Guardiola Sanét már pótolta, jön Stones, Otamendi és... Jesus?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 06:42
null
Körülbelül ennyi millió eurót visz haza Sané utóda (Fotó: AFP)
A koronavírus és a gazdasági világválság árnyékában sem szünetel az átigazolási időszak, s mint 2008 óta mindig, ezúttal is megkíséreljük ráncba szedni a topligák jöttek-mentekjeit. A második hetet szokásainknak megfelelően Angliában kezdjük, mégpedig a Manchester Cityvel.


Az is a szép a futballban, hogy a pénz csak legritkább esetben lő gólokat, és hiába költ el a szegény egyszeri milliárdos sokcsillárd eurót és fontot az átigazolási piacon, a nemzetközi sikereket egészen egyszerűen nem lehet gyorsan megvenni – ha nem így lenne, akkor évek óta a PSG és a Manchester City vívná egymással a Bajnokok Ligája-döntőket.

A City még a hazai vizeken sem egyértelmű úr, lásd a mostani idényét, aligha elégedettek egy Ligakupa-arannyal a nyári közel 200 millió eurós költekezés után, Pep Guardiolának most már a BL-ben kell valami egészen nagyot (értsd: végső győzelem) alakítania. A spanyol mester 2016-ban foglalta el a City kispadját, és szava sem lehet a vezetőire, és nemcsak évi 25 millió eurós bruttó bére miatt, hanem azért, mert az előző négy évben vehetett kapust (Claudio Bravo, Ederson), védőt (John Stones, Aymeric Laporte, Benjamin Mendy, Kyle Walker, Danilo, Douglas Luiz, Joao Cancelo, Angelino, Pedro Porro), középpályást (Ilkay Gündogan, Rodri), szélsőt (Leroy Sané, Nolito, Bernardo Silva, Rijad Mahrez) és csatárt (Gabriel Jesus), hogy csak a tízmillió eurón felüli transzfereket citáljuk. És elődei sem üldögéltek karba font kézzel, Manchesterbe érkezése előtt Kevin De Bruyne, Raheem Sterling, Nicolás Otamendi jött például a klubhoz.

Nem úgy az egyeduralom, és a fő célt, a BL-trónra lépést sem érték még el Guardioláék, ez utóbbira ugyebár még van esélyük ebben az idényben, ugyanakkor máris dolgoznak az illetékesek az erősítéseken. Muszáj, mert Leroy Sanét elvitte 45 millió euróért a Bayern München (2.5 millió még az előző eladóé, a Schalkéé), a 34 éves David Silva szerződését nem hosszabbították meg (a Lazio hároméves kontraktussal csábítja, évi 4.5 millió eurós fizetéssel), és mehet a Guardiola által egykoron nagy reményekkel igazolt kapus, a 37 esztendős Claudio Bravo is.

Mivel az előző években a City-keretbe nem férő játékosokat néha meglepően jó áron tudták eladni, kevesen tértek vissza kölcsönből, a 22 éves védő, Tosin Adarabioyo, a vele egykorú karmester, Mesino Rjotaro még nem az első csapat szintje, nagy jövő áll ellenben a felnőttek közé a minap felkerült 18 esztendős bekk, a jól megtermett Taylor Harwood-Bellis, aki a korosztályos válogatottak állandó tagja volt, és a nagyok között az FA-kupában góllal debütált.

Aki azonnali erősítést jelenthetne, az a venezuelai szűrő, Yangel Herrera, akinek kölcsönben nem igazán ment a Huescában, ellenben legutóbb a Granadában alapember volt, még öt kanadai pontot is szerzett, tizennégy sárga lap (és nulla kiállítás!) mellett. Pontosabban: azonnali erősítés lehet, ha nem számolják be a Valenciával Ferran Torres vételárába. A jobbhátvéd Pedro Porro értéke is majdnem tízmillió euró a Transfermarkt szerint, ő Real Valladolidtól tért meg, közepes idénnyel a háta mögött, és középhátvéd Philippe Sandler sem remekelt az Anderlechtben. A szélső Patrick Roberts egyelőre csak a másodosztályban bizonyított, a sokszoros válogatott amerikai kapus, Zack Steffen Bravo távozásában bízhat, az ausztrál támadó, Daniel Arzani két évet töltött kölcsönben a Celticnél, másfél évig sérült volt.

John Stonest az Arsenal és az Everton hívja, Eric Garcíát a Barcelonával hozták hírbe, a 32 esztendős Nicolás Otamendit a Betisszel; Porróért a Sporting CP jelentkezett be egy 8.5 milliós vételi opciós kölcsönszerződéssel. Raheem Sterling ugyebár a Real Madrid kapcsán merült fel, Gabriel Jesusé pedig egy merész vágással az Internél, onnan Lautaro Martínez jöhetne Sergio Agüero utódjának, míg Otamendit Olekszandr Zincsenkóval együtt csomagban vinné a Napoli,

Sergi Roberto játékának nagy tisztelője Guardiola, a sokoldalú spanyol kedvéért feláldozná Eric García játékjogát is, a 19 éves argentin középpályás, a13.5 millióért plusz bónuszokért vihető Thiago Almada kegyeiért a Valenciával, a Leedsszel és az Interrel fut versenyt. A fiatal játékos az argentin élvonal legértékesebb labdarúgója! Sokkal-sokkal többet zsebelhet be a Sevilla a Liverpool által is monitorozott középső védőért, Diego Carlosért, akinek 77 millió euró a kivásárlási ára, az igazi sem lesz ennél jóval olcsóbb. Ehhez képest a Nathan Akéért a Bournemouth által kért 45 millió euró jutányos ár: a világ 15 legdrágábban megvásárolt védőjéből öt a Cityé, bár az Eliaquim Mangaláért kiadott 45 millió euró értelmét most ne feszegessük...

(FRISS: közben kiderült, 45.3 millió euróért megvette Akét a City.)

Aké megszerzése a szakértők szerint nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Nápoly nem tudja 90 millió euróért eladni a Citynek Kalidou Koulibalyt, illetve ebbe az összegbe beszámolni a fenti duót, a másik állítólagos City-célpont José Giménezért egyébként legalább százmilliót kér az Atlético Madrid.


23 millió készpénz és tizenkétmillió bónusz, ennyi az ára Ferran Torresnek,
mínusz ugyebár egy dél-amerikai szűrő lehet, a fiatal spanyol Sané utóda Manchesterben, a Valenciában az előző idényben 44 mérkőzésen 6 gólt lőtt, és adott 8 gólpasszt. És jóval könnyebb volt megvenni őt, mint Adama Traorét, azért is, mert Torresnek már csak egy éve volt hátra a szerződéséből Valenciában. A remek Sané helyett egy másik remek, és igen motivált szélsője lett a Citynek, nem mellesleg a Dortmund, a Juventus, a Liverpool és a Real Madrid orra elől sikerült megszerezni őt. Dani Ceballos ára 25 millió euró, az ő leigazolásával ráadásul meg lehet gyengíteni az Arsenalt.

David Alaba szerződése jövőre lejár Münchenbe, a bajoroktól a játékos ügynöke évi húszmillió eurós fizetést kér, Manchesterben vígan megadnák neki... Thiago Alcántara Guardiola régi ismerőse, hogy a beosztottja legyen, azért 50 millió eurót kér a Bayern. Még csak 17 éves a brazil Diego Rosa, a középső középpályásért tízmilliót kaphat a Gremio, bónusszal, és visszatérhet a szintén brazil, anno Manchesterben munkavállalási engedélyt nem kapó szűrő, Douglas Luiz (Aston Villa); de a bayernes Mickaël Cuisance és a milános Iszmael Bennaszer is Pep-célpont a sajtó szerint, akár csak az Aston Villa támadó középpályása, Jack Grealish.

Felmerült még a védelembe kiszemeltként Armel Bella-Kotchap (Bochum), az ESPN jelöltje, Pau Torres (Villarreal), Rúben Dias (Benfica), Milan Skriniar (Inter), Ben Chilwell (Leicester City), Lucas Digne (Everton), a walesi Cameron Coxe (Solihull Moors), Nicolás Tagliafico (Ajax) és a csapat nélküli Jan Vertonghen is, a legérdekesebb pletyka, amit olvastunk, az egy Gabriel Jesus, Lautaro Martínez csere volt, és olvashattunk még Douglas Costa (Juventus) és a City liezonjáról is.


Mindkét manchesteri gigásszal tárgyal a szuperügynök Jorge Mendes, és védence már mindkét csapat főhadiszállását megtekintette, de egyelőre csak a United tett érte ajánlatot: a 19 éves francia U21-es válogatott bal oldali mindenes, Rayan Ait Nouri (és az Angers kasszája) szép jövő előtt áll, játékjogának értéke a Transfermarkt szerint már most kerek húszmillió euró!

Sergio Agüero megbízhatóan termeli a gólokat, de már 32 éves, jelenleg térdműtétje után lábadozik, előtte 32 mérkőzésen 23 gólt szerzett – Gabriel Jesus 51 találkozón jutott ugyanennyi találatig, de a Premier League-ben ő csak kétszer döntött el egyedül mérkőzést, azaz szerezte meg a mérkőzés egyetlen vagy összes találatát.

A The Guardian szerint Guardiola ezen a nyáron 160 millió euróért vásárolhat, de nem világos, ebben az összegben benne van-e már Sané ára. A megszorítások a Cityt is érintik, illetve a pénzügyi Fair Play-re is ügyelniük kell, legalábbis addig, amíg egy katari tevepatkoló- és gombfociklub klub nem köt velük egy évi 133 milliós reklámszerződést, abszolúte a pénzügyi szabályosság jegyében.

Apropó, megszorítások: Koulibaly havi egymillió eurós fizetést kér a Citytől.

Amióta egyébként átvette az új tulajdonos a Cityt, tizenegy év alatt jó 2 milliárd eurót költött játékosok megszerzésére (1.76 milliárd eurót a játékjogokra és ki tudja még mennyit ügynökökre és aláírási pénzekre), és 551 millió euróért adott el. Az előbbi summa azóta, tehát 2009 nyara óta értve rekord, második a Barcelona 1.62 milliárddal (925 millió bevétellel), harmadik a Juventus 1.48 milliárdos költéssel (991 milliós bevétellel), negyedik a Chelsea (1.46 milliárd, 999 millió) és ötödik a Real Madrid (1.42 milliárd, 860 millió).

Érdekesség még, hogy a legtöbbet költő 25 klub közül csak hárman mutatnak fel pluszt az elmúlt 11 esztendőben: a Monaco (63 millió), a Dortmund (69) és a Sevilla (52), de nagy a gyanúnk, ezeket bőven elvitték az igazolások járulékos költségei.

A legtöbb nyereséget nem meglepő módon a Benfica (586 millió euró) halmozta fel, a Porto (378), az Ajax (314), a Lille (255), a Red Bull Salzburg (221) és a Sporting CP (211) előtt.

A PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2020 NYARA

FC ARSENAL
ÉRKEZETT:
Pablo Marí (Flamengo, kölcsön után végleg, 8 000 000 euró), Cédric Soares (ingyen)
Kölcsönből vissza: Konsztantinosz Mavropanosz (Nürnberg), William Saliba (St.-Étienne), Henrih Mhitarjan (Roma), Mohamed el-Neni (Besiktas), Dejan Iliev (Jagiellonia Bialystok)
TÁVOZOTT:
Kölcsönbe: Konstantinos Mavropanos (VfB Stuttgart)
Kölcsönből vissza: Cédric Soares (Southampton), Dani Ceballos (Real Madrid)

ASTON VILLA
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: James Bree (Luton), Lovre Kalinic (Toulouse), Scott Hogan (Birmingham), Andre Green (Charlton)
TÁVOZOTT: Borja Bastón (szerződése lejárt), James Chester (Stoke City, ingyen), Matija Szarkics (Wolverhampton, ingyen), Andre Green (szerződése lejárt), Rushian Hepburn-Murphy (Pafosz, ingyen)
Kölcsönből vissza: Danny Drinkwater (Chelsea), Pepe Reina (Milan)

BRIGHTON AND HOVE ALBION
ÉRKEZETT:
Adam Lallana (Liverpool, ingyen), Jensen Weir (Wigan, 550 000 euró), Joël Veltman (Ajax, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Leo Östigard (St. Pauli), Florin Andone (Galatasaray), Percy Tau (FC Bruges), Leon Balogun (Wigan), Viktor Gyökeres (St. Pauli), Tudor Baluta (Den Haag), Christian Walton (Blackburn), Jan Mlakar (Wigan), Matt Clarke (Derby County)
TÁVOZOTT: Anthony Knockaert (Fulham, kölcsön után végleg, 11 700 000), Beram Kajal (szerződése lejárt), Ezequiel Schelotto (szerződése lejárt), Leon Balogun (Rangers, i.)
Kölcsönbe: Percy Tau (Anderlecht)
Kölcsönből vissza: Ben White (Leeds)

FC BURNLEY
ÉRKEZETT:
TÁVOZOTT:
Jeff Hendrick (szl.), Aaron Lennon (szl.), Joe Hart (szl.)

FC CHELSEA
ÉRKEZETT:
Timo Werner ( RB Leipzig, 53 000 000), Hakim Zijes (Ajax, 40 000 000)
Kölcsönből vissza: Faustino Anjorin (Atlético Mineiro), Ethan Ampadu (RB Leipzig), Abdul Rahman Baba (Mallorca), Victor Moses (Inter), Tiemoué Bakayoko (Monaco), Danny Drinkwater (Aston Villa), Charly Musonda (Vitesse), Davide Zappacosta (Roma), Kenedy (Getafe)
TÁVOZOTT: Álvaro Morata (Atlético Madrid, kölcsön után végleg, 56 000 000), Mario Pasalic (Atalanta, kv., 15 000 000), Nathan (kv., Atlético Mineiro, 3 000 000), Perdro (szl.), Willian (szl.)
Kölcsönbe: Danilo Pantics (Csukaricski)

CRYSTAL PALACE
ÉRKEZETT:
Nathan Ferguson (West Bromwich, i.)
Kölcsönből vissza: Connor Wickham (Sheffield Wednesday), Jaroslaw Jach (Rakow Czestochowa)
TÁVOZOTT: Scott Dann (szl.), Stephen Henderson (szl.)

FC EVERTON
ÉRKEZETT:
Niels Nkounkou (Olympique Marseille B, 270 000)
Kölcsönből vissza: Luke Garbutt (Ipswich), Yannick Bolasie (Sporting CP), Cenk Tosun (Crystal Palace), Muhamed Besic (Sheffield United), Jonjoe Kenny (Schalke), Jonas Lössl (Huddersfield), Kieran Dowell (Wigan), Sandro Ramírez (Valladolid), Matthew Pennington (Hull)
TÁVOZOTT: Morgan Schneiderlin (Nive, 2 230 000), Maarten Stekelenburg (Ajax, i.), Cuco Martina (szl.), Luke Garbutt (szl.), Oumar Niasse (szl.), Leighton Baines (visszavonult)
Kölcsönből vissza: Djibril Sidibé (Monaco)

FULHAM
ÉRKEZETT:
Anthony Knockaer (Brighton, kv., 11 700 000)
Kölcsönből vissza: André Zambo Anguissa (Villarreal)
TÁVOZOTT:
Kölcsönből vissza: Harry Arter (Bournemouth), Harrison Reed (Huddersfield)

LEICESTER CITY
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: Iszlam Szlimani (Monaco), Fousseni Diabaté (Amiens), Filip Benkovic (Bristol City), Rasid Gezzal (Fiorentina), Andy King (Huddersfield ), Adrien Silva (Monaco)
TÁVOZOTT: Andy King (szl.), George Thomas (Queens Park, i.), Nampalys Mendy (szl.)
Kölcsönből vissza:
Ryan Bennett (Wolverhampton)

FC LIVERPOOL
ÉRKEZETT: Konsztantinosz Cimikasz (Olympiakosz, 13 000 000)

Kölcsönből vissza: Ben Woodburn (Oxford United), Marko Grujics (Hertha), Taiwo Awoniyi (Mainz), Sheyi Ojo (Rangers), Loris Karius (Besiktas), Ovie Ejaria (Reading), Harry Wilson (Bournemouth)
TÁVOZOTT: Nathaniel Clyne (szl.), Adam Lallana (Brighton, i.), Dejan Lovren (Zenit, 12 000 000), Andy Lonergan (szl.)

LEEDS UNITED
ÉRKEZETT:
Hélder Costa (Wolverhampton, kv., 17 700 000), Illan Meslier (Lorient, kv., 6 500 000)
Kölcsönbe: Jack Harrison (Manchester City)
Kölcsönből vissza: Jay-Roy Grot (Vitesse), Laurens De Bock (Den Haag)
TÁVOZOTT:
Kölcsönbe:
Laurens De Bock (Waregem)
Kölcsönből vissza:
Jean-Kévin Augustin (RB Leipzig), Ben White (Brighton), Jack Harrison (Manchester City)

MANCHESTER CITY
ÉRKEZETT:
Yan Couto (Coritiba, 6 000 000), Issa Kaboré (Mechelen, 4 500 000), Taylor Harwood-Bellis (Manchester City U23), Ferran Torres (Valencia, 23 000 000), Nathan Aké (Bournemouth, 45 300 000)
Kölcsönből vissza: Mesino Rjotaro (Heart), Daniel Arzani (Celtic), Ante Palaversa (Oostende), Luka Ilics (NAC Breda), Aleix García (Mouscron), Marlos Moreno (Santos Laguna), Philippe Sandler (Anderlecht), Pedro Porro (Valladolid), Angelino (RB Leipzig), Zack Steffen (Fortuna Düsseldorf), Tosin Adarabioyo (Blackburn), Patrick Roberts (Middlesbrough), Arijanet Muric (Nottingham Forest), Jack Harrison (Leeds), Yangel Herrera (Granada)
TÁVOZOTT: Leroy Sané (Bayern München, 45 000 000), Aleix García (szl.), David Silva (szl.), Claudio Bravo (szl.)
Kölcsönbe: Itakura Ko (Groningen), Issa Kaboré (Mechelen), Jack Harrison (Leeds), Daniel Arzani (Utrecht)
Kölcsönből vissza: Scott Carson (Derby County)

MANCHESTER UNITED
ÉRKEZETT:

Kölcsönből vissza: Alexis Sánchez (Inter), Marcos Rojo (Estudiantes), Chris Smalling (Roma), Cameron Borthwick-Jackson (Oldham), Dean Henderson (Sheffield United)
TÁVOZOTT: Cameron Borthwick-Jackson (szl.)

NEWCASTLE UNITED
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: Jacob Murphy (Sheffield Wednesday), Asraf Lazaar (Cosenza), Freddie Woodman (Swansea)
TÁVOZOTT: Rob Elliot (szl.), Jack Colback (Nottingham Forest, i.)
Kölcsönből vissza: Jetro Willems (Eintracht Frankfurt), Valentino Lazaro (Inter), Danny Rose (Tottenham), Nabil Bentaleb (Schalke)

SHEFFIELD UNITED
ÉRKEZETT:

Kölcsönből vissza: Callum Robinson (West Bromwich), Mark Duffy (Den Haag), Ravel Morrison (Middlesbrough)
TÁVOZOTT: Mark Duffy (szl.), Jack Rodwell (szl.), Kieron Freeman (szl.), Phil Jagielka (szl.), Leon Clarke (szl.)
Kölcsönből vissza: Panajotisz Recosz (Leverkusen), Muhamed Besic (Everton), Dean Henderson (Manchester United), Richairo Zivkovic (Csancsung Jataj)

FC SOUTHAMPTON
ÉRKEZETT:
Kyle Walker-Peters (Tottenham, kv., 13 300 000)
Kölcsönből vissza: Fraser Forster (Celtic), Josh Sims (New York RB), Wesley Hoedt (Antwerpen), Josida Maja (Sampdoria), Guido Carrillo (Leganés), Cédric Soares (Arsenal), Mario Lemina (Galatasaray)
TÁVOZOTT: Cédric Soares (Arsenal, i.), Josida Maja (szl.), Pierre-Emile Höjbjerg (Tottenham, 16 600 000)
Kölcsönből vissza: Kevin Danso (Augsburg), Kyle Walker-Peters (Tottenham)

TOTTENHAM HOTSPUR
ÉRKEZETT:
Giovani Lo Celso (Betis. kv., 32 000 000), Pierre-Emile Höjbjerg (Southampton, 16 600 000)
Kölcsönből vissza: Cameron Carter-Vickers (Luton), Danny Rose (Newcastle)
TÁVOZOTT: Michel Vorm (szl.), Jan Vertonghen (szl.), Kyle Walker-Peters (Southampton, kv., 13 300 000), Jack Clarke (Queens Park)

WEST BROMWICH ALBION
ÉRKEZETT:
Oliver Burke (Alavés)
TÁVOZOTT: Nathan Ferguson (Crystal Palace, i.), Lee Peltier (szl.), Chris Brunt (szl.), Ali al-Habszi (szl.), Gareth Barry (szl.)
Kölcsönből vissza: Filip Krovinovic (Benfica), Grady Diangana (West Ham), Matheus Pereira (Sporting CP), Callum Robinson (Sheffield United)

WEST HAM UNITED
ÉRKEZETT:
Tomas Soucek (Slavia Praha, kv., 16 200 000)
Kölcsönből vissza: Grady Diangana (West Bromwich), Szead Hakszabanovics (Norrköping), Winston Reid (Kansas City), Roberto (Alavés), Josh Cullen (Charlton), Jordan Hugill (Queens Park)
TÁVOZOTT: Pablo Zabaleta (szl.), Carlos Sánchez (szl.)

WOLVERHAMPTON WANDERERS
ÉRKEZETT:
Matija Szarkics (Aston Villa, ingyen)
Kölcsönből vissza: Roderick Miranda (Famalico), Léo Bonatini (Guimaraes), Ryan Bennett (Leicester)
TÁVOZOTT: Hélder Costa (Leeds, kv., 17 700 000)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

NORWICH CITY
ÉRKEZETT:
Sebastian Soto (Hannover, i.), Bali Mumba (Sunderland U23, 385 000), Przemyslaw Placheta (Slask Wroclaw, 3 000 000), Jacob Lungi Sörensen (Esbjerg)
Kölcsönből vissza: Rocky Bushiri (St. Truiden), Philip Heise (Nürnberg)
TÁVOZOTT:
Rocky Bushiri (Mechelen)
Kölcsönbe: Carlton Morris (MK Dons)
Kölcsönből vissza: Ondrej Duda (Hertha)

AFC BOURNEMOUTH
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: Asmir Begovic (Milan), Jermain Defoe (Rangers), Brad Smith (Cardiff), Harry Arter (Fulham)
TÁVOZOTT:
Jermain Defoe (Rangers, i.), Charlie Daniels (szl.), Andrew Surman (szl.), Jordon Ibe (szl.), Simon Francis (szl.), Ryan Fraser (szl.), Artur Boruc (Legia Warszawa, i.), Nathan Aké (Manchester City, 45 300 000), Brad Smith (szl.)
Kölcsönből vissza: Harry Wilson (Liverpool)

FC WATFORD
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: Jerome Sinclair (Venlo), Ken Sema (Udinese), Pontus Dahlberg (Emmen), Marc Navarro (Leganés), Cucho Hernández (Mallorca), Ben Wilmot (Swansea)
TÁVOZOTT: Adrian Mariappa (szl.), Heurelho Gomes (szl.), José Holebasz (szl.),
Dimitri Foulquier (kv., 2 000 000)
Kölcsönbe: Pontus Dahlberg (Häcken)

Lezárva szerdán reggel, vastaggal az elmúlt hét nap átigazolásai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik