Gyász: elhunyt a BBC egyik leghíresebb futballkommentátora

I. SZ.I. SZ.
2023.02.23. 12:01
null
John Motson 1945–2023 (Fotó: Getty Images)
Csütörtökön hetvenhét éves korában elhunyt John Motson brit futballkommentátor, aki a BBC munkatársaként 1969 és 2008 között tíz-tíz világbajnokságon és Eb-n dolgozott, valamint 29 FA-kupa-döntőt közvetített.

Motson 1963-ban, 18 évesen kezdte újságírói karrierjét, 1967-ben a Sheffield Morning Telegraphnál írt először a labdarúgásról.

A BBC 1968-ban vette fel rádióriporternek, 1969-ben közvetített először mérkőzést a rádióban, két évvel később pedig már a televíziós stáb tagjaként dolgozott. 1972 februárjában a Hereford–Newcastle FA-kupa-mérkőzés hozta meg neki az áttörést, az első kupadöntőjén 1977-ben a Manchester United a Liverpoolt győzte le. 1979 és 2008 között csak 1995-ben és 1996-ban nem ő közvetítette az FA-kupa fináléját.

1989-ben a Hillsbrough-tragédia eseményeit is ő közvetítette, később tanúként is beidézte a rendőrség.

A világ- és Európa-bajnokságokról is rendszeresen közvetített, utolsó televíziós mérkőzése a BBC-n a 2008-as Eb döntője volt. Utána csak összefoglalók kommentálásában segített, illetve rádiós közvetítéseket adott 2018-ig.

1996 és 2005 között az EA Sports FIFA-játékának kommentátora volt. 2001-ben a Brit Birodalmi Rend Tisztjévé avatták.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
2026.08.14. 22:21

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
2026.08.14. 15:41

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
2026.08.14. 11:42

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
2026.08.14. 10:53

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43