Gigászi bukások a Liverpoolnál, Capoue a Tottenhamé

Vágólapra másolva!
2013.08.19. 16:29
null
Túlzás állítani, hogy Carroll és Downing bombaüzlet volt Liverpoolban – a West Hamnél még azok lehetnek <br />(Fotók: Action Images)
Elmúlt egy hét anélkül, mégpedig ismét, hogy az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Premier League gigászai erősítettek volna, ám nehogy azt higgyük, hogy a többiek ne költöttek volna el újabb eurótízmilliókat.

 

A Southampton például több szempontból is képes volt 15.1 millió eurót fizetni az AS Roma számkivetett csatáráért, Pablo Osvaldóért. A 27 éves olasz-argentin támadót nem azért adta el a római klub, mert gyenge formában lenne, az elmúlt idényben például 29 bajnokin 16 gólt lőtt és adott két gólpasszt is – ám sem vezetői, sem a szurkolók nem fogadták őt a szívükbe (a Lazio elleni elveszített kupadöntőn telt be a pohár, miután összetűzött mesterével). A nyári felkészülés során az ultrák képesek voltak 100 kilométereket utazni csak azért, hogy tüntessenek ellene...

Pablo Osvaldo újra országot váltott
Pablo Osvaldo újra országot váltott

A „farkasok" nem kötöttek bombaüzletet vele, még úgy sem, ha az angoloktól a most kikötött kétmilliós bónusz is „leesik", hiszen két éve 16 millióért vették az Espanyoltól; de az is igaz, hogy rosszul sem jártak, hiszen azért 28 gólt csak lőtt két idény alatt, ami a Serie A-ban semmilyen körülmények között nem elhanyagolandó teljesítmény. Ezért is került be az olasz válogatottba, ahonnan azonban Cesare Prandelli kirakta a magatartási normák megsértéséért. Most Osvaldo, akit az olasz újságírók sokszor csak „holdkórosként" emlegetnek, ismét egykori espanyolos mestere, Mauricio Pochettino kezei alatt játszhat – klubrekordért vették a csatárt, és klubrekord összeget, heti 71.5 ezer eurót keres majd 2017-ig.

Osvaldót egyébként a Napoli, a Fiorentina, a Fulham és a Tottenham elől szipkázták el a „szentek", akik egyébként sem kukoricáztak a nyáron, hiszen korábban Victor Wanyamáért 14.5, Dejan Lovrenért 10.5 milliót fizettek.

A Fulhamnek Osvaldo helyett be kellett érnie Darren Benttel, igaz, Bent sem akárki: míg Osvaldóért (Osvaldo nem fogad senkit – emlékeznek még az Akit Bulldózernek hívtak c. filmre?) karrierje során összesen 46.2, őérte 65 millió eurót fizettek. Azért ez a két adat sokat elárul napjaink labdarúgásáról...

Bent megváltóként érkezett az Aston Villához 2011 telén, 21.5 millióért, de finoman szólva sem váltotta meg a világot, a legutóbbi idényt 3 találattal zárta. Mivel a szerződése 2015-ig szól, megvenni senki nem akarta, így a birminghamiek a kölcsönadása mellett döntöttek, és a Fulham jutányos áron, 2.4 millió euróért meg is kapta, egy esztendőre.

Három transzferrel jelentkezett a Crystal Palace, ahová érkezett az egykori francia U21-es válogatott balhátvéd, Florian Marange, akire nem tartott igényt a Bordeaux, de új klubja is csak egyéves megállapodást kötött vele, elővigyázatosan. Háromszor szerepelt a felnőttválogatottban a skót Neil Alexander, még 2006-ban, amely tényből kiviláglik, hogy nem tinédzser már a kapus: a 35 éves „cerberus" az elmúlt idényben a Rangers alapembere volt. Ő is csupán egy évre kötelezte el magát, akárcsak Maruan Samah, akit már jó ideje árul az Arsenal: a franciaországi születésű marokkói 1.2 millióért érkezett, azonban egy évvel megtoldódik a kontraktusa kölcsönös elégedettség esetén.


Nos, ez utóbbi kritériumot ritkán emlegették mostanában az egykori bordeaux-ival kapcsolatban az Arsenalnál, ahová még 2010-ben került, ingyen. A Torghelle Sándor távozása után az igazi gólvágójukat még ma is kereső „kristálypalotások" egyébként a nyáron szert tettek már egy francia (Elliot Grandin), egy skót (Stephen Dobbie), egy legendás veterán (Kevin Phillips) és egy drága (Dwight Gayle) támadóra is.

A Samah-ügyet nemcsak nyelvészkedő fórumozóink, hanem Mario Götze is figyelemmel kísérte, ugyanis egy közösségi oldalon kijelentette a német csillag, hogy Samah aranylabdás lehet idén, Cristiano Ronaldónak és Lionel Messinek semmi esélye sincs ellene eme versengésben – nem, nem kezdődött még meg a sörfesztivál Münchenben, Götze nem tartózkodott túl sokat fedetlen fővel a napon, hanem mint kiderült, feltörték a felhasználói fiókját (vagy legalábbis ezzel mentegetőzik).

Sokat költött a múlt héten, de aligha hiába a Tottenham, ahová érkezett 11 millióért a 25 éves francia szűrő, Étienne Capoue. A hétszeres válogatott középső középpályást több neves klub is csábítgatta a Toulouse-tól, végül Londonba írt alá, négy évre. Érkeztével tovább erősödött a Spurs középpályájának közepe, amely eddig sem volt éppen karácsonyi puding szilárdságú – Sandro, Scott Parker, Paulinho, Tom Carroll, Moussa Dembélé, Lewis Holtby, Jake Livermore és Tom Huddlestone sorakozott itt. Kell azonban a múlt idő, mivel utóbbi kettőt leépítette André Villas-Boas. A 26 éves, egykor hatalmas ígéret, négyszeres felnőttválogatott Tom Huddlestone 5.8 millió euró ellenében a Hull Cityhez került, hogy alapemberként végre kibontakoztassa önmagát, míg a nála három évvel fiatalabb Jake Livermore, aki egy alkalommal szintén magára ölthette a „háromoroszlános" mezt, ugyanoda csak kölcsönbe került.

Mint említettük, a Tottenham a nyáron elengedte ingyen az anno 22 millióért vett David Bentleyt, tehát nem kicsit bukott rajta a klub (ráadásul egy Bentley fenntartása köztudomásúlag sokba kerül). Ez irányú kínjaikat átérezte a Liverpool is, amikor a West Hamnek 5.8 millióért eladta Stewart Downingot, akit két éve 17 millióval többért vett a Villától. Jól járt vele a WHU, akárcsak Andy Carroll-lal, akit ugyanonnan összesen 19 millióért szerzett meg, miközben a Pool korábban 41-ért tett rá szert.

Azért a PL-ben sem minden transzfer papsajt...

AZ ANGOL PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2013 NYÁR
ARSENAL
Érkezett: Denílson (kölcsönből vissza, Sao Paulo), Joel Campbell (kv., Real Betis), Wellington Silva (kv., Ponferradina), Pak Csu Jung (kv., Celta Vigo), Nicklas Bendtner (kv., Juventus), Johan Djourou (kv., Hannover), André Santos (kv., Gremio), Maruan Samah (kv., West Ham), Emmanuel Frimpong (kv., Fulham), Mijaicsi Rjo (kv., Wigan), Yaya Sanogo (Auxerre, i.)
Távozott: Martin Angha (Nürnberg, ingyen), Denílson (Sao Paulo, i.), Reice Charles-Cook (Bury, i.), James Shea (szerződése lejárt), Sanchez Watt (szl.), Philip Roberts (Falkirk, i.), Nigel Neita (szl.), Josh Rees (szl.), Conor Henderson (szl.), Jernade Meade (szl.), Szamir Bihmutin (szl.), Sead Hajrovic (szl.), Elton Monteiro (FC Bruges, i.), Jordan Wynter (Bristol City, i.), Craig Eastmond (Colchester, i.), Kyle Ebecilio (Twente, i.), Sébastien Squillaci (Bastia, i.), Andrej Arsavin (Zenit, i.), Francis Coquelin (k., Freiburg), Vito Mannone (Sunderland, 2.400.000), Johan Djourou (k., Hamburg, 750.000), Jernade Meade (Swansea, i.), André Santos (Flamengo, i.), Joel Campbell (k., Olympiakosz, i.), Ignasi Miquel (k., Leicester, i.), Gervinho (AS Roma, 8.000.000), Sead Hajrovic (Grasshoppers), Chuks Aneke (k., Crewe, i.), Wellington Silva (k., Real Murcia, i.), Maruan Samah (Crystal Palace, 1.200.000)
ASTON VILLA
Érkezett: Alekszandar Tonev (Lech Poznan, 3.000.000), Jores Okore (Nordsjaelland, 4.700.000), Leandro Bacuna (Groningen, 1.000.000), Nicklas Helenius (Aalborg, 1.400.000), Antonio Luna (Sevilla, 2.000.000), Jed Steer (Norwich City, i.), Jean Makoun (kv., Stade Rennes), Alan Hutton (kv., Mallorca), Nathan Delfouneso (kv., Blackpool)
Távozott: Andy Marshall (Millwall, i.), Jean Makoun (Stade Rennes, 3.000.000), Richard Dunne (QPR., i.), Eric Lichaj (Nottingham Forest, i.), Brett Holman (al-Naszr Dubaj), Derrick Williams (Bristol City, i.), Simon Dawkins (kv., Tottenham), Samir Carruthers (k., MK Dons, i.), Graham Burke (k., Shrewsbury, i.), Nathan Delfouneso (k., Blackpool), Darren Bent (k., Fulham, 2.400.000)
CARDIFF CITY
Érkezett: Andreas Cornelius (FC Köbenhavn, 8.700.000), John Brayford (Derby, 1.740.000), Steven Caulker (Tottenham, 9.150.000), Simon Moore (Brentford), Gary Medel (Sevilla, 13.000.000)
Távozott: Stephen McPhail (szl.), Jesse Darko (szl.), Nathaniel Jarvis (szl.), Elliot Parish (Bristol City, i.), Heidar Helguson (szl.), Jesse Darko (AO Episzkopi, i.), Ben Nugent (k., Brentford, i.), Joe Ralls (k., Yeovil, i.)
CHELSEA
Érkezett: George Saville (kv., Brentford), Todd Kane (kv., Blackburn), André Schürrle (Bayer Leverkusen, 22.000.000), Anjur Osmanovic (kv., Lärje-Angereds), Jeffrey Bruma (kv., Hamburg), Tomas Kalas (kv., Vitesse), Patrick van Aanholt (kv., Vitesse), Ulises Dávila (kv., Sabadell ), Kevin de Bruyne (kv., Werder Bremen), Thorgan Hazard (kv., Zulte-Waregem), Gaël Kakuta (kv., Vitesse), Michael Essien (kv., Real Madrid), Wallace (kv., Fluminense), Matej Delac (kv., Inter Zapresic), Lucas Piazón (kv., Málaga), Thibaut Courtois (kv., Atlético Madrid), Sam Hutchinson (kv., Nottingham Forest), Romelu Lukaku (kv., West Bromwich), Josh McEachran (kv., Middlesbrough), Marco van Ginkel (Vitesse, 9.400.000), Mark Schwarzer (Fulham, i.), Cristian Cuevas (O'Higgins, 1.900.000), Stipe Perica (NK Zadar, 2.450.000), Anjur Osmanovic (kv., Lärje-Angereds)
Távozott: Paulo Ferreira (visszavonult), George Saville (kölcsönbe, Brentford, i.), Todd Kane (kölcsönbe, Blackburn, i.), Amin Affane (Energie Cottbus, i.), Archange Nkumu (szl.), Ross Turnbull (szl.), Florent Malouda (Trabzonspor, i.), Josszi Benajun (szl.), Henrique Hilário (szl.), Jeffrey Bruma (PSV, 2.950.000), Thibaut Courtois (k., Atlético Madrid), Marko Marin (k., Sevilla), Patrick Bamford (k., MK Dons, i.), Nortei Nortey (szl.), Oriol Romeu (k., Valencia), Billy Clifford (k., Yeovil, i.), Matej Delac (k., Vojvodina, i.), Danny Pappoe (k., Colchester, i.), Milan Lalkovic (k., Walsall, i.), Sam Walker (k., Colchester, i.), Lucas Piazón (k., Vitesse), Cristian Cuevas (k., Vitesse, i.), Ross Turnbull (k., Doncaster, i.), Wallace (k., Inter, 1.500.000)
CRYSTAL PALACE
Érkezett: Jerome Thomas (West Bromwich, i.), Antonio Pedroza (kv., Monarcas Morelia), Dwight Gayle (Peterborough, 5.300.000), Stephen Dobbie (Brighton, 990.000), Ismail H'Maidat (OH Leuven U19), José Campana (Sevilla, 2.000.000), Kevin Phillips (Blackpool, i.), Osman Sow (Syrianska, i.), Elliot Grandin (Blackpool, i.), Neil Alexander (Rangers, i.), Maruan Samah (Arsenal, 1.200.000)
Távozott: Jermaine Easter (Millwall, i.), Alex Nimely (kv., Manchester City), Kevin Phillips (kv., Blackpool), Ashley Richards (kv., Swansea), Wilfried Zaha (kv., Manchester United), André Moritz (Bolton, i.), Aruna Dindane (szl.), Alex Marrow (Blackburn), Jason Banton (k., MK Dons, i.), Jack Holland (Bromley, i.)
EVERTON
Érkezett: Magaye Gueye (kv., Stade Brest), Gerard Deulofeu (k., Barcelona), Joel Robles (Atlético Madrid, 4.000.000), Antolín Alcaraz (Wigan, i.), Arouna Koné (Wigan, 7.000.000)
Távozott: Phil Neville (visszavonult), Thomas Hitzlsperger (szl.), Ján Mucha (Krilja Szovjetov Szamara, i.), Jake Bidwell (Brentford), Jasper Johns (Sheffield United, i.), Conor McAleny (k., Brentford, i.)
FULHAM
Érkezett: Sascha Riether (1.FC Köln, 1.400.000), Derek Boateng (Dnipro Dnipropetrovszk, i.), Fernando Amorebieta (Athletic Bilbao, i.), Maarten Stekelenburg (AS Roma, 5.600.000), Corey Gameiro (kv., Wellington Phoenix), Pajtim Kasami (kv., FC Luzern), David Stockdale (kv., Hull City), Matthew Briggs (kv., Watford), Adel Taarabt (k., QPR), Darren Bent (k., Aston Villa, 2.400.000)
Távozott: Jorgosz Karagunisz (szl.), Richard Peniket (szl.), Somogyi Csaba (szl.), Corey Gameiro (szl.), Mahamadou Diarra (szl.), Chris Baird (szl.), Mladen Petric (szl.), Mark Schwarzer (szl.), Simon Davies (szl.), Alex Smith (Swindon, i.), Sascha Riether (kv., 1.FC Köln), Eyong Enoh (kv., Ajax), Sztaniszlav Manolev (kv., PSV), Urby Emanuelson (kv., Milan), Emmanuel Frimpong (kv., Arsenal), Dan Burn (k., Birmingham), Mark Schwarzer (Chelsea, i.), Ryan Williams (k., Oxford United, i.)
HULL CITY
Érkezett: George Boyd (Peterborough, i.), Maynor Figueroa (Wigan, i.), Curtis Davies (Birmingham City, 2.650.000), Ahmed Elmohamadi (Sunderland, 2.300.000), Allan McGregor (Besiktas, 1.750.000), Cameron Stewart (kv., Blackburn), Aaron McLean (kv., Ispwich), Danny Graham (k., Sunderland), Steve Harper (Newcastle, i.), Yannick Sagbo (Évian, 1.800.000), Jake Livermore (k., Tottenham, 300.000), Tom Huddlestone (Tottenham, 5.800.000)
Távozott: Jay Simpson (szl.), Francis McCaffrey (szl.), Seyi Olofinjana (szl.), Daniel Emerton (szl.), Jamie Devitt (szl.), Andy Dawson (Scunthorpe, i.), Mark Cullen (Luton, i.), Danny East (Portsmouth, i.), Sonny Bradley (Portsmouth, i.), Paul McKenna (szl.), Gedo (kv., al-Ahli), Ahmed Elmohamadi (kv., Sunderland), David Stockdale (kv., Fulham), George Boyd (kv., Peterborough), Ahmed Fathi (kv., al-Ahli), Ben Amos (kv., Manchester United), Mark Oxley (k., Oldham), Jack Hobbs (k., Nottingham Forest, i.), Corry Evans (Blackburn, 581.000), Tom Cairney (k., Blackburn, i.), Danny Emerton (Northampton, i.)
LIVERPOOL
Érkezett: Kolo Touré (Manchester City, i.), Lloyd Jones (Liverpool U18), Luis Alberto (Sevilla, 8.000.000), Iago Aspas (Celta Vigo, 8.200.000), Simon Mignolet (Sunderland, 10.600.000), Dani Pacheco (kv., Huesca), Danny Wilson (kv., Hearts), Jay Spearing (kv., Bolton), Andy Carroll (kv., West Ham)
Távozott: Jamie Carragher (visszavonult), Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg, i.), Andy Carroll (West Ham, 17.500.000), Danny Wilson (Hearts, i.), Jonjo Shelvey (Swansea, 5.900.000), Suso (k., Almería), Michael Ngoo (k., Yeovil), Adorján Krisztián (k., Groningen, i.), Pepe Reina (k., Napoli, i.), Conor Coady (k., Sheffield United, i.), Jay Spearing (Bolton, 1.600.000), Jack Robinson (k., Blackpool, i.), Stewart Downing (West Ham, 5.800.000)
MANCHESTER CITY
Érkezett: Jack Byrne (Manchester City U18), Fernandinho (Sahtar Doneck, 40.000.000), Jesús Navas (Sevilla, 17.500.000), Mathias Bossaerts (Manchester City U18), Roque Santa Cruz (kv., Málaga), Ryan McGivern (kv., Hibernian), Alex Nimely (kv., Crystal Palace), Luca Scapuzzi (kv., Varese), Wayne Bridge (kv., Brighton), Sztevan Jovetics (Fiorentina, 26.000.000), Álvaro Negredo (Sevilla, 25.000.000)
Távozott: Carlos Tévez (Juventus, 9.000.000), Kolo Touré (Liverpool, i.), Roque Santa Cruz (Málaga, i.), Wayne Bridge (Reading, i.), Ryan McGivern (Hibernian, i.), Jérémy Helan (Sheffielf Wednesday), Karim Rekik (k., PSV), Maicon (AS Roma, 3.000.000), Reece Wabara (k., Doncaster, i.)
MANCHESTER UNITED

Érkezett: Guillermo Varela (Penarol, 1.750.000), Bebé (kv., Rio Ave), Federico Macheda (kv., VfB Stuttgart), Wilfried Zaha (kv., Crystal Palace), Sean McGinty (kv., Tranmere), Fábio (kv., Queens Park), Ángelo Henríquez (kv., Wigan), Ben Amos (kv., Hull City)

Távozott: Paul Scholes (visszavonult), John Cofie (Barnsley, i.), Reece Brown (Watford, i.), Luke McCullough (Doncaster, i.), Sean McGinty (Sheffield United, i.), Reece James (k., Carlisle, i.), Ryan Tunnicliffe (k., Ipswich, i.), Bebé (k., Pacos Ferreira)
NEWCASTLE UNITED
Érkezett: Sam Ameobi (kv., Middlesbrough), Shane Ferguson (kv., Birmingham City), Loic Rémy (k., QPR, 2.300.000)
Távozott: Steve Harper (Hull City, i.), Danny Simpson (Queens Park, i.), James Perch (Wigan, 870.000), James Tavernier (k., Shrewsbury, i.), Conor Newton (k., St. Mirren), Michael Richardson (k., Accrington, i.), Mehdi Abeid (k., Panathinaikosz, i.), Adam Campbell (k., Carlisle, i.)
NORWICH CITY
Érkezett: Declan Rudd (kv., Preston), Ricky van Wolfswinkel (Sporting CP, 10.000.000), Javier Garrido (Lazio, 1.500.000), James Vaughan (kv., Huddersfield) , Daniel Ayala (kv., Nottingham), Korey Smith (kv., Oldham), Tom Adeyemi (kv., Brentford), Nathan Redmond (Birmingham, 3.700.000), Martin Olsson (Blackburn, 2.900.000), Carlo Nash (Stoke City, i.), Leroy Fer (Twente, 5.500.000), Gary Hooper (Celtic, 6.300.000)
Távozott: Chris Martin (Derby County, i.), Declan Rudd (k., Preston, i.), George Francomb (Wimbledon, i.), Lee Camp (szl.), Korey Smith (Oldham, i.), Elliott Ward (Bournemouth, i.), Tom Adeyemi (Birmingham City, i.), Marc Tierney (Bolton Wanderers, i.), Simeon Jackson (szl.), Jed Steer (Aston Villa, i.), Javier Garrido (kv., Lazio), Kei Kamara (kv., Sporting Kansas City), James Vaughan (Huddersfield, i.), Grant Holt (Wigan, 3.000.000), Leon Barnett (Wigan), Andrew Surman (k., Bournemouth)
SOUTHAMPTON
Érkezett: Dejan Lovren (Olympique Lyon, 10.000.000), Li Tadanari (kv., FC Tokio), Billy Sharp (kv., Nottingham Forest), Danny Seaborne (kv., Bournemouth), Jonathan Forte (kv., Sheffield United), Ryan Dickson (kv., Bradford), Danny Butterfield (kv. Bolton), Lee Barnard (kv., Oldham), Dean Hammond (kv., Brighton), Victor Wanyama (Celtic Glasgow, 14.500.000), Pablo Osvaldo (AS Roma, 15.100.000)
Távozott: Tommy Forecast (Gillingham, i.), Alberto Seidi (szl.), Danny Butterfield (szl.), Danny Seaborne (szl.), Sam Hoskins (Yeovil, i.), Ryan Dickson (Colchester, i.), Vegard Forren (Molde. 2.000.000), Ben Reeves (MK Dons, i.), Richard Chaplow (Millwall, i.), Frazer Richardson (Middlesbrough, i.), Steve de Ridder (Utrecht, i.)
STOKE CITY
Érkezett: Maurice Edu (kv., Bursaspor), Alex Grant (Portsmouth, i.), Jack Butland (kv., Birmingham City), Erik Pieters (PSV, 3.600.000), Mamady Sidibé (kv., Tranmere), Rory Delap (kv., Barnsley), Matthew Upson (kv., Brighton), Marc Muniesa (Barcelona, i.)
Távozott: Michael Owen (visszavonult), Rory Delap (Burton, i.), Carlo Nash (Norwich, i.), Matthew Upson (Brighton, i.), Dean Whitehead (Middlesbough, i.), Matthew Lund (Rochdale, i.), Mamady Sidibé (szl.), Stefan Galinski (Boston United, i.)
SUNDERLAND
Érkezett: Modibo Diakité (Lazio, i.), Cabral (FC Basel, i.), Duncan Watmore (Altrincham), Valentin Roberge (Marítimo, i.), David Moberg Karlsson (IFK Göteborg, 1.750.000), Dzsi Dong Von (kv., Augsburg), Ahmed Elmohamadi (kv., Hull City), Vito Mannone (Arsenal, 2.400.000), Jozy Altidore (AZ Alkmaar, 10.000.000), Matthew Kilgallon (Blackburn, i.), El-Hadji Ba (Le Havre B, i.), Emanuele Giaccherini (Juventus, 7.500.000), Ondrej Celustka (k., Trabzonspor, 150.000)
Távozott: Ryan Noble (Burnley, i.), Titus Bramble (szl.), Adam Reed (Burton, i.), Simon Mignolet (Liverpool, 10.600.000), Kader Mangane (kv., al-Hilal), Danny Rose (kv., Tottenham), Ahmed Elmohamadi (Hull City, 2.300.000), Matthew Kilgallon (Blackburn, i.), Danny Graham (k., Hull City), Alfred N'Diaye (k., Eskisehirspor), Ben Wilson (Cambridge United, i.), James McClean (Wigan, 2.330.000)
SWANSEA CITY
Érkezett: José Canas (Real Betis, i.), Ashley Richards (kv., Crystal Palace), Leroy Lita (kv., Sheffield United), Jordi Amat (Espanyol, 2.900.000), Mark Gower (kv., Charlton), Jonjo Shelvey (Liverpool, 5.900.000), Gregor Zabret (Domzale, i.), Alejandro Pozuelo (Real Betis, 500.000), Alexandros Gogic (Olympiakos, i.), Wilfried Bony (Vitesse, 13.900.000), Jonathan de Guzmán (k., Villarreal), Jernade Meade (Arsenal, i.)
Távozott: Mark Gower (Charlton, i.), Jonathan de Guzmán (kv., Villarreal), Itay Shechter (kv., Kaiserslautern), Roland Lamah (kv., Osasuna), Dwight Tiendalli (szl.), Kyle Bartley (k., Birmingham), David Cornell (k., St. Mirren), Wales Gwion Edwards (k., St. Johnstone), Alan Tate (k., Yeovil, i.), Kemy Agustien (Brighton, i.)
TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett: Shaquile Coulthirst (Tottenham U18), Bongani Khumalo (kv., PAOK), Ryan Mason (kv., Lorient), Heurelho Gomes (kv., Hoffenheim), John Bostock (kv., Toronto FC), Danny Rose (kv., Sunderland), Nathan Byrne (kv., Swindon), Iago Falqué (kv., Almería), Massimo Luongo (kv., Swindon), Adam Smith (kv., Millwall), Kevin Stewart (kv., Crewe Alexandria), Simon Dawkins (kv., Aston Villa), Harry Kane (kv., Leicester), David Bentley (kv., Blackburn), Paulinho (Corinthians, 19.725.000), Nacer Chadli (Twente, 8.130.000), Roberto Soldado (Valencia, 30.000.000), Étienne Capoue (Toulouse, 11.000.000)
Távozott: William Gallas (szl.), Jack Barthram (Swindon, i.), John Bostock (Royal Antwerpen, i.), David Bentley (szl.), Jack Munns (szl.), Jake Nicholson (szl.), Dean Parrett (szl.), Nathan Byrne (Swindon, i.), Grant Hall (k., Swindon, i.), Massimo Luongo (k., Swindon, i.), Alex Pritchard (k., Swindon, i.), Ryan Mason (k., Swindon, i.), Clint Dempsey (Sounders FC, 6.800.000), Steven Caulker (Cardiff, 9.150.000), Bongani Khumalo (k., Doncaster), Adam Smith (k., Derby County, i.), Jake Livermore (k., Hull, 300.000), Tom Huddlestone (Hull, 5.800.000)
WEST BROMWICH ALBION
Érkezett: Jack Rose (West Bromwich U18), Craig Dawson (kv., Bolton), Nicolas Anelka (Juventus, i.), Diego Lugano (PSG, i.), Matej Vydra (k., Udinese)
Távozott: Romaine Sawyers (szl.), Gera Zoltán (szl.), Gonzalo Jara (Nottingham Forest, i.), Jerome Thomas (Crystal Palace, i.), Goran Popov (kv., Dinamo Kijev), Romelu Lukaku (kv., Chelsea) , Marc-Antoine Fortuné (Wigan, i.), Scott Allan (k., Birmingham), Shane Lewis (Walsall)
WEST HAM UNITED
Érkezett: Razvan Rat (Sahtar Doneck, i.), Adrián (Real Betis, i.), Andy Carroll (Liverpool, 17.500.000), Daniel Whitehead (Stockport), Alou Diarra (kv., Stade Rennes), Ravel Morrison (kv., Birmingham), Robert Hall (kv., Bolton), Duvan Esteban Zapata (Estudiantes, 7.800.000), Stewart Downing (Liverpool, 5.800.000)
Távozott: Carlton Cole (szl.), Emanuel Pogatetz (kv., Wolfsburg), Maruan Samah (kv., Arsenal), Jake Larkins (Leyton, i.), Gary O’Neil (QPR, i.), Wellington Paulista (kv., Cruzeiro), Andy Carroll (kv., Liverpool), Robert Hall (Bolton, i.), Declan Hunt (Histon, i.)
A KIESETT CSAPATOK
QUEENS PARK RANGERS
Érkezett: Danny Simpson (Newcastle United, i.), Joey Barton (kv., Olympique Marseille), Djibril Cissé (kv., al-Garafa), Anton Ferdinand (kv., Bursaspor), Alejandro Faurlín (kv., Palermo), Hogan Ephraim (kv., Toronto FC), Tal Ben Haim (kv., Toronto FC), Richard Dunne (Aston Villa, i.), Karl Henry (Wolverhampton, 1.200.000), Gary O’Neil (West Ham, i.), Charlie Austin (Burnley, 4.650.000)
Távozott: Radek Cerny (szl.), Tal Ben Haim (Standard Liege, i.), Rob Hulse (szl.), D. J. Campbell (Blackburn, i.), Adam Francis (szl.), Troy Hewitt (Walsall, i.), Jay Bothroyd (szl.), Fábio (kv., Manchester United), Djibril Cissé (Kuban Krasznodar, i.), Christopher Samba (Anzsi Mahacskala, 11.600.000), Jamie Mackie (Nottingham Forest, 1.150.000), José Bosingwa (Trabzonspor, i.), Adel Taarabt (k., Fulham), Loic Rémy (k., Newscastle, 2.300.000), Anton Ferdinand (Antalyaspor, i.), Shaun Derry (k., Millwall, i.), Pak Dzsi Szung (k., PSV, i.), Michael Harriman (k., Gillingham, i.), Michael Doughty (k., Stevenage, i.), Esteban Granero (k., Real Sociedad), Shaun Derry (k, Millwall, i.)
READING
Érkezett: Wayne Bridge (Manchester City, i.), Royston Drenthe (Alanyia Vlagyikavkaz, i.), Daniel Williams (Hoffenheim, 2.000.000), Karl Sheppard (kv., Shamrock Rovers)
Távozott: Joseph Mills (Burnley, i.), Mikkel Andersen (k., Randers), Brett Williams (Aldershot, i.), Angus MacDonald (szl.), Charlie Losasso (szl.), Nicholas Bignall (szl.), Jay Tabb (Ipswich Town, i.), Nicky Shorey (szl.), Noel Hunt (Leeds, i.), Ian Harte (szl.), Simon Church (Charlton, i.), Nick Arnold (k., Wycombe, i.), Uche Ikpeazu (Watford, i.), Ryan Edwards (k., Perth Glory), Daniel Carrico (k., Sevilla), Michael Hector (k., Aberdeen)
WIGAN ATHLETIC
Érkezett: Chris McCann (Burnley, i.), Mauro Boselli (kv., Palermo), Stephen Crainey (Blackpool, i.), Marc-Antoine Fortuné (West Bromwich, i.), James Perch (Newcastle, 870.000), Thomas Rogne (Celtic Glasgow, i.), Scott Carson (Bursaspor, 820.000), Grant Holt (Norwich City, 3.000.000), Juan Carlos García (Olimpia Tegucigalpa, i.), James McClean (Sunderland, 2.330.000), Leon Barnett (Norwich)
Távozott: Franco Di Santo (Werder Bremen, i.), Maynor Figueroa (Hull City, i.), Román Golobart (1.FC Köln, i.), Piscu (Montreal, i.), David Jones (Burnley, i.), Albert Crusat (szl.), Ronnie Stam (Montreal, i.), Ryan Watson (szl.), Mike Pollitt (szl.), Joel (kv., Atlético Madrid), Paul Scharner (kv., Hamburg), Mijaicsi Rjo (kv., Arsenal), Ángelo Henríquez (kv., Manchester United), Mauro Boselli (León), Antolín Alcaraz (Everton, i.), Arouna Koné (Everton, 7.000.000)
vastag betűkkel szedtük az elmúlt hét átigazolásait

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik