Man. City: eldőlt, Lampard nyárig marad - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2014.11.03. 17:07
Korábban már jövendölték, hogy ez lesz, sőt maga az érintett is célzott rá, majd hétfőn elérkezett a pillanat, hogy a Daily Express – exkluzív információra hivatkozva – tényként közölje: Frank Lampard a teljes idényt a Manchester City labdarúgócsapatában tölti.

A lap értesülése szerint Frank Lampard már aláírta a kölcsönszerződésében foglalt opciót, amely szerint 190 000 fontos heti fizetés ellenében jövő nyárig a Citynél marad. A középpályásnak még sohasem volt ilyen magas fizetése, pedig a Chelsea-nél sem aprópénzért futballozott – teszi hozzá a Daily Express.

Mint ismert, Lampard – a New York City kölcsönjátékosaként – eredetileg január 7-ig került kölcsönbe a manchesteri klubhoz, de Manuel Pellegrini menedzser úgy döntött: szükség van rá a folytatásban is, kiváltképp azért, mert a középpályáról Yaya Touré minden bizonnyal több hetet az Afrikai Nemzetek Kupáján tölt az év elején.

 

Legfrissebb hírek

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.20. 20:00

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.06.19. 17:31

Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai

Minden más foci
2025.06.17. 22:25

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
2025.06.16. 20:01

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2025.06.16. 13:16

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25
Ezek is érdekelhetik