Strandkézilabda-vb: Irán legyőzésével negyeddöntős a magyar válogatott

2026.06.25. 20:37
null
A magyar válogatott már negyeddöntős (Fotó: IHF/kolektiff)
A magyar férfi strandkézilabda-válogatott bebiztosította negyeddöntőbe jutását a zágrábi világbajnokságon, mivel 2–0-ra legyőzte Iránt csütörtökön, a középdöntő második fordulójában. Folytatás pénteken, 10 órakor Spanyolország ellen, ahol a csoportelsőség a tét.

 

Hajdu Tamás szövetségi edző csapata a csoportkörben Tunéziát és Puerto Ricót 2–0-ra, Dániát 2–1-re múlta felül, így a maximális négy ponttal jutott a középdöntőbe, ahol csütörtök délelőtt 2–1-re kikapott Portugáliától.

A 2023-ban Európa-bajnok magyarok 3/1-es, a közel-keletiek 1/3-as mutatóval várták az esti meccset, így egyértelműen Gyene Norberték számítottak esélyesnek.

Eleinte felváltva találtak a hálóba a csapatok, majd a kapusok percei következtek, ebben az időszakban két rontott lövés volt mindkét oldalon. A nyolcadik percben első alkalommal vezetett a magyar együttes. Az első játszma egészéhez hasonlóan a hajrá is szorosan alakult – pedig egy iráni büntetőt is sikerült hárítani –, de az utolsó percen belül Nahaj László ziccert védett, csapatunk ezzel 22–20-as előnybe került.

A második felvonás elején sikerült ellépniük a magyaroknak, de az ötödik percben 12–9-re már az irániak vezettek, és ettől ismét vérszemet kaptak. Gyenéék hamar fordítottak és immár nekik volt hárompontos előnyük. Már csak 13 másodperc volt hátra, amikor a közel-keletiek 23–22-es hátrányban időt kértek, majd az utolsó támadásuk végén Nahaj ismét óriási bravúrral védett.

GYENE NORBERT SZERINT A MAGYAROK NEM SZÁMOLGATNAK

„A portugálok ellen kezdtük a mai napot, és nagyon szoros mérkőzésen maradtunk alul. Úgy éreztük, hogy nem sikerült a legjobb formánkat hozni, de még így is volt labdánk az első szett megnyeréséhez. Ezt nem tudtuk kihasználni, és egy érdekes bírói döntés után aranygóllal a portugálok nyertek” – idézte fel a magyar szövetség közösségi oldalán a házi pontkirály Gyene Norbert.

 

Hozzátette, a második szettben már magabiztosabbak voltak, ezután következett a szétlövés, amiben most a portugálok összpontosítottak jobban. Éppen ezért az Irán elleni meccsre úgy érkeztek, hogy kötelező a győzelem a jó középdöntős pozíció érdekében.

 

„Eddig mindenki nehéz meccset játszott ellenük, nagyon jól felkészített gárdának tartom őket. Ezúttal volt megoldásunk minden nehezebb helyzetre, és bár nagyon kiélezett találkozón, de 2–0-ra nyerni tudtunk” – vélekedett.

 

Gyene rávilágított, hogy pénteken 10 órától Spanyolország ellen a középdöntő-csoport első helye lesz a tét, de nem számolgatnak.

 

„Felkészülünk a tőlünk telhető legjobb módon, azon leszünk, hogy kihozzuk magunkból a maximumot, és természetesen a győzelem a célunk” – jegyezte meg.

FÉRFI STRANDKÉZILABDA-VB, ZÁGRÁB
KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT, 2. FORDULÓ
Magyarország–Irán 2–0 (22–20, 23–22)
A magyar pontszerzők: Gyene 13, Kun, Vizes 10-10, Hajdu 8, John 4

Az I. csoport állása: 1. Spanyolország 8 pont, 2. Magyarország 6 (7–3), 3. Portugália 6 (7–4), 4. Dánia 4, 5. Irán 0 (1–8), 6. Tunézia 0 (0–8)
Pontazonosság esetén a játszmakülönbség rangsorol. Az első négy helyezett jut a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőket és az elődöntőket szombaton, a helyosztókat vasárnap játsszák.

KORÁBBAN
Portugália–Magyarország 2–1 (25–24, 18–23, 9–4)

PÉNTEKEN JÁTSSZÁK
3. (UTOLSÓ) FORDULÓ
10.00: Magyarország–Spanyolország

 

Legfrissebb hírek

Elődöntős a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-selejtezőn

Kézilabda
2026.07.11. 21:15

Strandkézilabda Eb-selejtező: csoportgyőztesként negyeddöntős a magyar női válogatott

Kézilabda
2026.07.10. 20:42

Strandkézilabda Eb-selejtező: a magyar női válogatott kijutott a kontinenstornára

Kézilabda
2026.07.09. 20:02

Strandkézilabda Eb-selejtező: csütörtöktől Zágrábban szerepel a magyar női válogatott

Kézilabda
2026.07.08. 22:25

Strandkézi: U17-es Eb-győztes a leányválogatott, a fiúk bronzérmesek

Utánpótlássport
2026.07.05. 20:47

Strandkézilabda-vb: A másodedző szerint a felkészülési torna hiányzott a magyar válogatottnak

Kézilabda
2026.06.29. 10:58

Strandkézilabda-vb: nyolcadik lett a magyar válogatott

Kézilabda
2026.06.28. 11:01

Strandkézilabda-vb: a hetedik helyért játszhat a magyar válogatott

Kézilabda
2026.06.27. 22:39