tomi Adeloye (szl.), Robbie Parry (szl.), Nathan Ricketts-Hopkinson (szl.), Elliot Wheeler (szl.), Alex Grant (Perth Glory, i.), Adam Thomas (szl.), Robert Huth (Leicester City, 4.200.000), Philipp Wollscheid (Bayer Leverkusen, kv.), Victor Moses (Chelsea, kv.), Jonathan Walters (szl.), Jamie Ness (Scunthorpe United, i.), Steven N'Zonzi (Sevilla, 9.750.000), Asmir Begovic (Chelsea, 12.000.000)
SUNDERLAND
Érkezett: Ricardo Álvarez (Inter, 10.500.00), El-Hadji Ba (Bastia, kv.), Valentin Roberge (Stade Reims, kv.), Haralamposz Mavriasz (Panathinaikosz, kv.), Mikael Mandron (Shrewsbury Town, kv.), Sebastián Coates (Liverpool, 2.800.000), Adam Matthews (Celtic Glasgow, 2.800.000), Younes Kaboul (Tottenham, 4.300.000), Jeremain Lens (Dinamo Kijev, 11.400.000)
Távozott: Joel Dixon (szl.), Andrew Cartwright (szl.), Jassem Sukar (szl.), Tom McNamee (szl.), Anthony Réveillere (szl.), Ricardo Álvarez (Inter, kv.), El-Hadji Ba (Charlton Athletic), Santiago Vergini (Getafe, k.)
SWANSEA CITY
Érkezett: André Ayew (Olympique Marseille, i.), Franck Tabanou (St.-Étienne, 4.900.000), Kristoffer Nordfeldt (Heerenveen, 850.000), Michu (Napoli, kv.), Thomas Atyeo (Aberystwyth Town, kv.), Dwight Tiendalli (Middlesbrough, kv.), Ashley Richards (Fulham, kv.), Éder (SC Braga, 7.000.000), Kyle Copp (Swansea City U18), Tom Holland (Manchester City U18), Oliver McBurnie (Bradford City)
Távozott: Alan Tate (szl.), David Cornell (szl.), Gerhard Tremmel (szl.), Curtis Obeng (szl.), Rory Donnelly (szl.), Giancarlo Gallifuoco (szl.), Scott Tancock (szl.), Nélson Oliveira (Benfica, kv.), Tom Carroll (Tottenham, kv.), Jazz Richards (Fulham, 705.000), Kenji Gorré (Den Haag, k.), Adam King (Crewe Alexandra, k.)
TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett: Kevin Wimmer (1.FC Köln, 7.000.000), Kieran Trippier (Burnley, 4.900.000), Lewis Holtby (Hamburg, kv.), Dele Alli (Milton Keynes Dons, kv.), Tom Carroll (Swansea City, kv.), Shaq Coulthirst (York City, kv.), Ryan Fredericks (Middlesbrough, kv.), Aaron Lennon (Everton, kv.), Kenny McEvoy (Colchester United, kv.), Alex Pritchard (Brentford, kv.), Emmanuel Sonupe (St. Mirren, kv.), Milos Veljkovics (Charlton Athletic, kv.), Toby Alderweireld (Atlético Madrid, 16.000.000)
Távozott: Lewis Holtby (Hamburg, 6.500.000), Brad Friedel (visszavonult), Bongani Khumalo (szl.), Cristian Ceballos (szl.), Jordan Archer (Millwall, i.), Jonathan Miles (Ebbsfleet United, i.), Paulinho (Kuangcsou Evergrande, 14.000.000), Étienne Capoue (Watford, 8.900.000), Tomislav Gomelt (Bari), Younes Kaboul (Sunderland, 4.300.000), Grant Ward (Rotherham United, k.)
WEST BROMWICH ALBION
Érkezett: James McClean (Wigan Athletic, 2.100.000), Sebastián Blanco (San Lorenzo, kv.), Liam O’Neil (Scunthorpe United, kv.), Jorgosz Szamarasz (al-Hilal, kv.), Donervon Daniels (Aberdeen, kv.), Kemar Roofe (Oxford United, kv.), Graham Dorrans (Norwich City, kv.)
Távozott: Kemar Roofe (Oxford United), Youssuf Mulumbu (Norwich City, i.), Chris Baird (Derby County, i.), Jason Davidson (Huddersfield Town, i.), Alex Jones (Birmingham City, i.), Graham Dorrans (Norwich City, 4.230.000), Wes Atkinson (szl.), Brad Garmston (Gillingham, i.), Mani O'Sullivan (szl.), Alex Palmer (Kidderminster Harriers, k.), Andre Wisdom (Liverpool, kv.), Donervon Daniels (Wigan, i.), Jorgosz Szamarasz (szl.)
WEST HAM UNITED
Érkezett: Stephen Hendrie (Hamilton Academical, 1.300.000), Joe Powell (West Ham U18), Darren Randolph (Birmingham City, i.), Kyle Knoyle (West Ham U18), Pedro Obiang (Sampdoria, 6.000.000), Martin Samuelsen (Manchester City U18, i.), Dimitri Payet (Olympique Marseille, 15.000.000), Modibo Maiga (Metz, kv.), Mauro Zárate (Queens Park, kv.), Elliot Lee (Luton Town, kv.), Raphael Spiegel (Carlisle United, kv.), Angelo Ogbonna (Juventus, 11.000.000), Carl Jenkinson (Arsenal, k.)

Távozott: Nene (szl.), Carlton Cole (szl.), Jussi Jääskeläinen (szl.), Dan Potts (Luton Town, i.), Guy Demel (szl.), Sean Maguire (szl.), Paul McCallum (Leyton Orient, i.), Alex Song (Barcelona, kv.), Carl Jenkinson (Arsenal, kv.), Stewart Downing (Middlesbrough, 7.900.000)

FC WATFORD
Érkezett: Sebastian Prödl (Werder Bremen, i.), Giedrius Arlauskis (Steaua Bucuresti, i.), Essaid Belkalem (Trabzonspor, kv.), Cristian Battocchio (Virtus Entella, kv.), Juanfran (Deportivo La Coruna, kv.), Diego Fabbrini (Birmingham City, kv.), Uche Ikpeazu (Crewe Alexandra, kv.), Alex Jakubiak (Dagenham and Redbridge, kv.), Lewis McGugan (Sheffield Wednesday, kv.), Mathias Ranégie (Millwall, kv.), Bernard Mensah (Braintree, kv.), Lloyd Dyer (Birmingham City, kv.), Luke O'Nien (Wealdstone, kv.), Hoszé Holévasz (AS Roma, 2.500.000), Matej Vydra (Udinese), Étienne Capoue (Tottenham, 8.900.000), Valon Behrami (Hamburg, 4.500.000), Allan Nyom (Udinese)
Távozott: Vujadin Szavics (szl.), Marco Motta (szl.), Luke O’Nien (szl.), Matej Vydra (Udinese, kv.), Odion Ighalo (Udinese, kv.), Gianni Munari (Parma, kv.), Matthew Connolly (Cardiff City, kv.), Tőzsér Dániel (Parma, kv.), Lloyd Doyley (szl.), Adlen Guédiura (Crystal Palace, kv.), Jonathan Bond (Reading), Juanfran (Deportivo La Coruna, k.), Lewis McGugan (Sheffield Wednesday, 430.000), Uche Ikpeazu (Port Vale, k.)
AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK:

HULL CITY
Érkezett: Thomas Ince (Derby County, kv.), Mark Oxley (Hibernian, kv.), Conor Townsend (Scunthorpe United, kv.), Johnny Margetts (Cambridge United, kv.), Harry Maguire (Wigan, kv
Távozott: Steve Harper (szl.), Maynor Figueroa (szl.), Joe Dudgeon (szl.), Liam Rosenior (Brighton and Hove Albion, i.), Paul McShane (szl.), Johnny Margetts (szl.), Mark Oxley (szl.), Gastón Ramírez (Southampton, kv.), Tom Ince (Derby County, 6.700.000), Stephen Quinn (Reading, i.), Yannick Sagbo (Umm-Szalal, i.)
BURNLEY
Érkezett: Matthew Lowton (Aston Villa, 1.400.000), Alex Cisak (Leyton Orient, kv.), Jason Gilchrist (Accrington Stanley, kv.), Daniel Lafferty (Rotherham United, kv.), Luke O’Neill (Leyton Orient, kv.), Jelle Vossen (Genk, 3.500.000)
Távozott: Steven Reid (visszavonult), Danny Ings (Liverpool, i.), Cameron Howieson (szl.), Ross Wallace (Sheffield Wednesday, i.), Kieran Trippier (Tottenham Hotspur, 4.900.000)

QUEENS PARK RANGERS

Érkezett: Jay Emmanuel-Thomas (Bristol City, i.), Joseph N’Guessan (Stevenage, i.), Massimo Luongo (Swindon Town), Ben Gladwin (Swindon Town), Jamie Mackie (Nottingham Forest, i.), Axel Prohouly (AS Monaco U18), Bruno Andrade (Stevenage, kv.), Max Ehmer (Gillingham, kv.), Jack Robinson (Huddersfield Town, kv.), Cole Kpekawa (Portsmouth, kv.), Sebastian Polter (Mainz, 1.500.000)
Távozott: Rio Ferdinand (visszavonult), Aaron Lennox (szl.), Jamie Sendles-White (szl.), Bobby Zamora (szl.), Shaun Wright-Phillips (szl.), Richard Dunne (szl.), Brian Murphy (szl.), Joey Barton (szl.), Karl Henry (szl.), Jordan Gibbons (Yeovil Town, i.), Bruno Andrade (szl.), Adel Taarabt (Benfica, i.), Mauricio Isla (Juventus, kv.), Eduardo Vargas (Napoli, kv.), Niko Kranjcar (Dinamo Kijev, kv.), Mauro Zárate (West Ham, kv.), Max Ehmer (Gillingham, i.), Coll Donaldson (Dundee United, i.), Michael Harriman (Wycombe Wanderers, k.)
Vastaggal az elmúlt hét átigazolásai, lezárva hétfőn délben

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik