Manchester: nagy kanállal a City, csak mojszolgat az MU

Vágólapra másolva!
2013.07.22. 23:17
null
Drága pesztra: Álvaro Negredo Jesus Navas beilleszkedését is segíti a Manchester Citynél (Fotó: Reuters)
„Manchester, England, England” – énekelte egykoron felejthetetlenül egy bizonyos Claude Hooper Bukowski, pontosabban George Berger, még pontosabban Treat Williams. Nos, manapság bárki is énekelné, ha kedveli a futballt, a „Manchester, Richland, Richland”-et zengené, mert bizony a két manchesteri élcsapat ma a gazdagság földje, rendre eurótízmilliókkal dobálóznak az angolok. Pontosabban az amerikaiak és a katariak...

 

Az elmúlt héten a MANCHESTER CITY a július eleji „lazsálás” után alaposan belehúzott: korábban ugyebár érkezett egy kissé túlára(do)zott brazil középső középpályás, Fernandinho a Sahtar Donecktől és az idegen földön rendre pánikbetegségbe eső andalúz szélső, Jesús Navas a Sevillától, feleannyiért. Talán, hogy szegény Navas, aki korábban epilepsziás rohamokat kapott, ha huzamosabb ideig távol volt otthonától, ne érezze magát teljesen idegenben, megvette a City mellé a Sevillától 25 millió euróért Álvaro Negredót (olcsóbb megoldást is ajánlottunk volna: lakókocsi). Az eredetileg Edinson Cavanira hajtó City a kevésbé drága megoldást választotta, bár Negredo még hárommillió bónuszt termelhet a Sevillának, de ő beéri az uruguayi által kért közel havi 1.2 milliós bér helyett holmi 350 ezerrel. A 27 éves ék az elmúlt két idényben 39 bajnoki gólt termelt, és eladása még többet lendített az adósságokban úszó Sevilla egyenlegén (nagyon-nagyon mínuszból nagyon mínuszba), noha korábban a City újdonsült 9-ese sem üveggyöngyökért érkezett oda a Real Madridtól, hanem 15 millióért.

Egy nappal korábban költözhetett Manchester kék részébe riválisa, a Fiorentinától vett montenegrói-szerb Sztevan Jovetics, mégpedig egymilliónyival nála is drágábban. A 23 éves támadó mindenes remek fogás, nem véletlenül csábította a Serie A-ból a Juventus és a Napoli is – Jovetics azonban úgy döntött, hogy kipróbálja magát a Premier League-ben. Negredo 2017-ig, Jovetics egy évvel tovább kötelezte el magát a „polgárokhoz", polgári életmódját pedig a klubnál szintén átlagon aluli (...), heti 372 ezres bérrel alapozta meg. Természetesen két-hárommillió itt is az eladó ölébe hullhat majd bónuszok képében. Egyébként Jovetics sem volt az a kimondott olcsójános, még 2008-ban nagyot kockáztattak vele Firenzében, lévén nyolcmilliót fizettek a Partizan Beogradnak az akkor 18 éves, lobogó hajú és lobogó tekintetű csatárért.

„Fiúként jöttem, férfiként távoztam" – sommázta firenzei búcsúján Jovetics.

Spórol a City, ésszerűen, posztra igazol, a korábbiaknál kevesebbet kérő, de többet érő játékosokat, és az ésszerűsítő kampány keretein belül kelt Maicon, aki az AS Romához igazolt, ráadásul olyan irigylésre méltó módon, hogy egyes hírek szerint kapott kétmillió euró aláírási pénzt – most, a Citytől... A 31 éves jobbhátvéd 3.75 millióért jött tavaly az Intertől, most a rómaiak körülbelül hármat fizettek érte. A City meg rá, és nem kicsit. Maicon nem szerepelt sokszor az elmúlt idényben, most Manuel Pellegrini terveiben egyáltalán nem (Pablo Zabaleta és Micah Richards, a két jobbhátvéd tehát minden bizonnyal marad), ezért e furcsa hátszelű transzfer. Nem, nem gúnyolódunk: még mindig sokkal olcsóbb ez a megoldás, mint fölöslegesen fizetni 5.6 millió eurós éves bérecskéjét 2015 nyaráig...

Művelgeti, művelgeti tehát Pellegrini saját bejáratú angol keretecskéjét, bár a chilei szerint hiányzik még eszköztárából egy rotációs kapa (Pepe a Real Madridtól), egy szélforgó (a jobbszellő Eduardo Salvio a Benficától, a balszellő Bruma a Sporting CP-től), egy tartalék kesztyű (s, Willy Caballero a Málagától) és egy bármikor elsüthető kapanyél (Fred a Fluminensétől). Néhány fölöslegessé vált (kispadra)ültetvénytől viszont szabadulna: John Guidetti, Alekszandar Kolarov vagy Edin Dzeko aligha marad szüretig.

Nem mehetünk el szó nélkül Pepe mellett, mint ahogyan a csatárok sem mehetnek el mellette apróbb testrészeik elvesztése vagy nyolc napon belül gyógyuló nélkül, mert a hírek szerint egészen parádés összeget, 30-35 millió eurót adna érte a City – az összeesküvéseket keresők szerint ravasz módon így segítve hozzá a Realt, hogy legyen pénze a madridiaknak Luis Suárez megvásárlására az Arsenal orra elől. Három legyet egy csapásra – vélik a Citysek, kettőt egy csapásra, véli sok, Pepéből már kiszeretett madridista. A spanyol AS szerint a City kész 120 milliót ajánlani Lionel Messiért a Barcelonának, amely hírt nem kell lekacsázni, mert igaz: ennyit nyugodt szívvel ajánlhatnak érte akár önök is.

Hogy az újabb a nagy költekezés mire lesz elegendő a „Manszúrsejk Citynek"?

„A pénz nem nyer semmit. Elkölthetsz bármennyi pénzt, de a sikerhez előbb csapatot kell építened. A City nem vásárolhatja vissza a bajnoki címet az Unitedtől" – vélekedett bölcsen a Chelsea kapusa, Petr Cech. Bár, ki tudja, az Etihad-stadiont 13 ezer férőhellyel bővíteni szándékozó Manszúr sejktől és a Glazer-családtól minden kitelik...

Utóbbiak ugyebár a MANCHESTER UNITED tulajdonosai, és akiket bizony nem szorítanak ölükre forrón a klub hívei, vagy legalábbis nem úgy tennék ezt, ahogyan a pénzember Malcolm Glazer elvárná (különösen, ha igazzá válnak a kínai és arab vásárlókról és az egymilliárdos eladásról szóló pletykák). Nem úgy alakul a csapat nyara sem, ahogyan tervezték: Sir Alex Fergusont olajozottan váltotta ugyan David Moyes, a keret sem gyengült jelentősen, de a „dühödt és megzavarodott" Wayne Rooney nem hajlandó elfogadni, hogy nem ő a prímás a csapatban, és így ezerfelől csábítják, nem is teljesen esélytelenül. Ha nem áll be a sorba a „vörös veszedelem", minden bizonnyal el fogják adni a rendbontót, már csak a példastatuálás okán is. Persze nem olcsón, de a kérők névsorát (Chelsea, Arsenal, Barcelona, Real Madrid, PSG, Monaco) és azok idei költekezését elnézve lesz az a pénz...

Néhány kiszemeltjéről (Antonio Candreva, Marquinhos, Thiago Álcantara) lemaradt már a nyáron az MU, de Cesc Fabregasszal nem akar így járni, ezért is emelte érte ajánlatát 30 millió fölé a Barcelonának, de még ez is édeskevésnek tűnik. Cristiano Ronaldo és Gareth Bale elérhetetlenek a „vörös ördögöknek", az evertonos duó, Leighton Baines és Marouane Fellaini megvétele zseniális húzás lenne, kérdéses, felvállalja-e a liverpooli egyesület vezetősége, hogy az MU „lefejezi" őket a nyáron, hiszen a két labdarúgó a csapat két kirakatembere, és Moyes ugyebár éppen onnan tette át székhelyét a Unitedhez a nyáron. Sok szurkoló idegeskedik emiatt, néhányan egyenesen kínosan érzik magukat az erősítések elmaradása miatt, Moyes azonban megnyugtatta őket, mondván, lassan haladnak néha a dolgok – bizony megszokhatta már az evertonos évek alatt, hogy nem tud vásárolgatni nyakra-főre.

Bizony, nagy kanállal habzsol a transzferpiacon a City, egyelőre csak „moyesolgat" az MU.

Azért az pozitív hír a vörös hívők számára, hogy Moyes mester nem esett pánikba és nem kezdett el nyakra-főre igazolgatni és eladogatni csak azért, hogy nyakra-főre igazoljon és eladogasson: Michael Carricket nem engedi át sem az Arsenalnak, sem a Galatasaraynak, hitet tett Rooney és Nani megtartása mellett, bízik abban, hogy Bale-t 100 millió alatt megveheti; de jó ötletnek tűnik a Juventusnál már nem kívánt Mirko Vucsinics (benne buzog a tettvágy), a Realtól elmozdítható Luka Modric (rá ne madridi formája alapján szóljunk, hanem emlékezzünk tottenhames passzkirályságára) vagy a benficás Ezequiel Garay megvétele is.

A PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2013 NYÁR
ARSENAL
Érkezett: Denílson (kölcsönből vissza, Sao Paulo), Joel Campbell (kv., Real Betis), Wellington Silva (kv., Ponferradina), Pak Csu Jung (kv., Celta Vigo), Nicklas Bendtner (kv., Juventus), Johan Djourou (kv., Hannover), André Santos (kv., Gremio), Maruan Samah (kv., West Ham), Emmanuel Frimpong (kv., Fulham), Mijaicsi Rjo (kv., Wigan), Yaya Sanogo (Auxerre, i.)
Távozott: Martin Angha (Nürnberg, ingyen), Denílson (Sao Paulo, i.), Reice Charles-Cook (Bury, i.), James Shea (szerződése lejárt), Sanchez Watt (szl.), Philip Roberts (szl.), Nigel Neita (szl.), Josh Rees (szl.), Conor Henderson (szl.), Jernade Meade (szl.), Szamir Bihmutin (szl.), Sead Hajrovic (szl.), Elton Monteiro (FC Bruges, i.), Jordan Wynter (Bristol City, i.), Craig Eastmond (Colchester, i.), Kyle Ebecilio (Twente, i.), Sébastien Squillaci (Bastia, i.), Andrej Arsavin (Zenit, i.), Francis Coquelin (k., Freiburg), Vito Mannone (Sunderland, 2.400.000), Johan Djourou (k., Hamburg), Jernade Meade (Swansea, i.), André Santos (Flamengo, i.)
ASTON VILLA
Érkezett: Alekszandar Tonev (Lech Poznan, 3.000.000), Jores Okore (Nordsjaelland, 4.700.000), Leandro Bacuna (Groningen, 1.000.000), Nicklas Helenius (Aalborg, 1.400.000), Antonio Luna (Sevilla, 2.000.000), Jed Steer (Norwich City, i.), Jean Makoun (kv., Stade Rennes), Alan Hutton (kv., Mallorca), Nathan Delfouneso (kv., Blackpool)
Távozott: Andy Marshall (szl.), Jean Makoun (Stade Rennes, 3.000.000), Richard Dunne (QPR., i.), Eric Lichaj (Nottingham Forest, i.), Brett Holman (al-Naszr Dubaj), Derrick Williams (Bristol City, i.), Simon Dawkins (kv., Tottenham)
CARDIFF CITY
Érkezett: Andreas Cornelius (FC Köbenhavn, 8.700.000)
Távozott: Stephen McPhail (szl.), Jesse Darko (szl.), Nathaniel Jarvis (szl.), Elliot Parish (szl.), Heidar Helguson (szl.)
CHELSEA
Érkezett: George Saville (kv., Brentford), Todd Kane (kv., Blackburn), André Schürrle (Bayer Leverkusen, 22.000.000), Anjur Osmanovic (kv., Lärje-Angereds), Jeffrey Bruma (kv., Hamburg), Tomas Kalas (kv., Vitesse), Patrick van Aanholt (kv., Vitesse), Ulises Dávila (kv., Sabadell ), Kevin de Bruyne (kv., Werder Bremen), Thorgan Hazard (kv., Zulte-Waregem), Gaël Kakuta (kv., Vitesse), Michael Essien (kv., Real Madrid), Wallace (kv., Fluminense), Matej Delac (kv., Inter Zapresic), Lucas Piazón (kv., Málaga), Thibaut Courtois (kv., Atlético Madrid), Sam Hutchinson (kv., Nottingham Forest), Romelu Lukaku (kv., West Bromwich), Josh McEachran (kv., Middlesbrough), Marco van Ginkel (Vitesse, 9.400.000), Mark Schwarzer (Fulham, i.)
Távozott: Paulo Ferreira (visszavonult), George Saville (kölcsönbe, Brentford, i.), Todd Kane (kölcsönbe, Blackburn, i.), Amin Affane (Energie Cottbus, i.), Archange Nkumu (szl.), Ross Turnbull (szl.), Florent Malouda (Trabzonspor, i.), Josszi Benajun (szl.), Henrique Hilário (szl.), Jeffrey Bruma (PSV, 2.950.000), Thibaut Courtois (k., Atlético Madrid), Marko Marin (k., Sevilla), Patrick Bamford (k., MK Dons, i.), Nortei Nortey (szl.), Oriol Romeu (k., Valencia), Billy Clifford (k., Yeovil, i.), Matej Delac (k., Vojvodina, i.), Danny Pappoe (k., Colchester, i.), Milan Lalkovic (k., Walsall, i.), Sam Walker (k., Colchester, i.)
CRYSTAL PALACE
Érkezett: Jerome Thomas (West Bromwich, i.), Antonio Pedroza (kv., Monarcas Morelia), Dwight Gayle (Peterborough, 5.300.000), Stephen Dobbie (Brighton, 990.000), Ismail H'Maidat (OH Leuven U19), José Campana (Sevilla, 2.000.000), Kevin Phillips (Blackpool, i.)
Távozott: Jermaine Easter (Millwall, i.), Alex Nimely (kv., Manchester City), Kevin Phillips (kv., Blackpool), Ashley Richards (kv., Swansea), Wilfried Zaha (kv., Manchester United), André Moritz (szl.), Aruna Dindane (szl.), Alex Marrow (Blackburn), Jason Banton (k., MK Dons, i.)
EVERTON
Érkezett: Magaye Gueye (kv., Stade Brest), Gerard Deulofeu (k., Barcelona), Joel Robles (Atlético Madrid, 4.000.000), Antolín Alcaraz (Wigan, i.), Arouna Koné (Wigan, 7.000.000)
Távozott: Phil Neville (visszavonult), Thomas Hitzlsperger (szl.), Ján Mucha (Krilja Szovjetov Szamara, i.), Jake Bidwell (Brentford), Jasper Johns (Sheffield United, i.)
FULHAM
Érkezett: Sascha Riether (1.FC Köln, 1.400.000), Derek Boateng (Dnipro Dnipropetrovszk, i.), Fernando Amorebieta (Athletic Bilbao, i.), Maarten Stekelenburg (AS Roma, 5.600.000), Corey Gameiro (kv., Wellington Phoenix), Pajtim Kasami (kv., FC Luzern), David Stockdale (kv., Hull City), Matthew Briggs (kv., Watford)
Távozott: Jorgosz Karagunisz (szl.), Richard Peniket (szl.), Somogyi Csaba (szl.), Corey Gameiro (szl.), Mahamadou Diarra (szl.), Chris Baird (szl.), Mladen Petric (szl.), Mark Schwarzer (szl.), Simon Davies (szl.), Alex Smith (Swindon, i.), Sascha Riether (kv., 1.FC Köln), Eyong Enoh (kv., Ajax), Sztaniszlav Manolev (kv., PSV), Urby Emanuelson (kv., Milan), Emmanuel Frimpong (kv., Arsenal), Dan Burn (k., Birmingham), Mark Schwarzer (Chelsea, i.)
HULL CITY
Érkezett: George Boyd (Peterborough, i.), Maynor Figueroa (Wigan, i.), Curtis Davies (Birmingham City, 2.650.000), Ahmed Elmohamadi (Sunderland, 2.300.000), Allan McGregor (Besiktas, 1.750.000), Cameron Stewart (kv., Blackburn), Aaron McLean (kv., Ispwich), Danny Graham (k., Sunderland), Steve Harper (Newcastle, i.)
Távozott: Jay Simpson (szl.), Francis McCaffrey (szl.), Seyi Olofinjana (szl.), Daniel Emerton (szl.), Jamie Devitt (szl.), Andy Dawson (Scunthorpe, i.), Mark Cullen (Luton, i.), Danny East (Portsmouth, i.), Sonny Bradley (Portsmouth, i.), Paul McKenna (szl.), Gedo (kv., al-Ahli), Ahmed Elmohamadi (kv., Sunderland), David Stockdale (kv., Fulham), George Boyd (kv., Peterborough), Ahmed Fathi (kv., al-Ahli), Ben Amos (kv., Manchester United), Mark Oxley (k., Oldham), Jack Hobbs (k., Nottingham Forest, i.)
LIVERPOOL
Érkezett: Kolo Touré (Manchester City, i.), Lloyd Jones (Liverpool U18), Luis Alberto (Sevilla, 8.000.000), Iago Aspas (Celta Vigo, 8.200.000), Simon Mignolet (Sunderland, 10.600.000), Dani Pacheco (kv., Huesca), Danny Wilson (kv., Hearts), Jay Spearing (kv., Bolton), Andy Carroll (kv., West Ham)
Távozott: Jamie Carragher (visszavonult), Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg, i.), Andy Carroll (West Ham, 17.500.000), Danny Wilson (Hearts, i.), Jonjo Shelvey (Swansea, 5.900.000), Suso (k., Almería), Michael Ngoo (k., Yeovil)
MANCHESTER CITY
Érkezett: Jack Byrne (Manchester City U18), Fernandinho (Sahtar Doneck, 40.000.000), Jesús Navas (Sevilla, 17.500.000), Mathias Bossaerts (Manchester City U18), Roque Santa Cruz (kv., Málaga), Ryan McGivern (kv., Hibernian), Alex Nimely (kv., Crystal Palace), Luca Scapuzzi (kv., Varese), Wayne Bridge (kv., Brighton), Sztevan Jovetics (Fiorentina, 26.000.000), Álvaro Negredo (Sevilla, 25.000.000)
Távozott: Carlos Tévez (Juventus, 9.000.000), Kolo Touré (Liverpool, i.), Roque Santa Cruz (Málaga, i.), Wayne Bridge (Reading, i.), Ryan McGivern (Hibernian, i.), Jérémy Helan (Sheffielf Wednesday), Karim Rekik (k., PSV), Maicon (AS Roma, 3.000.000)
MANCHESTER UNITED

Érkezett: Guillermo Varela (Penarol, 1.750.000), Bebé (kv., Rio Ave), Federico Macheda (kv., VfB Stuttgart), Wilfried Zaha (kv., Crystal Palace), Sean McGinty (kv., Tranmere), Fábio (kv., Queens Park), Ángelo Henríquez (kv., Wigan), Ben Amos (kv., Hull City)

Távozott: Paul Scholes (visszavonult), John Cofie (Barnsley, i.), Reece Brown (szl.), Luke McCullough (szl.), Sean McGinty (Sheffield United, i.), Reece James (k., Carlisle, i.)
NEWCASTLE UNITED
Érkezett: Sam Ameobi (kv., Middlesbrough), Shane Ferguson (kv., Birmingham City)
Távozott: Steve Harper (Hull City, i.), Danny Simpson (Queens Park, i.), James Perch (Wigan, 870.000)
NORWICH CITY
Érkezett: Declan Rudd (kv., Preston), Ricky van Wolfswinkel (Sporting CP, 10.000.000), Javier Garrido (Lazio, 1.500.000), James Vaughan (kv., Huddersfield) , Daniel Ayala (kv., Nottingham), Korey Smith (kv., Oldham), Tom Adeyemi (kv., Brentford), Nathan Redmond (Birmingham, 3.700.000), Martin Olsson (Blackburn, 2.900.000), Carlo Nash (Stoke City, i.), Leroy Fer (Twente, 5.500.000)
Távozott: Chris Martin (Derby County, i.), Declan Rudd (k., Preston, i.), George Francomb (Wimbledon, i.), Lee Camp (szl.), Korey Smith (Oldham, i.), Elliott Ward (Bournemouth, i.), Tom Adeyemi (Birmingham City, i.), Marc Tierney (Bolton Wanderers, i.), Simeon Jackson (szl.), Jed Steer (Aston Villa, i.), Javier Garrido (kv., Lazio), Kei Kamara (kv., Sporting Kansas City), James Vaughan (Huddersfield, i.), Grant Holt (Wigan, 3.000.000)
SOUTHAMPTON
Érkezett: Dejan Lovren (Olympique Lyon, 10.000.000), Li Tadanari (kv., FC Tokio), Billy Sharp (kv., Nottingham Forest), Danny Seaborne (kv., Bournemouth), Jonathan Forte (kv., Sheffield United), Ryan Dickson (kv., Bradford), Danny Butterfield (kv. Bolton), Lee Barnard (kv., Oldham), Dean Hammond (kv., Brighton), Victor Wanyama (Celtic Glasgow, 14.500.000)
Távozott: Tommy Forecast (Gillingham, i.), Alberto Seidi (szl.), Danny Butterfield (szl.), Danny Seaborne (szl.), Sam Hoskins (Yeovil, i.), Ryan Dickson (szl.), Frazer Richardson (szl.), Vegard Forren (Molde. 2.000.000), Ben Reeves (MK Dons, i.), Richard Chaplow (Millwall, i.)
STOKE CITY
Érkezett: Maurice Edu (kv., Bursaspor), Alex Grant (Portsmouth, i.), Jack Butland (kv., Birmingham City), Erik Pieters (PSV, 3.600.000), Mamady Sidibé (kv., Tranmere), Rory Delap (kv., Barnsley), Matthew Upson (kv., Brighton), Marc Muniesa (Barcelona, i.)
Távozott: Michael Owen (visszavonult), Rory Delap (Burton, i.), Carlo Nash (Norwich, i.), Matthew Upson (Brighton, i.), Dean Whitehead (Middlesbough, i.), Matthew Lund (Rochdale, i.), Mamady Sidibé (szl.)
SUNDERLAND
Érkezett: Modibo Diakité (Lazio, i.), Cabral (FC Basel, i.), Duncan Watmore (Altrincham), Valentin Roberge (Marítimo, i.), David Moberg Karlsson (IFK Göteborg, 1.750.000), Dzsi Dong Von (kv., Augsburg), Ahmed Elmohamadi (kv., Hull City), Vito Mannone (Arsenal, 2.400.000), Jozy Altidore (AZ Alkmaar, 10.000.000), Matthew Kilgallon (Blackburn, i.), El-Hadji Ba (Le Havre B, i.), Emanuele Giaccherini (Juventus, 7.500.000)
Távozott: Ryan Noble (Burnley, i.), Titus Bramble (szl.), Adam Reed (Burton, i.), Ben Wilson (szl.), Simon Mignolet (Liverpool, 10.600.000), Kader Mangane (kv., al-Hilal), Danny Rose (kv., Tottenham), Ahmed Elmohamadi (Hull City, 2.300.000), Matthew Kilgallon (Blackburn, i.), Danny Graham (k., Hull City)
SWANSEA CITY
Érkezett: José Canas (Real Betis, i.), Ashley Richards (kv., Crystal Palace), Leroy Lita (kv., Sheffield United), Jordi Amat (Espanyol, 2.900.000), Mark Gower (kv., Charlton), Jonjo Shelvey (Liverpool, 5.900.000), Gregor Zabret (Domzale, i.), Alejandro Pozuelo (Real Betis, 500.000), Alexandros Gogic (Olympiakos, i.), Wilfried Bony (Vitesse, 13.900.000), Jonathan de Guzmán (k., Villarreal), Jernade Meade (Arsenal, i.)
Távozott: Mark Gower (Charlton, i.), Jonathan de Guzmán (kv., Villarreal), Itay Shechter (kv., Kaiserslautern), Roland Lamah (kv., Osasuna), Dwight Tiendalli (szl.), Kyle Bartley (k., Birmingham), David Cornell (k., St. Mirren), Wales Gwion Edwards (k., St. Johnstone)
TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett: Shaquile Coulthirst (Tottenham U18), Bongani Khumalo (kv., PAOK), Ryan Mason (kv., Lorient), Heurelho Gomes (kv., Hoffenheim), John Bostock (kv., Toronto FC), Danny Rose (kv., Sunderland), Nathan Byrne (kv., Swindon), Iago Falqué (kv., Almería), Massimo Luongo (kv., Swindon), Adam Smith (kv., Millwall), Kevin Stewart (kv., Crewe Alexandria), Simon Dawkins (kv., Aston Villa), Harry Kane (kv., Leicester), David Bentley (kv., Blackburn), Paulinho (Corinthians, 19.725.000), Nacer Chadli (Twente, 7.000.000)
Távozott: William Gallas (szl.), Jack Barthram (Swindon, i.), John Bostock (Royal Antwerpen, i.), David Bentley (szl.), Jack Munns (szl.), Jake Nicholson (szl.), Dean Parrett (szl.), Nathan Byrne (Swindon, i.), Grant Hall (k., Swindon, i.), Massimo Luongo (k., Swindon, i.), Alex Pritchard (k., Swindon, i.)
WEST BROMWICH ALBION
Érkezett: Jack Rose (West Bromwich U18), Craig Dawson (kv., Bolton), Nicolas Anelka (Juventus, i.)
Távozott: Romaine Sawyers (szl.), Gera Zoltán (szl.), Gonzalo Jara (Nottingham Forest, i.), Jerome Thomas (Crystal Palace, i.), Goran Popov (kv., Dinamo Kijev), Romelu Lukaku (kv., Chelsea) , Marc-Antoine Fortuné (Wigan, i.), Scott Allan (k., Birmingham)
WEST HAM UNITED
Érkezett: Razvan Rat (Sahtar Doneck, i.), Adrián (Real Betis, i.), Andy Carroll (Liverpool, 17.500.000), Daniel Whitehead (Stockport), Alou Diarra (kv., Stade Rennes), Ravel Morrison (kv., Birmingham), Robert Hall (kv., Bolton), Duvan Esteban Zapata (Estudiantes, 7.800.000)
Távozott: Carlton Cole (szl.), Emanuel Pogatetz (kv., Wolfsburg), Maruan Samah (kv., Arsenal), Jake Larkins (Leyton, i.), Gary O’Neil (szl.), Wellington Paulista (kv., Cruzeiro), Andy Carroll (kv., Liverpool), Robert Hall (Bolton, i.)
A KIESETT CSAPATOK
QUEENS PARK RANGERS
Érkezett: Danny Simpson (Newcastle United, i.), Joey Barton (kv., Olympique Marseille), Djibril Cissé (kv., al-Garafa), Anton Ferdinand (kv., Bursaspor), Alejandro Faurlín (kv., Palermo), Hogan Ephraim (kv., Toronto FC), Tal Ben Haim (kv., Toronto FC), Richard Dunne (Aston Villa, i.)
Távozott: Radek Cerny (szl.), Tal Ben Haim (szl.), Rob Hulse (szl.), D. J. Campbell (Blackburn, i.), Adam Francis (szl.), Troy Hewitt (szl.), Jay Bothroyd (szl.), Fábio (kv., Manchester United), Djibril Cissé (Kuban Krasznodar, i.), Christopher Samba (Anzsi Mahacskala, 11.600.000)
READING
Érkezett: Wayne Bridge (Manchester City, i.), Royston Drenthe (Alanyia Vlagyikavkaz, i.), Daniel Williams (Hoffenheim, 2.000.000), Karl Sheppard (kv., Shamrock Rovers)
Távozott: Joseph Mills (Burnley, i.), Mikkel Andersen (k., Randers), Brett Williams (szl.), Angus MacDonald (szl.), Charlie Losasso (szl.), Nicholas Bignall (szl.), Jay Tabb (Ipswich Town, i.), Nicky Shorey (szl.), Noel Hunt (Leeds, i.), Ian Harte (szl.), Simon Church (szl.), Nick Arnold (k., Wycombe, i.), Uche Ikpeazu (Watford, i.)
WIGAN ATHLETIC
Érkezett: Chris McCann (Burnley, i.), Mauro Boselli (kv., Palermo), Stephen Crainey (Blackpool, i.), Marc-Antoine Fortuné (West Bromwich, i.), James Perch (Newcastle, 870.000), Thomas Rogne (Celtic Glasgow, i.), Scott Carson (Bursaspor, 820.000), Grant Holt (Norwich City, 3.000.000)
Távozott: Franco Di Santo (szl.), Maynor Figueroa (Hull City, i.), Román Golobart (1.FC Köln, i.), Antolín Alcaraz (szl.), Piscu (szl.), David Jones (szl.), Albert Crusat (szl.), Ronnie Stam (szl.), Ryan Watson (szl.), Mike Pollitt (szl.), Joel (kv., Atlético Madrid), Paul Scharner (kv., Hamburg), Mijaicsi Rjo (kv., Arsenal), Ángelo Henríquez (kv., Manchester United), Mauro Boselli (León), Antolín Alcaraz (Everton, i.), Arouna Koné (Everton, 7.000.000)
vastag betűkkel szedtük az elmúlt hét átigazolásait
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik