Man. City: Guardiola már 11 éve is a klubhoz mehetett volna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.01. 17:57
Mint beszámoltunk róla, 2016 nyarától Pep Guardiola lesz a Manchester City menedzsere. Guardiola 11 évvel ezelőtt már játékosként az angol klub tagja lehetett volna…

A Manchester Cityt 2005-ben Stuart Pearce irányította. Az angol szakember – aki maga is kitűnő játékos volt – az év augusztusában egyhetes próbajátékra hívta az akkor 34 éves Guardiolát. A katalán klasszis akkoriban már túl volt a Barcelonán, sőt, két rövid bresciai és egy római kitérőt követően a katari al-Ahli alkalmazásában állt.

Pearce a manchesteriek korábbi középpályása, Ali Benarbia javaslatára kereste meg Guardiolát, aki azonban úgy érezte, pályafutása a végéhez közeledik, ezért visszautasította az ajánlatot. Nemcsak a City, hanem a Manchester United és a Chelsea is megkörnyékezte, de az előbb említett ok miatt soha nem játszott az angol élvonalban.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
18 órája

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
20 órája

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
22 órája

Gareth Southgate nem tervezi a visszatérést a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.10.15. 16:47

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56