Manchester City: brazil középpályás érkezett Doneckből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.06. 18:44
null
Fernandinho a Premier League-ben folytatja, négy évre írt alá a Cityhez<br />
A Manchester City bejelentette, hogy szerződtette Fernandinhót, a Sahtar Doneck brazil válogatott középpályását. A 28 éves játékos a Guardian információi szerint 30 millió fontért váltott klubot, s négy évre kötelezte el magát az angol csapathoz.

 

„Nagy álmom teljesül azzal, hogy a Premier League-ben játszhatok, ráadásul olyan csapatban, amellyel valós esélyem van trófeákat nyerni. Sokat kapok a Citytől, igyekszem megszolgálni a belém vetett hitét" – mondta a City honlapján védekező középpályásnak beállított játékos, aki a legutóbbi BL-idény legtöbb sikeres cselével büszkélkedhet. A City számára jelenlegi helyzetében mindennél fontosabb lehet a BL-tapasztalat.

A londrinai születésű Fernandinho az Atlético-PR csapatában kezdte meg profi karrierjét, majd 2005-ben klubtársával, Jádsonnal együtt igazolt a Sahtarba – immár ifjúsági világbajnokként, hisz 2003-ban a brazil U20-as csapat pont az ő találatával nyerte meg a tornát.

Doneckben egyből alapembere lett az ukrán topcsapatnak, amellyel 2006-ban, 2008-ban, 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban bajnokságot, 2008-ban, 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban kupát, 2009-ben pedig UEFA-kupát nyert, a 2007–08-as ukrán szezon legjobb játékosának választották meg. 2011-ben került be a brazil A-válogatottba, amelynek mezét eddig ötször ölthette magára.

ÚJABB SPANYOL A SWANSEA-NÉL

A Swansea megállapodott a Real Betis középpályásával, a 26 éves José Canasszal, aki július elsején, jelenlegi szerződése lejárta után csatlakozik a Premier League-ben szereplő dél-walesiekhez. Canas Chico Flores, Angel Rangel, Pablo Hernández és Michu után az ötödik spanyol lesz Michael Laudrup Európa-liga-induló együttesénél.

MEGTARTOTTA ÁSZAIT A BARCELONA B

A Barcelona a B-csapatát biztosította be: a csapatkapitány, Ilie Sánchez két évvel, 2015 nyaráig meghosszabbította szerződését. A 22 éves játékos kivásárlási ára 12 millió euró. A vezetőedző, a 49 éves Eusébio Sacristán (az 1989-es KEK-győztes és az 1992-es BEK-győztes Barca alapembere) még egy szezont (2013–2014) vállal el.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik