nemzetisport.hu 2017.08.28 16:00 Frissítve: 2017.08.28 16:28

Liverpool: orvosin Gulácsi csapattársa, 2018 nyarán érkezik?

Egybehangzó sajtóértesülések szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál tartózkodik orvosi vizsgálaton Naby Keita.

 

Mint arról a brit sajtó cikkez, a 22 esztendős guineai válogatott futballistáért a Liverpool klubrekordot jelentő 52 millió eurót fizet az RB Leipzignek – a transzfer azért is számít meglepőnek, mert a lipcsei vezetőség néhány hete azt nyilatkozta, 75 millió eurós ajánlatot utasított el a játékosért, Naby Keita pedig marad a klubnál.

Úgy tűnik, a középpályás ügyében most fordulat állt be, és Keita a hírek szerint épp orvosin tartózkodik a Liverpoolnál. Ezt követően a szerződését is aláírja, igaz, csak a 2017–2018-as szezon után csatlakozik Jürgen Klopp csapatához, 2018 nyarán.

A lipcseiek foggal-körömmel ragaszkodtak Keitához, akire a Bajnokok Ligája-szereplés miatt is égető szükségük volt. Úgy tűnt, a Liverpool nem is próbálkozik tovább, ám az angol klub vezetői megtalálták a megoldást. Keita szerződésében ugyanis szerepel egy kivásárlási záradék: a fent említett 52 millió euróért elvihető a játékos, de csak jövő nyáron. A Pool végül letett arról, hogy idén megszerezze a középpályást, beéri azzal, ha biztosan a soraiban tudhatja a nemrég kezdődött idényt követően.

Keita távozása mellett szól az is, hogy állítólag a játékos kérte a Leipzig elöljáróit, hogy engedjék el a Liverpoolhoz.

2022.06.17 12:56:52

Angol labdarúgás MTI, V. Á.

A 24 éves támadó 2018 óta játszik az Interben, amelyhez 2026-ig köti szerződés.

2022.06.12 12:21:51

Angol labdarúgás B. D. K.

A négygyermekes apuka elárulta, mi miatt üvöltött egy nagyot a műsor nézése közben.

2022.06.09 20:53:39

Angol labdarúgás MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. A múltból persze nem lehet megélni, a tradíciókból inkább.

2022.06.09 14:46:54

Angol labdarúgás B. D. K.

Fiatal kora ellenére az ország egyik legkeresettebb közösségi média influenszere, de már 16 éves húga is népszerű.